Mindannyian tudjuk, hogy peszách az Egyiptomból való kivonulás ünnepe, amellyel népünk egyik legmeghatározóbb történelmi eseményére emlékezünk, vagyis arra, hogy rabszolgákból szabad emberekké váltunk, Isten kiválasztott népévé. Hogyan jelenik meg az ünnep a Tánáchban, a zsidó Biblia könyveiben? Ezt tekintjük most át.

Bölcseink azt mondják, hogy az ősapák, bár bőven a tóraadás előtt éltek, intuíciójuk által előre tudták és ismerték a Tóra törvényeit és a zsidó nép történelmét, ezért betartották a szokásokat és hagyományokat. A Tóra első könyvében, a Berésitben olvassuk, amikor az álruhás angyalok megérkeznek Ávráhám sátrához, hogy közöljék vele, egy év múlva fia születik:

És besietett Ábrahám a sátorba Sárához és mondta: Siess, három mérték lánglisztet! gyúrd meg és készíts lepényeket. (1Mózes 18:6)

A hagyomány szerint a megígért utód, Jicchák (Izsák) peszáchkor született, és így maga a látogatás is peszách ünnepére esett. Ezt többek között onnan szűrik le bölcseink, hogy a kovásztalan kenyérre, vagyis a maceszra a Tóra ugyanazt az „ugot” szót használja, mint ez a szövegrészlet.

E fiú leszármazottai voltak azok, akik később, már Izrael népeként elhagyták Egyiptom földjét, miután a Fáraó keményen sanyargatta és dolgoztatta őket. A kivonulás éjszakáján a zsidóknak nem volt elég ideje, hogy megkelesszék a tésztájukat, ezért lapos, kovásztalan kenyeret ettek, ez a mai napig fogyasztott, csupán két összetevőből, lisztből és vízből álló macesz. Ezen az éjszakán a zsidók a napokkal korábban áldozat céljaira előkészített bárányt is levágták, és a vérével bekenték az ajtófélfákat, hogy a halál angyala elkerülje, átugorja a zsidó házakat. Ebből származik az ünnep neve, peszách, mivel a halál angyala pászách – átugrotta a zsidó házakat. Az Örökkévaló megparancsolta a zsidók számára, hogy minden évben üljék meg peszách ünnepét.

Egy évvel a kivonulás után Isten megparancsolta a zsidó népnek, hogy mutassák be a peszách áldozatot. Ennek az ideje niszán hónap 14-e volt. Az áldozat húsát tűz fölött kellett megsütni, és még aznap éjjel el kellett fogyasztani, ahogy az az „igazi” peszáchkor, vagyis a kivonulás alkalmával történt. Voltak azonban olyanok, akik nem tudták bemutatni akkor az áldozatot:

De voltak férfiak, kik tisztátalanok voltak emberi holttest által és nem készíthették el a peszácháldozatot azon a napon; azért odaléptek Mózes elé és Áron elé azon a napon, és mondták neki azok a férfiak: Mi tisztátalanok vagyunk emberi holttest által, miért vonassék meg tőlünk, hogy bemutassuk az Örökkévaló áldozatát a maga idejében, Izrael fiai között? (4Mózes 9:6-7)

Ezért az Örökkévaló, a zsidó nép tagjainak kérésére, bevezette a második peszáchot, peszách senit azok számára, akik nem tudták bemutatni a peszách áldozatot niszán 14-én. Ez a nap egy hónappal később, ijár 14-én van, korábban többek közt itt és itt írtunk róla.

Ezután a zsidók még 39 éven át vándoroltak a sivatagban. A negyvenedik év végén, ádár hónap hetedikén, öt héttel peszách ünnepe előtt az Örökkévaló magához vette a nép vezetőjét, Mose rábénut. A vezetést Jehosua bin Nun vette át. Átkeltek a Jordán folyón, Jehosua körülmetélte az összes férfit a népből – ezt a micvát a veszélyek miatt nem tartották a pusztában –, és bemutatták a peszách áldozatot:

És táboroztak Izrael fiai Gilgálban és tartották a peszáchot a hónap tizennegyedik napján este Jerichó síkságain. És ettek az ország terméséből a peszách másnapján kovásztalan kenyeret és pörkölt gabonaszemet, ugyanazon a napon. És megszűnt a manna másnap, mikor ettek az ország terméséből… (Jehosua 5:10-12)

Innentől fogva ritkábban hallunk a Tánáchban a peszáchról. A Krónikák második könyvének 30. fejezete meséli el, hogy Chizkijáhu király hogyan igyekezett Izrael népét visszavezetni a Tórához. Ennek jegyében küldöncöket küldött szét az egész országban, hogy ünnepeljék meg időben a peszách ünnepét. Mivel azonban nem voltak megfelelően felkészülve, vagyis tisztátalanok voltak, abban az évben csak a második peszáchot tudták megünnepelni egy hónappal később:

És megtartották Izrael fiai, akik találtattak Jeruzsálemben, a kovásztalan kenyerek ünnepét hét napig nagy örömmel, s dicsérték az Örökkévalót nap-nap után a leviták s a papok hatalmas hangszerekkel az Örökkévalónak… És volt nagy öröm Jeruzsálemben, mert Salamonnak, Dávid fiának, Izrael királyának napjai óta nem volt ilyesmi Jeruzsálemben. (II. Krónikák 30:21, 26)

Mintegy száz évvel később, Josijáhu király idejében hasonló eseményre került sor. A király, uralkodásának 18. évében elhatározta, hogy felújítja a Szentélyt. A munkálatok során a főpap, Hilkijá talált egy tóratekercset, melyről kiderült, hogy nem volt más, mint a Mózes által írott tekercs. Felolvastak belőle a királynak, és ő elhatározta, hogy Isten útjait fogja követni (mint látható, a történelem során sokszor előfordult, hogy a zsidók közül nagyon sokan nem követték a Tóra parancsolatait). Azt is eldöntötte, hogy a nép között el kell terjeszteni a Tóra és a próféták  szavait. A jeruzsálemi Szentély újjáavatása után az emberek nagy tömegekben tértek meg, és úgy ünnepelték meg peszách ünnepét, ahogyan Smuel próféta ideje óta sohasem:

És megszilárdult az Örökkévaló szolgálata azon a napon, mert tartották a pészacháldozatot s bemutatták az égőáldozatokat az Örökkévaló oltárán Jósijáhú király parancsolata szerint. S tartották Izrael fiai, az ottlevők, a pészach áldozatot abban az időben, meg a kovásztalan kenyerek ünnepét hét napon át. És nem tartatott Izraelben ilyen pészach Sámuel próféta napjai óta, s mind az Izrael királyai nem tartottak olyan pészachot, mint volt az, amelyet tartott Jósijáhú meg a papok és a leviták, meg egész Jehuda s Izrael, amely találtatott, meg Jeruzsálem lakói. (II. Krónikák 35:16-18)

Az első Szentélyt azonban lerombolták a babilóniaiak és a népet száműzetésbe küldték. Hetven évvel később térhettek vissza és építhették fel a második Szentélyt. Két spirituális vezetőnek, Ezra és Nechemja prófétának köszönhetően a zsidók újra visszataláltak Isten útjaira. Ettől fogva a második Szentélyben folytak a peszáchi ünnepségek és áldozatok négyszáz éven át, míg csak a rómaiak le nem rombolták azt is. Ettől fogva nem áll Szentély, illetve oltár Jeruzsálemben, ezért szünetelnek az áldozatok, többek között a peszáchi bárányáldozatok is. A zsidók mégis összegyűlnek évről évre, hogy megüljék peszáchot. Minden zsidónak minden nemzedékben úgy kell magára tekinteni, mintha ő maga vonult volna ki Egyiptomból. Amikor a maceszt és a tormát esszük, a négy pohár bort isszuk, vagy az áldozatra emlékeztető áfikománt, a félretett maceszdarabot fogyasztjuk, nemcsak emlékezünk az egykori áldozatokra, hanem kifejezzük azt a reményünket is, hogy jövő évben az újjáépített Jeruzsálemben mutathatjuk majd be a valódi peszách áldozatot. Adja az Örökkévaló, hogy ez minél hamarabb, még ebben az évben megtörténhessen, és eljöjjön a teljes és végső megváltás!

 

zsido.com

Megszakítás