PATAI JÓZSEF: A középső kapu 20.
„Hogyan csinálhat ez üzletet másnak a tehenével?”
…És milyen nagyszerű volt ez a furfangos öreg, aki megtréfálta a kövér Rabbi Jismael bar Joszét. Egy nagy köteg fát cipelt az utcán és éppen pihenőt tartott, mikor szembe jött vele a mester. Az öreg odaszólt: „Segíts, add fel a vállamra”. Tórai parancs a teherhordó segítsége. Mit tehetett? Odaszólt az öregnek: „Mit ér ez az egész?” – „Egy fél aranyat.” – „Hát akkor itt egy fél arany és a holmit szabaddá teszem.” – Az öreg átvette a fél aranyat, aztán ismét felszólította a mestert, hogy segítse fel. Erre újból adott neki egy fél aranyat. De most már hozzátette: „A köteget szabaddá teszem az egész világ számára, téged kivéve”.
És milyen bölcs volt Rabbi Jismael apja is, Rabbi Joszé. Mindig fején találta a szöget. És mindig igazat adtak neki. „Ha ketten letétbe adtak valakinek pénzt, az egyik száz dinárt, a másik kétszázat. Az egyik mondja: én adtam a kétszázat, a másik mondja: én adta a kétszázat. Mi a teendő? A misna szerint adni kell ennek is százat, annak is százat, a többi pedig marad, míg megjelenik Elijahu próféta. De közbevágott Rabbi Joszé: „Ha így történik, mit veszített a csaló? (Akkor nincs semmi kockázat, ha a másikét kéri – magyarázza Rási.) Ha nem az egészet kell letétbe helyezni, míg megjelenik Elijahu próféta”.
És tanultuk tovább a „Hámáfkid” (Aki őrizetbe ad…) szakaszában „Ha valaki bérbe vett egy tehenet és kölcsönadta egy másiknak és ott kimúlt természetes halállal, akkor a bérbe vevő megesküszik, hogy természetes úton halt meg a tehén és akkor ő nem tartozik kártérítéssel a gazdának. A kölcsön kérő ellenben, akinél ingyen volt a tehén, tartozik megfizetni az árát a bérbe vevőnek.” Szólott Rabbi Josze: „Hogyan csinálhat ez üzletet másnak a tehenével? Hanem a tehén visszamegy a gazdájához!” Babyloniában az első véleménynek adtak igazat. Szólott Rabbi Zéra: Hiszen akkor megeshetik, hogy a tulajdonos tartozik több tehén árát megfizetni a bérbe vevőnek. Hogy hogyan? Bérbe vett 100 napra. Pár nap múlva a tulajdonos visszakérte kölcsön és nála meghalt. Akkor a bérbe vevő fel van mentve minden kötelezettség alól, viszont a tulajdonos tartozik megfizetni a tehén árát a bérbe vevőnek, akitől ő ingyen kapta kölcsön. Mert mi a különbség, ha idegennél van kölcsön, vagy a gazdánál. És a Halál angyalának is mindegy, akár itt van, akár ott van a tehén! Azonkívül tartozik a tulajdonos új tehenet adni a bérbe vevőnek a hátralevő bérnapokra. Ha ezalatt ismét kölcsön kéri a tulajdonos és meghal nála, akkor újból tartozik fizetni egy tehén árát a bérbe vevőnek és adni újabb tehenet a további hátralevő bérnapokra. És így tovább. A bérbe vevő így száz napi bére fejében egy egész tehéncsordához juthatna. És ez mégsem volna igazság.
Cseppet sem csodálkoztunk, mikor később azt olvastuk, hogy „mikor Rabbi Zéra felköltözött Izrael országába, száz napot böjtölt, hogy elfelejtsen mindent, amit Babyloniában tanult”.
– Nektek, ugye, nem kell böjtölnötök, hogy felejtsetek – incselkedett velünk Reb Sólem.
Követválasztás Patán
Nem is volt könnyű ilyen komplikált kérdéseket megtartani. És egyébként is ezidőtájt nagyon lefoglalta érdeklődésünket az utca. Kemény tél volt. Sűrű hó borította be az egész falut. A házakon vastagabb volt a fehér hóréteg, mint a barna szalmatető. A chéderbe magas szárú csizmában jártunk, amely sokszor térdig belesüppedt a pihés puha hóba. A pataknak nyoma sem volt. Csak a gyerekek vágtak itt-ott ösvényt rajta, hogy a fölfedett jégen „irongáljunk”. Persze korcsolya nélkül. Minden jótét lélek behúzódott a meleg szobába. A boltban megfagyott a forgalom. És a háztól az ólig is csak duplakendőbe burkolózva mentek az asszonyok. Éjjel még farkasokat is láttak a határban.
Egyszer csak szokatlan zsibongás zaja verte fel a falu csendjét. Kezdődtek a követválasztások. Ma már csak emléke él. De abban az időben, Isten tudja miért, a mi falunkba jöttek a közeli városokból választani. Hatvanból és Apcból, Szántóból és Tarjánból, Pásztóból és Püspökiből s ki tudja még honnan jöttek a telezsúfolt szekerek, pántlikás, zászlós, daloló emberekkel. A falu tele lett érthetetlen, új nótákkal, miket ezelőtt sohasem hallottunk. Jobbpártról és balpártról énekeltek, nagyokat kurjantottak, a kezükben csillogó pálinkás üvegekkel hadonászva. Csendőrök szállták meg a hidat és szétoszlatták a tolongó tömeget, jobbra és balra. Ez volna hát a jobbpárt és a balpárt? De miért akarnak ezek az emberek folyton nekimenni egymásnak? Miért dulakodtak ez előbb úgy a hídon, hogy sokan egymásba fonódva mint nagy forgó gombolyagok belepotyogtak a patak mély medrébe? Szerencsére most puha hópárnák estek és nem történt semmi bajuk.
A parasztok közt sürög-forog Reb Mordche Seidner, a falu kedvenc „Modchele”-je, gesztikulál és magyaráz, jobbpárt, balpárt, így lesz, úgy lesz és köréje gyűrűző tömeg fejjel bólint. Vajon mit magyaráz? És most éppen a Berecz bácsinak fejteget valamit a mi „sabosz-gój”-unknak, aki péntek- és ünnepeste bejön a templomba és csupasz ujjaival lecsípi az égő gyertyáknak a belét, vagy ha kell, egészen kiviszi, reá fúj és eloltja. Mit érthet ez? És ha valamennyiünket a jobbpártból is és a balpártból is beterelnék a csendőrök a „Középső Kapu”-hoz a chéderbe és reáparancsolnának Reb Sólemre, magyarázza meg nekik, mit mond Rabbi Joszé, mit mond Rabbi Zéra, megértenének-e belőle akár csak egyetlen szót is?
„Életmentés” az erdészéknél
Hirtelen nagy zsibongás történt lent a kút körül. A nép át akarta törni a csendőrök kordonját. Pár suhanc köveket dobott a „Kakastollasokra”. Fegyverek villogtak le a vállakról, puskaropogás és jajveszékelés töltötte meg a levegőt. „Halottak is vannak” – kiabálták. A híd körül felbomlott a rend. Mindenki eszeveszetten rohant jobbra-balra. Néhány ló megvadultan száguldott a szánnal föl a part felé. A gyerekek ijedten szerteszét szaladtak, rémüldöző anyák utánuk és én a nagy zűrzavarban egyik szánkó alá kerültem és véres homlokkal terültem el a havon. Szerencsére közel volt az erdészék udvara. Az erdészné felkapott, bevitt a szobába, szelíden megsimogatta az arcomat. „Ilonka, hozz be gyorsan hideg vizet”. Borogatásokat kaptam a homlokomra és Ilonka tartotta, míg elállt a vérzés. Nem is fájt olyan nagyon. „Ilonka, hozz be egy pohár friss vizet!” Megittam és közbe eszembe ötlött: lehet-e, hogy ebben a házban csakugyan még egy pohár vizet sem szabad meginni, ahogy Reb Sólem mondotta? Közben anyám jött rohanva és kezeit tördelve. „No csak ne ijedjen meg, Zsuzsi néni, nincs semmi baj. Csak egy kis figyelmeztető jelt fog viselni a homlokán, hogy máskor ő is jobban vigyázzon.”
A könyv reprint kiadása kapható a Múlt és Jövő kiadónál. Érdeklődni lehet a 316-7019-as telefonszámon.
Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 48. szám – 2014. augusztus 25.