PATAI JÓZSEF: A középső kapu 8.
Rabló mese a „Középső Kapuban”
És ha mese kellett, volt itt mese is elég. Még rablókaland is akadt. De persze egészen más, mint amilyen a profán könyvekben olvasható. Rabbi Jochanán, a bölcs, Jeruzsálem legszebb férfia volt. „Aki fogalmat akar szerezni Rabbi Jochanán szépségéről, vegyen izzó ezüst serleget, töltse meg piros gránátalmamaggal, a szélét kerítse be illatos piros rózsákkal és tegye ki nap és árnyék közé, ez a ragyogás csak némi fogalmat adhat Rabbi Jochanán szépségéről. Egyszer egy forró nyári napon Rabbi Jochanán a Jordánban úszott. Meglátta őt Res Lákis, aki rabló volt és utána ugrott a magas partról a vízbe. Rabbi Jochanán nem ijedt meg, hanem reászólt:
– A te erőd a Tóráé lehetne.
– A te szépséged asszonyoké lehetne – felelt a rabló.
– Ha jó útra térsz, neked adom a nővéremet, aki sokkal szebb nálamnál.
A rabló megszívlelte a szót és Rabbi Jochanán még ott a vízben hozzáfogott Res Lákis oktatásához. Mikor fel akart kapaszkodni vissza a partra, nem tudott. Megijedt. Azt hitte valami varázslat történt vele. De Rabbi Jochanán megnyugtatta: a Tóra gyengíti a testi erőt. Res Lákis nagy tudós lett. Később egyszer vitába bocsátkozott mesterével, hogy a kard, a kés, a dárda és a tőr mikortól kezdve tekinthető teljesen késznek. A vitában Res Lákis lett a győztes és Rabbi Jochanán tréfásan jegyezte meg:
– Persze, hogy a rabló ért a mesterségéhez.
– Mit akarsz – felelt Res Lákis – nem nyertem semmit. A rablók közt is mesternek tiszteltek és itt is csak mesternek neveznek.
– De a Sechina szárnyai alá vittelek!
Res Lákis nemsokára súlyos beteg lett. A felesége eljött fivéréhez, Rabbi Jochanánhoz és sírt:
– Tégy valamit a gyermekeimért, hogy ne árvuljanak el.
– „Ha elhagyják árváidat, én élek” mondja az Örökkévaló.
– Tégy valamit, hogy özvegységre ne jussak.
– „És özvegyeid bizodalma én vagyok” szólt Isten – vigasztalta nővérét Rabbi Jochanán, aki maga is vigasztalan volt. Res Lákis meghalt és Rabbi Jochanán kétségbeesetten gyászolta. És szóltak a mesterek:
– Ki menjen hozzá, hogy megnyugtassa a lelkét?
– Menjen Rabbi Eliezer ben Pedat, mert ő éles eszű a tanulásban.
Elment és elébe ült. Valahányszor Rabbi Jochanán valami halachát mondott, Rabbi Eliezer így szólt:
– Hozok reá bizonyítékot, hogy igazad van.
– Te akarod pótolni Bar Lakisát – fakadt ki Rabbi Jochanán. – Bar Lakisa, valahányszor én állítottam valamit, ő huszonnégy kérdést vetett fel ellenem és én huszonnégy feleletet adtam neki és így bővült a tudás magától, te pedig ezt mondod: hozok reá bizonyítékot, hogy igazad van! Hát nem tudom-e én, hogy igazat mondok?
És rabbi Jochanán járt-kelt, tépve a ruháját, sírva zokogva:
– Hol vagy Bar Lakisa? Hol vagy Bar Lakisa?
És kiáltott és sírt, mg fájdalmában elborult a lelke. A mesterek erre kegyelmet könyörögtek számára és meghalt.
Kellett-e ennél szebb, ragyogóbb, lélekemelőbb mese?
A Talmud keskeny és széles folyója
Hogy mikor következik a mese, a „Középső Kapu” mögött, azt már előre tudtuk. Nem angyal súgta meg, hanem megállapítottuk magunk jó előre. Csak reá kellett nézni a Talmud fóliánsának formájára és már messziről megismertük, hogy mese van-e ott, vagy bölcs tanítás, háláchikus vita. A talmud fóliánsok lapjai keskeny, hosszúkás hasábokból állanak, melyeket köröskörül befoglalnak a Rási és a Toszafot kommentárjainak apró betűi. Mennyi minden magyarázni való akad egy ilyen keskeny, hosszúkás hasábon! Rási felfedi az értelmét! Mire a Toszafot bebizonyítja épp az ellenkezőjét! Mi apró kezdők akkor csak a Rásival tanultuk a Talmudot, de a mesterünk, reb Sólem, hogy a tanulást ezzel is fűszerezze, olykor-olykor elárulta nekünk, milyen nagyszerű ellenvetést tud itt a Toszafot. És nekem gondolatokba merülve haladna a Talmud keskeny folyójának egyik partján, szemközt a másik parton párhuzamosan halad vele a fiatal, fürge Toszafot és várja, lesi, mikor, hol botlik meg, hogy aztán átugorjon és diadalmasan reávethesse magát. (Csak később tudtam meg, hogy a Rási és a Toszafot nem is ellenségek. Sőt közeli rokonságban voltak egymással. De az igazság mindegyiknek drágább a sógorságnál.)
Egyszerre csak kiszélesedik a Talmud keskeny folyója, a medre kitágul és megdagadt vizei lassú méltósággal kezdenek hömpölyögni. A Toszafot hirtelen eltűnik. Itt úgy sincs semmi keresni valója. A Rási is csak nagy ritkán bukkan fel a láthatáron. Ez a mese, az agáda birodalma. Ehhez nem kell kommentár. Itt fölösleges a magyarázat. Ezt megérti minden gyerek. És mert nincs se Rási, se Toszafot, az egész lapot maga a Talmud szöveg foglalja le, amely itt négyszer olyan nagy, mint a többi fóliánson. És mikor ilyen nagy szövegoldalt megpillantottam, előre örvendtem, hogy most mese következik. Valami szép és lélekemelő.
Viaskodás farkasokkal, oroszlánokkal
A keskeny hasábon is akadt ugyan elég épületes dolog. Hogy örültünk Már Zutrá okosságának. A kvártélyán ellopták a pénzét. Ekkor meglátta, hogy valaki a szállótársai közül beletörüli a kezét másnak a ruhájába. „Bizonyos, hogy ez a tolvaj, aki nem kíméli másnak a holmiját.” Vallatni kezdték és visszaadta a pénzt. És milyen erősek lehettek a régi zsidók! A „Középső Kapu”-ban tanultuk: Ha a nyájat megtámadja künn a legelőn egy farkas, a pásztor kártérítést tartozik fizetni a nyáj minden jószágáért. Mert „egy farkas még nem szerencsétlenség”. Meg kellett volna vele birkózni! Vagy felhangzik a kérdés: „Ha megmentünk valamit oroszlán torkából, medvétől, tigristől, párductól, a tenger habjaiból, folyam sodrából, tartozunk-e kihirdetni, hogy jelentkezzék a gazdája”? Vagy közbeszólás valahol: „Hát szabad-e az embernek oroszlánt hevertetni a földjén, hogy a szegényeket elriassza”? Ezek az emberek csak úgy viaskodtak a farkassal, az oroszlánnal, a tigrissel, a párduccal, kiragadták a szájukból a zsákmányt, belevetették magukat a tenger hullámai közé, a folyamok sodrába, hogy megmentsenek valamit, vagy valakit. És akadt fukar ember, aki oroszlánt használt házőrzőkutyának! Kissé haragudtam reá, de mégis imponált nekem.
Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 14. szám – 2014. augusztus 6.