Még soha nem érkezett ennyi zarándok egyszerre a tunéziai El Ghriba zsinagógához.

Óriási biztonsági előkészületek előzték meg azt az eseményt, amelynek során több ezren gyűltek össze Észak-Afrika legősibb zsinagógájában. A főként muszlimok által lakott országban a római kortól kezdve éltek zsidók, számuk azonban ma mindössze 2000 főre tehető – derül ki a Ynetnews írásából. 

A zsidó közösséghez tartozó épület 2011-ig minden esztendőben hatalmas ünnepség helyszíne volt, ám 7 évvel ezelőtt elmaradt a zarándoklat, mert az akkori elnök, Zine El Abidine Ben Ali ellen erőszakos felkelés tört ki. Azóta csak párszáz fős közönség részvételével tartották meg az éves gyülekezőt.

A szervezők elmondták, idén különösen nagy biztonsági előkészületek történtek és a hatóságok segítségével folyamatos ellenőrzést végeztek a helyszínen. „A megfelelő biztonsági óvintézkedéseknek köszönhetően a látogatók száma elérte az 5 ezret is – főként Izraelből, Oroszországból és Európából érkeztek” – árulta el Perez Trabelsi, a djerbai zsidó közösség vezetője.

„A biztonsági helyzet nagyszerű itt, ami arra ösztönzött minket, hogy visszatérjünk. Ma nagyobb biztonságban érezzük magunkat Tunéziában, mint Párizsban” – mondta Isabel Guez, egy francia zsidó hölgy a médiának.

 

zsido.com

 

Megszakítás