Mindenki tisztában van azzal, hogy nem halhatatlan. A halál tudatával való együttélés az egyik legnagyobb kihívás az ember számára. Míg egyeseknek ez egyenesen felszabadító erejű gondolat, addig a legtöbb embert félelemmel tölti el. Vannak, akik mély depresszióba esnek attól a tudattól, hogy egy nap majd véget ér az életük, mivel ez reménytelenséggel és boldogtalansággal tölti el őket. A legnagyobb terhet talán a bizonytalanság jelenti. Vajon mi következik a halál után? A zsidó hagyományban a Tóra és a misztikus tanítások adnak ehhez némi fogódzót. Az összeállítást az aish.com tette közzé.
A halállal nem ér véget a létezésünk
A Teremtés könyvében az áll, hogy Isten a föld porából alkotta meg Ádámot és lelket lehelt belé. Az embert tehát egyszerre alkotja a teste és a lelke, ám a lélek az, mely által Isten képmásai vagyunk. A lélek az a részünk, mely túléli a test halálát, amely egyedivé tesz bennünket és amely létezésünk lényegét adja. Ahogy a Pédikátor könyvében (12:7) olvashatjuk:
„És visszatér a por a földbe, amint volt azelőtt, és a szellem visszatér Istenhez, aki adta”.
A zsidó vallás szerint tehát van halál utáni élet, sőt ez zsidóságunk egyik legfontosabb tanítása.
A halál pillanatában megpillantjuk Istent
„Engedd látnom, kérlek, dicsőségedet!”
– fordult Mózes az Örökkévalóhoz. Ő azonban így felelt:
„Nem láthatod színemet, mert nem láthat engem ember, hogy élve maradjon”.
Az élő ember tehát nem láthatja Istent. Ebből azonban az is következik, hogy a halott igen. Ebből ered az a szokás, hogy a halál beálltával azonnal lezárják az elhunyt szemét. Azok a szemek, melyek megpillantották a spirituális világ ragyogását, ne lássák tovább a földi világ durva realitását.
Isten a következő szavakkal kezdte a világ teremtését: „Legyen világosság”. A Napot azonban csak a negyedik napon teremtette meg. Az ezt megelőző fényt az eljövendő világnak szánta a Teremtő. Sokan számolnak be arról, hogy az eltávozó betegek arcán megnyugvást és egyfajta ragyogást látnak. Mona Simpson, Steve Jobs nővére a következő módon írta le testvére eltávozását: „Steve utolsó szavai valójában csak szótagok voltak, melyeket háromszor elismételt. Elhunyta előtt ránézett a nővérére, Pattyre, a gyermekeire, feleségére, Laurine-ra, majd elnézett a válluk felett és így szólt: „Oh wow. Oh wow. Oh wow.”
Minden bizonnyal valami csodálatos kép tárult elé, amire nem tudott másképpen reagálni. A zsidó hagyomány szerint is különleges látomás fogadja a halálba indulókat.
A halottak tudják, hogy mi történik körülöttük
A zsidó forrásokban megtaláljuk, hogy mi történik az emberrel közvetlenül a halála után, azonban ez a tudás a Kabalában, a misztikus tanban rejtőzik, melyet csak kiválasztott bölcsek tanulmányoznak és adnak tovább tanítványaiknak. Ezzel együtt bizonyos információkat a szóbeli tanban is megtalálhatunk. A Misna (Atyák 4:16) így fogalmaz:
„Jáákov rabbi mondta: Ez a világ olyan, mint a túlvilági üdvösség előcsarnoka. Hozd rendbe magad az előcsarnokban, hogy beléphess a nagyterembe!”.
Érdekes leírás. Az előcsarnok ugyanis mindig egy olyan helyiség, mely nála fontosabb, nagyobb helyre vezet be. Eszerint tehát a földi életet egy sokkal jelentősebb létezés követi.
A Misna a következő mondattal folytatódik:
„Többet ér egy óra megtérésben és jó cselekedetben ezen a világon, mint a túlvilági üdvösség”.
Ebben a világban a boldogságot hajszoljuk. Örömeink azonban ideiglenesek és fizikai létezésünk által behatároltak. Ha azonban méltó életet élünk és a tudatában vagyunk a ránk váró jutalomnak, megtapasztalhatjuk a valódi boldogság érzését.
A zsidó szövegekből az is kitűnik, hogy a földi világból való távozás és a következő világba való átlépés egy hosszú, több szakaszból álló folyamat. Emiatt tiltja meg a Talmud a halottat őrzők számára, hogy étkezzenek, mert az az elhunyt egyfajta kigúnyolásának hatna, hiszen ő már nem tud ebben részt venni. Arra is kell vigyázniuk, hogy mit mondanak a halott jelenlétében, mert valamilyen módon még hallja a szavaikat. Egyedül hagyni azonban nem szabad a holttestet, mert a lélek egy ideig még a test közelében tartózkodik és tudatában van az elhunyt irányában kifejezett tiszteletnek és szeretetnek. A gyászbeszédekre vonatkozó szabályok pedig előírják, hogy mit szabad és mit nem elmondani a koporsó felett. Nemcsak a gyászolókat tilos megsérteni, hanem magát a halottat is.
A halál velejárója az emlékezés, a felismerés és végső ítélettel való szembenézés is
Ismét érdemes a Misna Atyák traktátusát idézni (3:1):
„Ákávjá ben Máhálálél mondta: Három dologgal legyél elővigyázatos és nem esel bűnbe: tudd, hogy honnan jössz, hová mész és ki előtt kell majd végső számadást tartanod”.
A Talmud (Sábát 31/a) még azt is közli, hogy azon a bizonyos végső számadáson milyen kérdéseket szegeznek az elhunytnak:
- Becsületesen üzleteltél?
- Rendszeresen szakítottál időt a tóratanulásra?
- Szaporodtál és sokasodtál?
- Vártad a megváltását?
- Elmélyültél a bölcsességben?
Tehát nemcsak az világos, hogy többet ér egy óra következő világban, mint az egész földi élet, hanem az is, hogy miként juthatunk el oda. Micsoda égi kegyelem, hogy előre tudjuk a „záróvizsga” kérdéseit! Akkor adhatunk majd megfelelő válaszokat, ha életünk során egyaránt okoztunk örömet Istennek és embertársainknak is.
A sírás valódi oka
Eddig arról volt szó, hogy a halált egy rendkívüli, a földi életet minden téren meghaladó létezés követi. Akkor hát mire a nagy sírás és szomorúság, amely erőt vesz a haldoklókon? Jehuda rabbi, a szóbeli tani nagy alakja a következőt mondta tanítványainak a halálos ágyán:
„Ha tudni akarjátok, hogy miért sírok, hát csupán azért, mert ezentúl nem leszek képes Tórát tanulni és parancsolatokat betartani”.
A halál beállta után már nem lehetséges Istent szolgálni és jótetteket végrehajtani. Az életünk során megannyi lehetőség nyílik önmagunk jobbítására, a halál azonban végleg lezárja ezt a folyamatot.
Az alábbi metaforikus haszid történet jól magyarázza ezt a koncepciót: Egy rendkívül gazdag, ám igen fösvény ember meghalt és az égi bíróság előtt találta magát. Ameddig a sorára várt és figyelte az előtte következők ítélethozatalát, egyre inkább elszállt a rettegése. Megértette, hogy a jótékony cselekedetek mekkora hatást gyakorolnak az ítéletre. Az adományok számtalan bűnt ellensúlyoznak. Amikor tehát rá került a sor, így szólt: „Igaz, hogy nem tettem meg minden tőlem telhetőt földi életem során, de engedjék meg kérem, hogy most elővegyem a csekkfüzetemet, és egy igen jelentős összeggel támogassam az önök által megjelölt bármely intézményt”. Az égi bíró azonban így felelt neki: „Itt nem fogadunk el csekket, csak bizonylatot….”
Címlapkép: Aron Visuals on Unsplash