A legfrissebb népszámlálás szerint a szigetországban jelenleg 2 557 fő vallja zsidónak magát.

Írország zsidó közösségének nagysága 29 százalékkal nőtt az elmúlt öt év során – derült ki a Jewish Telegraphic Agency írásából. Míg 2011-ben csak 573, 2016-ban már 2557 személy vallotta magát zsidónak.

A frissen közzé tett adatokból az is kiderül, hogy az ír zsidók többsége, összesen 1439-en (56 százalék) Dublinban él. A helyi statisztikák szerint az Írországban élő zsidó közösség létszáma az 1940-es évektől kezdődően folyamatosan csökkent; 1946-ban még 3907 zsidót tartottak nyilván.

A napjainkra tapasztalt létszámbeli növekedés egyik fő magyarázataként szerepelhet az országba áramló bevándorlási hullám, ugyanis az amerikai hi-tech szektorhoz tartozó multinacionális vállalatok alkalmazottaiként az elmúlt években sokan érkeztek az országba.

Egyesek szerint az Írországban élő zsidóság létszáma a mért adatoknál sokkal magasabb lehet – és a számlálást nehezíti, hogy a vallási kötődésről szóló kérdésnél a „zsidó” szó nem szerepel a válaszok között. A népszámlálás során a résztvevőknek az „egyéb” kategóriában, maguktól kell feltüntetni zsidó identitásukat.

zsido.com

Kép forrása: JTA

 

Megszakítás