Érdekes elemzést közölt a Szombat a magyar és az izraeli miniszterelnök kapcsolatáról.

Gadó János elemzésében abból indul ki, hogy a két politikus olyan gesztusokat tett egymás felé, ami túlmutat a szokásos diplomáciai protokollon. Ilyen például „Orbán Viktor látogatása az askenázi főrabbinál, valamint szívélyes eszmecseréje a Siratófalhoz kirendelt rabbival – ami ugyancsak nem szokványos része a diplomáciai protokollnak. Izraelbe látogató politikusokra nem jellemző, hogy ilyen látványosan ortodox rabbik  társaságában fényképezkedjenek. Ugyancsak fontos üzenet, hogy – Kurz osztrák kancellárhoz hasonlóan – Orbán sem látogatott el Ramallahba, a Palesztin Autonómia központjába.”

Gadó szerint a két politikust annak a narratívának a válsága hozta közel egymáshoz, amely hosszú ideig domináns volt Európában.

„Az európai kisebbségvédelem és befogadás szellemisége a fasizmus borzalmas tapasztalatai nyomán vált dominánssá: a másságot nem kirekeszteni, démonizálni és elpusztítani kell, hanem megérteni és elfogadni.” Ugyanakkor ezt az eszmét idővel kiforgatták eredeti mivoltából, írja Gadó, aki példaként megemlíti az ENSZ Durbanben tartott rasszizmus-ellenes konferenciáján 2001-ben. „A nemes eszmék jegyében ekkor valóságos lincspartit rendeztek: kirekesztő, rasszista, elnyomó országok képviselői Izraelt vádolták meg rasszizmussal, népirtással, beleértve természetesen a palesztin gyerekek meggyilkolását. A rasszizmus-ellenes összejövetel  Izrael-ellenes gyűlöletünnepséggé fajult. (…) Ezzel a visszájára fordított, antiszemita fegyverré vált emberjogi diskurzussal a mai demokratikus Nyugat-Európa nagy része éppen úgy nem tud mit kezdeni, mint ahogy a harmincas években a haladó nyugati értelmiség egy része nem tudott mit kezdeni a sztálini borzalmakkal. Hiszen ha elhiszi őket, egész világképe összeomlik.”

Gadó szerint Orbánnak azért van szüksége Netanjahura, hogy az emberi jogi narratíva elutasítása és a jogállam gyengítése ellenére a rendszerét ne lehessen antiszemitának tekinteni. Netanjahu pedig azért tekint fontos partnerként Orbánra, mert szemben áll azzal az európai mainstreammel, amely Izrael-kritikus álláspontot képvisel. „Orbánnak lehet esélye arra (reméli Netanjahu), hogy az EU politikáját valamelyest jobbra tolja. Ma ugyanis az emberjogi diskurzusba mélyen berögzült baloldal Izrael legádázabb ellenfele.” – írja Gadó, aki keserűen állapítja meg, hogy „A magyar zsidók pedig egymásnak esnek az internetes fórumokon: akinek Izrael biztonsága a fontos, az üdvözli a találkozót, akinek a magyar demokrácia fontos, az fújolja. Két egyformán magasztos ügy, amelyek szent nevében a vehemensebbek kölcsönösen leantiszemitázzák egymást.”

A teljes cikk a Szombat oldalán olvasható el.

Megszakítás