A modern autók tulajdonképpen már kerekeken guruló, bonyolult számítógépek, melyekben 150 millió sornyi program fut. Összehasonlításképpen: az 1969-ben Holdra szállt amerikai Apollo 11 rakéta irányításához 145 000 sornyi programozás is elég volt. A közeljövőben megjelenő önvezető járművek pedig akár egymilliárd sornyi programot is igényelhetnek.

Ennek megfelelően egy mai, szoftverekkel felszerelt autó megtervezése, legyártása és szervizelése sokkal összetettebb és nagyobb tudást igénylő feladat, mint az egykor, a tisztán mechanikai úton működő járművek idején volt.

A kihívásra adott egyik válasz a Tel-Avivban működő Aurora Labs vállalat által kifejlesztett “öngyógyító autó”, mely egy olyan proaktív szoftvert használ, mely felderíti és kijavítja a lehetséges hibákat, illetve folyamatosan frissíti a járműt vezérlő szoftvereket, mely így folyamatosan hibamentesen üzemelhet.

“A járműipar soha nem látott forradalmon megy keresztül. Az autókba épített bonyolult szoftvereket illetően az a legfontosabb kérdés, hogy megbízik-e bennük a felhasználó. Ez még az ember által vezetett járművek esetében is így van, nem csak az önvezető modelleknél. Az autógyártók számára ez jelenti a legnagyobb kihívást” – mondta Ori Lederman, az Aurora Labs társalapítója. “A kérdés az, hogy a szoftver hibái azonosíthatóak-e az autó értékesítése után, hogy a hibákat biztonságosan és kockázatok nélkül ki lehet-e javítani, és hogy a javítás alatt mellőzni kell-e az autó használatát. 2018-ban például nyolcmillió autót hívtak vissza javításra az Egyesült Államokban szoftverhibák miatt” – tette hozzá.

“Az emberi test érzékeli, hogy valami nincs rendben, még mielőtt bekövetkezik a baj. A szervezet azonosítja a problémát és megpróbálja orvosolni azt: megemeli a testhőmérsékletet, vagy a fehérvérsejtek számát. Van, amikor ez elég, máskor pedig külső beavatkozás is szükséges a gyógyuláshoz. A mi technológiánk hasonló ehhez: felfedezi a hibát, mielőtt még összeomlana a rendszer. Azonosítja a problémát, kijavítja és biztosítja a folyamatos működést” – magyarázta Roger Ordman, a cég elnökhelyettese.

A technológia gépi tanulás és mesterséges intelligencia segítségével feltérképezi az autót működtető, több mint száz vezérlőegység szoftverét, és az azok közötti kapcsolatot. A problémák felismerésén túl arra is képes, hogy működés közben frissítse a problémás szoftvereket anélkül, hogy az autót le kellene állítani. Ez egyébként történhet az autógyárak kezdeményezésére is, akik folyamatosan fejlesztik és javítják járműveik szoftvereit. Ehhez természetesen össze kell hangolni a szabványokat és gondoskodni kell a cyberbiztonságról is.

“Amikor elkezdtük a fejlesztést, rögtön azt a piaci szegmenst céloztuk meg, melynek a leginkább szüksége van az efféle technológiára. Ez pedig az autóipar, ahol gyors ütemben térnek át a mechanikus irányításról a szoftverek által működtett rendszerekre. Az Aurora Labs megoldásával nem lesz szükség visszahívási akciókra, hiszen az autó működése közben lehet a szoftverek hibáit kijavítani és a legfrissebb verziókat telepíteni” – mondta Lederman.

A 2016-ban alapított start-up vállalkozás eddig 11.5 millió dollár tőkét gyűjtött össze és már a legnagyobb német, amerikai, japán és dél-koreai autógyárakkal működik együtt. A cégnek már saját irodái vannak Michiganben, Münchenben és Szkopjében.

“Az emberek lassan megértik, hogy milyen bonyolult szoftveres rendszer működteti az általuk vásárolt gépkocsikat. Elvárás lesz az értékesítők felé, hogy anélkül biztosítsák az autók folyamatos működését, hogy a tulajdonosnak szervízbe kelljen járnia. Ahogyan a gépkocsik baleseti biztonságát csillagok számával jelzik a NCAP standard alapján, ugyanúgy a szoftverbiztonságot is jelezni kellene minden típusnál. Itt a következő kérdéseket vizsgálnák: A gépkocsit működtető szoftver mennyire biztonságos? Képes az öngyógyításra? Képes folyamatosan fejleszteni önmagát?” – mondta Ordman. “Ha csillagokkal jelezhetnénk a szoftverbiztonságot, növekedne a vásárlók bizalma, akik biztosak lehetnének abban, hogy az általuk választott autó folyamatosan szolgálja a benne ülőket” – tette hozzá.

zsido.com

Forrás: JPost