A zsidó hagyomány szerint az élet szent és nem az ember tulajdona, ezért különösen határozott véleményt formál az öngyilkosság felvetéséről is.
Vannak élethelyzetek, amikor a fájdalom olyan erősnek tűnik, hogy az ember már nem lát kiutat, és – Isten mentsen ettől – az öngyilkosság foglalkoztatja. Súlyos betegség, veszteség, egy kudarcba fulladt kapcsolat vagy egzisztenciális válság egyaránt sodorhat valakit ilyen lelkiállapotba. A zsidó bölcselet ugyanakkor egyértelműen vallja: az életet akkor is védeni kell, amikor minden remény elveszni látszik.
Az élet nem a mi tulajdonunk
A zsidóság határozottan tiltja az öngyilkosságot, és az élet szándékos kioltását a gyilkosság súlyos kategóriájába helyezi. Ennek hátterében az a gondolat áll, hogy az ember élete nem egyszerűen a saját tulajdona, amellyel szabadon rendelkezhet.
A modern etika gyakran abból indul ki, hogy egy cselekedet elfogadhatóságát az érintett beleegyezése határozza meg. A zsidó etika azonban ennél tovább megy: vannak olyan dolgok, amelyek önmagukban tilosak, akkor is, ha valaki hozzájárulásával történnek.
Ilyen az élet kioltása is. Az élet szentsége abszolút érték, amelyből semmit nem von le az, hogy valaki saját maga kívánja megszüntetni azt.
Az élet védelme mindennél előbbre való
A zsidó jog, a háláchá szerint az élet megmentése rendkívüli jelentőségű. A pikuách nefes, vagyis az élet megmentésének kötelezettsége még a bibliai parancsolatok nagy részének áthágását is lehetővé teszi, ha erre egy ember életének megmentése érdekében van szükség.
Három tilalom azonban kivételt képez: a bálványimádás, a gyilkosság és a tiltott nemi kapcsolatok olyan súlyos vétségek, amelyeket még életmentés céljából sem szabad elkövetni.
Mindez jól mutatja, milyen magasra helyezi a zsidó hagyomány az élet értékét. Az élet nem veszti el az értékét akkor sem, amikor az ember éppen nem látja benne az értelmet.
„A problémák csak akkor fognak kezdődni”
Ezt a gondolatot szemlélteti Spira Lázár (1871–1937), a neves munkácsi rabbi története is. Egy alkalommal egy kétségbeesett ember kereste fel, aki úgy érezte, nem bírja tovább a szenvedéseit.
„Komolyan megfontoltam, hogy véget vetek az életemnek és akkor vége lesz a problémáknak!” – mondta.
A rebbe azonban így válaszolt: „Ki mondta, hogy véget érnek a problémák, ha véget vetsz az életednek? A problémák csak akkor fognak kezdődni, az égi bíróság előtt!”
A történet a zsidó gondolkodás egyik fontos elemére világít rá: a halál nem feltétlenül jelenti a problémák végét. Aki hisz a túlvilági életben és az ember tetteinek következményeiben, annak az öngyilkosság nem jelent valódi kiutat.
De a vallási szemponton túl egy másik szempontot sem lehet figyelmen kívül hagyni: azt a fájdalmat, amelyet az öngyilkosság a hátramaradókra ró. Egy ember halála mély sebet ejthet a házastárson, a gyerekeken, a szülőkön, a testvéreken, a barátokon és az egész közösségen.
A reményről akkor sem szabad lemondani
A zsidó hagyomány egyik legfontosabb üzenete éppen ezért az, hogy nincs olyan helyzet, amelyet véglegesen reménytelennek kellene tekinteni.
A Talmud egyik tanítása szerint: „Még amikor az éles kard függ a nyakad fölött, akkor se mondj le az Isten-i kegyelemről!” A mondat arra emlékeztet, hogy még a legkilátástalanabb pillanatban sem lehet tudni, mit hoz a következő nap.
Az Isten-i segítség – ahogy egy másik hagyományos mondás fogalmaz – „mint egy szempillantás”. Egyetlen pillanat is elég lehet ahhoz, hogy egy élethelyzet megváltozzon, egy kapcsolat rendeződjön, egy betegségben új lehetőség nyíljon, vagy egy addig lezártnak tűnő út újra megnyíljon.
Az öngyilkosság nem lehet opció
A zsidó bölcselet szerint az ember nem egyszerűen „kap” egy életet, amely fölött teljes tulajdonjoggal rendelkezik. Az élet inkább Isten-i küldetés: lehetőség arra, hogy az ember a rendelkezésére álló időt tartalommal töltse meg, jót tegyen, fejlődjön, és mások javára is legyen.
A Talmud ezt meglehetősen tömören fogalmazza meg: „a beleegyezésed nélkül születtél meg és a beleegyezésed nélkül fogsz meghalni”. Az ember nem maga dönti el, mikor kezdődik és mikor ér véget az élete – a köztes idő azonban felelősséget jelent.
Amíg az élet tart, addig ott van a lehetőség a változásra, a jóvátételre, a kapcsolatok rendezésére és új utak keresésére.
A közösségnek is van felelőssége
Az öngyilkosságról szóló zsidó tanítás ugyanakkor nem csupán az egyént szólítja meg. Legalább ennyire fontos kérdés, hogy észrevesszük-e azt, aki bajban van.
Egy jó szó, egy figyelmes beszélgetés, a valódi meghallgatás sokszor többet jelenthet, mint gondolnánk. A családnak, a barátoknak és a közösségnek egyaránt felelőssége, hogy ne hagyja magára azt, aki elveszítette a reményt, és szükség esetén segítsen abban is, hogy megfelelő szakmai támogatást kapjon.
Mert a zsidó hagyomány szerint amíg az ember él, addig a története még nincs lezárva. A remény pedig olyan kincs, amelyet még a legsötétebb pillanatban sem szabad végleg elveszíteni.
Ha Ön krízishelyzetben van, hívja az alábbi segélyvonalak egyikét.
Oberlander Báruch rabbi eredeti, forrásokkal megjelölt írása ide kattintva olvasható.
A borítókép illusztráció.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.