A franciaországi Ingwillerben található zsinagóga tavaly ünnepelte fennállásának kétszázadik évfordulóját, idén pedig adománygyűjtő kampányt indítottak, hogy finanszírozni tudják az emeleti ólomüvegablakok restaurálását és a második világháború alatt eltűnt kristálycsillár beszerzésést – írja a Jewish Heritage Europe.

A hagyományos adományok gyűjtése mellett az Ingwiller Zsinagóga Barátai Egyesület egy speciálisan erre a célra tervezett órát kínál eladásra, amelynek bevételének egy részét a restaurálásra fordítják.

A helyi idegenforgalmi hivatal beszámolója szerint az óra számlapja héber, akárcsak a zsinagóga tornyán lévő óra és a hátlapjára a zsinagóga sziluettjét is bevésték.

A Pierre Lannier óragyártó céggel együttműködésben tervezett óra ára 119 euró (46 ezer forint), amelyből darabonként 24 eurót az egyesületnek adományoznak. A zsinagógát 1822-ben építették a Lichtenbergi grófok XV. századi kastélyának romjain, amelyet a zsidó közösség már korábban megszerzett.

A zsinagógát a nácik feldúlták. Bár a háború után némileg helyreállították, hogy a kis zsidó közösség használhassa, a következő évtizedekben a létszámuk erősen megfogyatkozott. Az épület elhagyatott lett, és súlyos károkat szenvedett az időjárás viszontagságai miatt. Az Ingwiller Zsinagóga Barátai Egyesület erőfeszítéseinek köszönhetően 2013-14-ben nagyszabású restaurálásra került sor. Az épület a Zsidó Konzisztórium tulajdonában van, kulturális- és rendezvényhelyszínként működik, koncertek, esküvők, stb. számára. A helyi zsidó történelmet és örökséget bemutató kis állandó kiállításnak ad otthont, és rendszeresen tartanak vezetett túrákat.

 

Megszakítás