Ciao!

A most 89 éves Jocheved Ben-Smuel Izrael függetlenségi háborújában harcolt a Pálmáchban, mely a Hágáná, vagyis a palesztinai zsidó közösség földalatti hadseregének elit harcoló alakulata volt a palesztinai brit mandátum idején. Iker-unokái, Korál és Noá most alijáztak egy olasz kisvárosból, és az izraeli hadsereg harcoló alakulataihoz csatlakoztak.

Jocheved olyan cionista család tagja volt, amely egy zsidóellenes pogrom nyomán költözött Azerbajdzsánból Bagdadba. Jocheved az édesanyjával és nővérével 1936-ban alijázott – vagyis költözött az akkori Palesztinába. „1945-ben csatlakoztam a Pálmách-hoz, két évig szolgáltam, majd édesanyám halála után leszereltem. A[z 1948-as függetlenségi] háború alatt csatlakoztam újra, és konvojokat kísértem az akkor ostrom alatt levő Jeruzsálembe. Harctéri ápoló voltam, és néhány hónapot töltöttem az ostromlott fővárosban. A háború alatt konvojok százait vezettük Jeruzsálembe, és harcoltam a latruni ütközetben”- emlékezett vissza.

Fiatalon, a Pálmách harcosaként

Ben-Smuel később találkozott egy olasz férfival, és az olaszországi Salice városába költöztek. Ebben az alig húszezres kisvárosban – ahol az övéké volt az egyetlen zsidó család – születtek meg majdnem húsz éve iker-unokái, Korál és Noá. „Ameddig csak vissza tudunk emlékezni, mindig is érdeklődtünk Izrael iránt, és néhány évente meglátogattuk a nagymamánkat az országban.”- mondta Korál. „Keresztény és muszlim gyerekekkel jártunk iskolába. De édesanyánk mindig héberül beszélt velünk”- tette hozzá Noá.

„Tudtuk, hogy egyszer esetleg alijázunk majd. A Cuk Éjtán hadművelet alatt Rámát Gánban voltunk a nagymamánknál, és láttuk, mi történik. Tudtam, hogy régen a nagymama harcolt. Amikor befejeztük a középiskolát, elhatároztuk, hogy Izraelbe költözünk”- mesélték a nővérek, akik ez év tavaszán kezdték meg tanulmányaikat egy bázison, majd onnan két külön egységhez kerültek. „A nagymama igen nagy befolyással volt rám. Amikor hallottam azokat a történeteit, melyek a függetlenségi háború hőstetteiről szóltak, úgy éreztem, követni szeretném őt.”- mondta Korál büszkén.

Fiatalon, a Pálmách harcosaként

A katonai szolgálat családi vonás, a lányok apja az olasz hadsereg tisztje volt. „Apánk aggódik, de megbízik az izraeli hadseregben.”- vonták le a tanulságot a lányok.

 

Forrás: ynet

Megszakítás