A Tel-Avivban működő Health.io nevű start-up cég olyan applikációt mutatott be, mely lehetővé teszi, hogy az orvosok és ápolók a távolból kövessék figyelemmel a páciens sérüléseit.

„Az akut sérülések több tízmillió ember számára okoznak krónikus fájdalmat szerte a világon, és sok milliárd dollárt emészt fel az érintettek ápolása. Mi olyan digitális szolgáltatást indítunk, mely felméri és kezeli a sérülést, s ezzel olyan eszközt adunk az orvosok kezébe, melynek segítségével kiértékelhetik, nyomon követhetik és meggyógyíthatják a sérüléseket” – mondta Paula LeClaire, a cég amerikai részlegének vezetője.

A Healtho.io hivatalos közleményében is az egészségbiztosítás területén várható jelentős költségcsökkentést emeli ki, mint termékük legnagyobb előnyét: „A krónikus sérülések világszerte jelentős terhet jelentenek mind a betegek, mind az egészségügyi rendszerek számára. Az Egyesült Királyságban 2,2 millió ember szenved krónikus sérülésektől, s ez 5,3 milliárd fontnyi kiadást jelent a brit egészségügyi rendszer számára, ami több, mint a rákos megbetegedések kezelésére fordított összeg. Az Egyesült Államokban 6,5 millió ember szenved krónikus sérülésektől és azok szövődményeitől, s ezek kezelése több mint 25 milliárd dollárba kerül évente. Tudjuk, hogy az ápolószemélyzet magas szintű munkát végez, de továbbra is olyan eszközöket használnak, amelyek évtizedek óta változatlanok. Emellett a vizsgálati eredményeket nehézkes megosztani, s ez a gyógyulás folyamatának nyomon követését teszi megbízhatatlanná. Mindez eredménytelen kezelési eljárásokhoz, hosszú gyógyulási időhöz és megnövekedett stresszhez vezethet a betegek számára”.

Az új digitális sebkezelési technológia okostelefon-alkalmazás segítségével oldja meg ezeket a problémákat, és a seb körül két kalibrációs matricával követi a méretek változását. Az egészségügyi személyzet csak beszkenneli a sebet, és gyorsan megkapja a pontos eredményeket. Az alkalmazás háromdimenziós képet is készít, amely lehetővé teszi az átfogóbb és pontosabb dokumentációt, továbbá rendszeresen rögzít vizuális felvételeket, lehetővé téve a sebgyógyulás előrehaladtának nyomon követését, és csökkentve a szubjektív elemzés és a pontatlan mérés által okozott hibák lehetőségét.

 „Ez a megoldás olyan korábbi fejlesztéseinkre épül, mint például az okostelefonnal végezhető vizeletvizsgálat, ahol olyan klinikai színvonalú színfelismerő technológiát alkalmaztunk, amelyet azóta a betegek és a világ vezető egészségügyi rendszerei már széles körben használnak. Bevált kép- és színfelismerési tapasztalataink alkalmazása hatékonyan használható a krónikus sebkezelés területén is” – hangsúlyozták a cég vezetői.

LeClair szerint az applikáció lehetővé teszi az ápolóknak, hogy „meghatározzák a sérülés különféle minőségi és mennyiségi jellemzőit, például a seb helyét és a beteg által érzett fájdalom szintjét.

„Az alkalmazás segítségével az ápolók dokumentálhatják az alkalmazott kezelési eljárásokat, előhívhatják a korábbi kezelések eredményeit, feljavíthatják a korábban készített felvételeket, és jelentést készíthetnek a gyógyulási folyamat időbeli előrehaladásáról. Az applikáció automatikusan feltölti az adatokat a kórházi nyilvántartásba, hogy minden, a betegápolásban részt vevő orvos láthassa azokat.” – mondta.

Az új technológiát jelenleg három brit egészségügyi központban tesztelik, és a tervek szerint hamarosan a világ több országában használatba veszik.

zsido.com

Forrás: JPost

Megszakítás