Az izraeli programok megmutatják a felhasználóknak, ha igazolt vírushordozók közelében tartózkodtak.

Binjámin Netánjáhu szombat este bejelentette, hogy Izrael milyen szigorításokat vezet be a koronavírus terjedésének csökkentése érdekében.  Többek között azt is elmondta, hogy a hatóságok olyan eszközöket alkalmaznak majd, amelyek segítségével – mobiltelefonjuk adatait felhasználva – követhető, hogy az igazolt betegek hol jártak a tünetek megjelenése előtti napokban. Így azonnal megtehetik a szükséges lépéseket.

Miközben a világon mindenhol egyre komolyabb krízis alakul ki, a folyamatosan fejlődő technológia újabb és újabb védekezési lehetőségeket kínál. Legyen szó arról, hogy ki kell derítenünk egy személyről, hogy találkozott-e egy bizonyos, igazoltan fertőzött személlyel, vagy arról, hogy mit kezdjünk az iskolabezárás és az egyre inkább fenyegető (vagy már be is következett) karantén esetén a gyermekeinkkel, az okostelefonra letölthető applikációk egyre gyarapodó száma áll a rendelkezésünkre.

Az egyik ilyen az izraeli Egészségügyi Minisztériumtól érkezett. A országban regisztrált koronavírusos eseteket jelző, naponta frissített virtuális térképét már a hónap eleje óta figyelemmel kísérhetik, így az esetleges érintettek megtudhatják, merre jártak a betegek a diagnosztizálást megelőző napokban. Ezután indult el a CoronApp, mely információt ad a vírusról, és tanácsokat ad a karanténban lévők számára. „A digitális eszközök a járvány elleni küzdelem fontos részét képezik” – mondta a minisztérium egyik illetékese. A minisztérium egyéb felületeken, például a Izraelben rendkívül népszerű WhatsApp alkalmazáson keresztül is nyújt tájékoztatást. A Hatzalah sürgősségi betegellátó szervezet pedig olyan applikációt indított útjára a napokban, mely értesíti a felhasználókat, ha igazolt beteg közelében jártak. A Track Virus rendszere a letöltés pillanatától fogva számon tartja a felhasználó mozgását, és értesítést küld, ha olyan helyen jártak, ahol később igazolt beteg is megfordult. A letöltés előtti időszakról azonban nem tud tájékoztatást adni, ezért – mondják a készítők – érdemes minél hamarabb a telefonra tenni. Az applikáció névtelenül tárolja az adatokat, és nem használja a felhő rendszert, ezzel védi az alkalmazók adatait.

A megbetegedettek számának növekedésével egyidejűleg egyre nehezebb számon tartani, hogy vajon keresztezhették-e egymást az útjaink. Emellett az emberek sokszor nem emlékeznek, hogy hol jártak két héttel korábban. Az applikáció megalkotója, Uri Feldman  a következőket mondta: „Nagy örömmel tölt el, hogy összefogásban egy ilyen kiterjedt szervezettel, mint a United Hatzalah, részt vehetünk a koronavírus terjedésének követésében és remélhetőleg a megállításában is a haladó okostelefon technológiát felhasználva.”

A kialakult helyzet értékelése után az izraeli főrabbinátus úgy rendelkezett, hogy mindenki köteles mobiltelefonját bekapcsolva tartani szombaton, hogy a hatóságok értesíteni tudják arról, ha fertőzött személyt észleltek a közelében a nyomkövető rendszer segítségével és ezért azonnal karanténba kell vonulnia.

zsido.com

Forrás: JPost

Megszakítás