Sajtótájékoztatón mutatta be az új tulajdonos, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, az Olajág Otthonok néven tovább üzemelõ idõsotthon láncot. 

Másfél év vesszőfutása után végre rendeződött az Arany Alkony Otthonok lakóinak helyzete, és átvehette az üzemeltetést az EMIH. Az ebből az alkalomból tartott sajtótájékoztatón Köves Slomó vezetőrabbi a legnagyobb eredménynek azt nevezte hogy végre egy kézbe került az intézmények tulajdoni és üzemeltetési joga. Így tisztább helyzet áll elő, és sokkal jobban fogják tudni az otthonok 1300 lakójának érdekeit szolgálni. Ígérete szerint nyugalmas időszak áll a lakók előtt, amelyben fejleszteni fogják az otthonok infrastruktúráját is.
Pesti Imre, a budapesti kormányhivatal vezetője ünnepi beszédében így fogalmazott: „Ami az elmúlt másfél évben történt, az az összefogásnak, a szeretetnek, az önzetlenségnek a küzdelme és eredménye” Az otthonok lakói örömmel és megnyugvással vették tudomásul az elhúzódó bizonytalanság és a fejük felett folyó hatalmi harc végét.

Megszakítás