A norvég külügyminisztérium szerint az izraeli „telepesek” által előállított termékek bojkottja nem törvényellenes.

Ezzel együtt a minisztérium nem tarja megfelelő módszernek a bojkotott, ahogy egy belső dokumentumukban fogalmaznak: a kormány nem tekinti az izraeli-palesztin konfliktus megoldásában célravezető eszköznek az izraeli áruk bojkottját. Az ügyben azért foglalt állást a kormány, mert két közigazgatási terület (Tromso, Trondheim) ilyen intézkedéseket vezetett be 2016-ban. A norvég külügyminiszter akkor kritizálta a döntést és a kormány nevében kinyilvánította, hogy semmilyen formában nem támogatják a bojkottot és jogi vizsgálatot rendeltek el.

2017-ben újabb kezdeményezés indult egy másik városban is, de ott nem akartak dönteni a külügy véleménye nélkül. Bergen városában viszont központi iránymutatás nélkül is elvetették a helyi hatóságok az ötletet – olvasható a ynetnews.com cikkében. Sokan felvetették a kérdést: mire várt ilyen hosszú ideig a minisztérium?

Izrael szerint a minisztérium állásfoglalása nyomán sok norvég város és területi önkormányzat fogja bojkottálni az izraeli termékeket. Eddig kifejezetten csak a „telepesektől” érkező árukra utaztak a kezdeményezők – például szakszervezetek – , de most várhatóan ezt kiterjesztik az egész országra a negatív várakozások szerint.

zsido.com

Kép: ynetnews.com

 

Megszakítás