Nők, akik meghatározták Mózes életét

Az izgalmas történeteket bemutató, több évtizedet felölelő Smot szakasz – mely a Tóra második könyvének nyitó- és névadó fejezete – különleges abból a szempontból, hogy számos nőalak bukkan fel benne, akik Mózes életében kulcsfontosságú szerepet töltöttek be és kockára tették érte az életüket. Ők: Sifrá és Puá, a két bábaasszony, Jocheved, Mózes anyja, Mirjám, a nővére, Bátjá, a fáraó lánya, aki felnevelte őt, valamint Cipora, Mózes felesége. A velük foglalkozó irodalom rendkívül széles, így most csak néhány részletet villantunk fel e kiemelkedő asszonyok fordulatokban és csodákban bővelkedő életéből.

Sifrá és Puá vagy Jocheved és Mirjám?

A fáraó maga elé hívatta a zsidó szülésznőket, Sifrát és Puát, és elrendelte, hogy öljenek meg minden újszülött zsidó fiút. Az istenfélő szülésznők azonban nem követték a parancsot, és azt mondták neki, hogy a zsidó nők már az érkezésük előtt életet adnak a gyermekeiknek. Az Örökkévaló azzal jutalmazta meg őket, hogy utódaik lévik (a papi törzs) és királyok lettek. Ez a bátorság tette lehetővé Mózes megszületését s életben maradását is.

Ki volt ez a két vakmerő asszony? A Talmud (Szotá 11b.) közli a legismertebb magyarázatot: Sifra nem más, mint Jocheved, Mose anyja és Puá pedig Mirjám, Mose nővére (vagy Eli­seva, Mose sógornője, Áron felesége). Rási továbbfűzte ezt, szerinte a Sifrá név a lesáper, javítani szóból ered, mivel Jocheved megtisztította az újszülötteket és kiegyenesítette a tagjaikat, Puá pedig megnyugtatta őket. Vannak, akik azt mondják, hogy rajtuk kívül még rengeteg bába volt a zsidók között, hiszen, ahogyan a midrás meséli, a zsidó nőknek hatos ikrei születtek, és ez a két asszony volt a szülésznők vezetője, ám Rási úgy véli, valóban ők ketten látták el ezt a feladatot a zsidók között. A lubavicsi Rebbe hozzáteszi, hogy Jocheved és Mirjám komplikációk esetén mindig az asszonyok rendelkezésére állt, és a zsidók bíztak bennük, mert szentéletűek és istenfélők voltak.

Más magyarázók, például a regensburgi Jehuda ben Smuel rabbi (1150–1217) és más középkori források szerint Sifrá és Puá nem lehetett Jocheved és Mirjám, hanem szentéletű betértek voltak, akiket a fáraó jelölt ki az egyiptomiak közül a zsidó fiúgyermekek megölésére. A fáraó nem bízta rá két zsidó nőre, hogy saját népük gyermekeit megöljék.

A Málbim néven ismert, szintén középkori kommentátor egy harmadik megközelítést ajánl: szerinte a két név két munkakört jelöl: egyikük a vajúdást segítette, a másik pedig elvágta a köldökzsinórt és ellátta az újszülöttet. Szerinte a fáraó nem két szülésznőt hívott magához, hanem az összes, a zsidók közt tevékenykedő, egyiptomi származású bábát, akik viszont mind szentéletű asszonyok voltak, félték az Örökkévalót és megtagadták a fáraó parancsát.

 

Bátjá

A fáraó lányával, Bátjával kapcsolatban igen gazdag a zsidó midrás-irodalom. Bár a Tóra csak szűkszavúan említi az eseményeket, a tórai történeteket kiegészítő, színesítő, magyarázó midrások bővelkednek Bátjával kapcsolatos történetekben. A hagyomány a fáraó lányát a különlegesen önfeláldozó betért nők közt tartja számon, mivel közbenjárásának köszönhetően menekült meg a zsidó nép az egyiptomi rabszolgaságból. Azt mondják, hogy szeretettel és mély istenhittel nevelte fel Mózest, tetteiért pedig nagy jutalmat kapott: Kálev ben Jefune felesége lett, azé a férfié, aki a kivonulás nemzedékéből összesen másodmagával nyerte jutalmul azt, hogy negyven évvel később beléphetett Izrael földjére. Emellett az Örökkévaló rendkívül hosszú élettel jutalmazta meg, sőt vannak, akik azt mondják, hogy azon kevesek között van, akik élve kerültek az Édenkertbe. Bár a Tóra nem nevezi őt néven, Bölcseink más források alapján Bátjának, Isten lányának nevezték őt. Ennek alapja többek közt a Vájikrá Rábá midrás (1:3): „Mózes nem volt a fiad, mégis fiadnak nevezted őt, te sem vagy az én lányom, de lányomnak hívlak.”

Egy másik midrás arról beszél, hogy hogyan találta meg Bátjá a csecsemő Mosét a vízben. Azt mesélik, hogy Bátjá azért ment a folyóhoz, hogy megtisztuljon otthona bálványimádásától, vagyis zsidóvá válása jeléül alámerüljön a vízben. Amikor meglátta a kis csónakban a vízen úszó gyermeket, megpróbálta elérni, szolgálólányai azonban megpróbálták eltéríteni őt a szándékától. Erre Gávriel angyal azonnal megjelent, lesújtott rájuk, és – egy kivételével – megölte őket, így a fáraó lánya megszabadult a benne levő belső hangtól, mely bizonytalankodásra késztette. A Smot Rábá midrás elmondja, hogy Bátjának nem lett volna illendő belegázolnia a vízbe, hogy kihúzza a bárkát, így az Örökkévaló még egy csodát tett vele, és a keze olyan hosszúra nyúlt, hogy elérte a gyermeket. Ezt a pillanatot a középkori hágádá-illusztrátorok szívesen örökítették meg. Ugyanez a midrás meséli el azt is, hogy a csecsemő nagyobb gyermek módjára viselkedett, és nem sírt, amikor Bátjá meglátta őt, ezért Gávriel angyal ismét megjelent, és megütötte őt, hogy sírni kezdjen, és felébressze a fáraó lányában a sajnálatot és együttérzést.

 

Ciporá

A Smot fejezetben utolsóként felbukkanó nőalak Ciporá, a midjáni főpap, Jitró lánya, aki Mózes felesége lett annak Midjánba menekülése után. Ciporá – neve azt jelenti: madár –, akárcsak korábban Bátjá, betért a zsidóságba, és két fiút szült a zsidó nép vezetőjének: Gersomot és Eliézert. A nő nevének magyarázatát – a fentiek alapján nem meglepő módon – a midrásokban találjuk. Az egyik arról szól, hogy ahogyan a madár vére megtisztítja a leprával fertőzött házat, ugyanúgy tisztította meg ő apja házát a bálványoktól, annyira, hogy apja, Jitró végül Mózes tanácsadója lett. A másik névmagyarázat szerint, ahogyan a madarakat csodálják a szépségükért, úgy csodálták Ciporát a gyönyörűségéért, akit az Örökkévaló azzal áldott meg többek között, hogy idős korára is megőrizte ifjúkori báját.

A midrás érdekes háttértörténetet kínál Mose és Ciporá házasságához: amikor a fáraó elől menekülő Mózes elmondta Jitrónak, aki korábban a fáraó tanácsadója volt, hogy mi történt, a midjáni főpap egy gödörbe dobatta, hogy ott éhen haljon. Ciporá azonban megkönyörült rajta, kenyeret és vizet hordott neki tíz éven át. A tizedik év végén így szólt apjához: „Ezt a hébert, aki tíz éve van a gödörben, senki nem kereste, nem hozhat hát veszélyt már ránk, ha a házunkba fogadjuk. Ha megfelelőnek látja apám, küldessünk érte, hogy lássuk él-e, avagy meghalt.” Jitró, aki természetesen nem tudott arról, hogy a lánya tíz éven át etette Mózest, azt felelte: „Lehetséges volna, hogy egy tíz éve bezárt ember még él?” – Így felelt Ciporá: „Apám talán nem hallott arról, hogy a héberek Istene milyen hatalmas, és milyen csodákat tesz velük? Megóvta Ávráhámot a tűztől, Jicchákot a kardtól és Jáákovot az angyaltól, aki harcolt vele. Vagy vegyük például magát Mózest, aki megmenekült a Nílustól és Fáraó kardjától. Biztos vagyok abban, hogy Isten akár most is megmenthette.” – Amikor kettesben elmentek megnézni, mi lett a bezárt héber menekült sorsa, az Örökkévalóhoz imádkozva találták őt. Kiemelték a gödörből, megmosdott és a családi asztalhoz vitték. Ezután Mózes feleségül kérte Ciporát, aki életben tartotta őt és gondoskodott róla tíz éven át. Egy másik midrás éppen fordítva beszéli el: Cipora fülig szerelmes lett a Jitró házába érkező Mózesbe, és ő maga kérte meg apját, hogy engedje meg, hogy összeházasodjanak.

Később, amikor már Egyiptom felé tartottak, hogy Mózes teljesítse Istentől rendelt hivatását, Cipora ismét megmentette férje életét. Amikor megszálltak valahol, Isten angyala készült lecsapni a nagy vezetőre, ekkor Ciporá fogott egy követ, és azonnal körülmetélte vele újszülött fiukat. Gyors észjárásával rájött ugyanis, hogy az Örökkévaló azért haragudott meg a küldöttjére, mert az egyiptomi utazás miatt halogatta fia körülmetélését.

Ciporá és két gyermeke azonban végül nem ment le Egyiptomba, hanem visszatért Jitróhoz Midjánba, és csak később, a kivonulás és a Vörös-tenger szétválasztása, mások szerint a Szináj-hegyi tóraadás után, vagyis legalább egy évvel később találkozott újra a férjével. Ekkor azonban Mózes már az egész zsidó nép vezetője volt. Ciporának hatalmas áldozatot kellett hoznia, mivel férje, hogy állandóan készen álljon az Örökkévalóval való kommunikációra, teljesen külön élt tőle a továbbiakban. És Ciporá meghozta ezt az áldozatot a zsidó népért.

Dénes Anna írása