Nagy feltűnést keltett az izraeli miniszterelnök feltűnése egy színházban.

Nem kis meglepetést okozott Benjamin Netanjahu azoknak a nézőknek, akik elmentek a Hamilton című musical előadásra múlt héten New Yorkban. Az izraeli miniszterelnök ugyanis (egy csapat biztonsági ember kíséretében) megjelent a Broadway-en található színházban legutóbbi amerikai útja során – adta hírül hétfőn a JTA.

A New York Post értesülései szerint Netanjahu „egy csomó taps” mellett „néhány hangos kifütyülést” is kapott a nézőtéren ülőktől, akiket tüzetesen átvizsgáltak terembe lépésük előtt. Egy Twitter-bejegyzés szerint két nő „Szabad Palesztinát!” skandálva tűnt ki a tömegből.

Az izraeli miniszterelnök látogatása több alkalommal is nagy feltűnést váltott ki az amerikai nagyvárosban: múlt hét kedden azzal a hírrel is bekerült a sajtóba, hogy húsz biztonsági ember kísérte el egy étterem mosdójáig.

Netanjahu útját azonban nemcsak a hasonló történetek miatt kísérte figyelem. Múlt hét szerdán –hivatali ideje alatt feltehetőleg utoljára – találkozott Barack Obamával; csütörtökön beszédet mondott az ENSZ-székházban és pénteken egyeztetett John Kerry amerikai külügyminiszterrel is. Az elnökjelölti vitát megelőzően találkozott Donald Trumppal és Hillary Clintonnal.

zsido.com

 

Kép forrása: JTA

Megszakítás