Büszkén hirdette országa versenyképességét a zsidó állam miniszterelnöke a milánói EXPO-n.

„Nagyon izgatott vagyok, hogy itt lehetek” – mondta Benjámin Netanjahu, aki feleségével érkezett Olaszországba, hogy részt vegyen a világkiállításon. A hivatalos látogatás keretein belül zsidó vezetőkkel és az olasz miniszterelnökkel is találkozott Netanjahu – írta az Algemeiner.

A milánói világkiállítás a mezőgazdaságra és az élelmiszeriparban fejlesztett innovatív technológiára fókuszál, melyek kapcsán az izraeli miniszterelnök azt mondta, hogy Izrael képességei „erősebbek, mint bármilyen bojkottra vagy az elszigetelésünkre tett kísérlet, mert mi az egész emberiség számára tervezünk jobb jövőt, és nincs ennél alkalmasabb helyszín arra, hogy ezt világosan látni lehessen”.

milan_expo_pavilon

A helyszínen felállított izraeli részleg nemcsak az ország technológiájának bemutatását szolgálja, hanem az innovációk megosztása is célként szerepel. Az építmény maga is fejlett zöld technológiával, energiatakarékos és különleges víz-, valamint levegőkeverő megoldással készült; a pavilon környezetbarát és egészében újrahasznosítható, valamint biológiailag lebomolható elemekből áll össze.

zsido.com

Képek forrása: algemeiner.com/ expo2015israel.com

 

Megszakítás