A rendőrség terrorizmusellenes csoportjának vezetője szerint Benjamin Hannam nem csatlakozhatott volna a testülethez, ha a felvétele előtt már ismerték volna radikális meggyőződését.

Ez az első alkalom a brit rendőrség történetében, hogy egy munkatársukat azért távolítják el, mert egy betiltott szélsőjobboldali csoport tagja. Az észak-londoni Enfieldben élő, 22 éves Hannamot emellett még azért is felelősségre vonják, mert valótlan adatokat adott meg a felvételi eljárás során, továbbá olyan, terrorizmushoz kapcsolódó dokumentumokat találtak a birtokában, melyek késes támadással és robbanóanyag készítésével foglalkoznak. Hannamnál találtak gyermekpornográfiának minősülő képeket is, ezt az esetet külön eljárás keretében tárgyalják.

A fiatalember két éves próbaidejét töltötte a testületnél, amikor egy szélsőjobboldali fórumról kiszivárgott adatok elemzése során rábukkantak a nevére. Ebből kiderült, hogy 2016 márciusában csatlakozott a Nemzeti Akció londoni egységéhez. Ez a fajgyűlölő mozgalom elsősorban színes bőrű és zsidó emberek ellen uszít. Bár Hannam még azelőtt kilépett a csoportból, hogy felvették volna a rendőrségre, továbbra is kapcsolatban maradt a mozgalom magas rangú tagjaival.

Később tagja volt a betiltott mozgalom utódszervezetének tekinthető NS131 csoportnak, melyet később szintén betiltottak. A csoport egy videóján feltűnik Hannam, amint neonáci graffitiket fúj egy falra.

A felvételi eljárás során külön kérdés vizsgálja, hogy a jelöltek tagjai voltak-e szélsőjobboldali mozgalmaknak, vagy olyan csoportoknak, melyek szemben állnak a rendőrség faji egyenlőséget hirdető alapszabályával. Hannam nemleges választ adott a kérdésre.

 A rendőrség terrorizmus elleni csoportja azonnal megtette a szükséges lépéseket és megindult az ügy kivizsgálása. Richard Smith parancsnok elmondta, hogy nem találtak bizonyítékot arra nézve, hogy Hannam szélsőséges nézeteket terjesztett volna a rendőrség tagjaként. „Sohasem nyerhetett volna felvételt a rendőrséghez, ha tudtunk volna szélsőjobboldali meggyőződéséről és korábbi tagságáról a Nemzeti Akció mozgalomban. A társadalom elvárja, hogy a rendőrség őszintén és becsülettel végezze a dolgát. Sajnálatos módon Hannamra egyik tulajdonság sem jellemző.” – tette hozzá.

A nyomozás keretein belül házkutatást is tartottak Hannamnál, melynek során neonáci posztereket és a Nemzeti Akció kitűzőit találtak, továbbá bizonyítékokat a mozgalomban való tagságára.

Hannam tagadta, hogy valaha is tagja lett volna a mozgalomnak. Azt állította, hogy csak be akart vágódni a Nemzeti Akció vezetőinél, akiktől matricákat és kitűzőket kapott ajándékba. Elmondta azt is, hogy 16 éves kora óta érzi közel magához a fasizmust, melyet az ideológiát népszerűsítő vizuális művészeti alkotások tettek számára szimpatikussá. A Nemzeti Akcióval azután vette fel a kapcsolatot, hogy megismerkedett az interneten terjesztett propagandaanyagukkal. „Az volt a benyomásom, hogy valamilyen ifjúsági mozgalommal van dolgom” – mondta.

Azt is tagadta, hogy valaha náci karlendítéssel szalutált volna. Később egy fényképpel megcáfolták ezen állítását is.

A bírósági tárgyalás során többen is kiálltak Hannam mellett és azt mondták, hogy sohasem hallottak tőle semmilyen rasszista megjegyzést. Elmondták, hogy az egyik nagyszülője meleg, egy mostohanagyszülője pedig zsidó, továbbá számos színes bőrű és muszlim barátja van.

Egy tanára azonban úgy nyilatkozott, hogy egy dolgozatában „aggasztóan intoleráns” módon írt az iszlámról, egy vita során pedig élesen kikelt a bevándorlás ellen, holott osztálytársainak jelentős része bevándorló gyökerű.

zsido.com

Forrás: BBC

 

Megszakítás