A sportszövetség eltörölte azt a húsz éves szabályt, amely megtiltotta a vallásos fejfedők viseletetét a hivatalos mérkőzéseken.

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) csütörtöki közleménye alapján mostantól többé nem tilos a vallásos fejfedők viselete a mérkőzések során – közölte az Arutz Sheva. Az új szabályozás értelmében tehát kipában és akár hidzsábban is pályára léphetnek a játékosok.

A vallásos fejfedők viseletének tilalmát mindeddig azzal indokolták, hogy veszélyt jelenthet, ha játék közben a földre esik. A FIBA vezetése végül azt követően döntött a szabályzat megváltoztatása mellett, hogy egy muzulmán női sportoló támogatására internetes kampány indult #FIBAAllowHijab címszóval – derült ki az Al Jazeera cikkéből.

A húsz éve fennálló szabály megváltoztatásakor minden vallási szimbólumként szolgáló fejfedőre kiterjesztették az engedményt, ám továbbra is érvényes az az előírás, hogy a játékosoknak nem szabad a teljes arcukat elfedniük.

Hasonló döntésről tett bejelentést néhány hónapja a Nemzetközi Labdarugó Szövetség (FIFA) is, a futballisták is lefedhetik a fejüket, ha azt vallási okokból szeretnék megtenni. A FIBA által meghozott változtatások októbertől lépnek érvénybe.

zsido.com

 

Megszakítás