Raed Saleh a somroni Szebasztiában született, de szüleivel együtt két éves korában Németországban telepedett le. Saleh, aki mára az SPD fontos politikusává vált, remek kapcsolatot alakított ki a város zsidó hitközségével.

„Már a kezdetektől fogva igen pozitívan állt minden kezdeményezéshez, amely a berlini zsidó közösség megerősödését és növekedését szolgálta. Ő ajánlotta a projektjeinket a különböző bizottságok számára, és számtalanszor tanúsította, hogy nem csak szavakkal, hanem tettekkel is mellettünk áll” – mondta Jehuda Teichtal, Berlin főrabbija.

„Raed Saleh mindezek mellett aktívan kiveszi a részét az antiszemitizmus és a rasszizmus elleni harcból”- tette hozzá, és azt is elmondta, hogy évek óta személyes jó barátság is köti a politikushoz.

Az új közösségi központ alapkőletételén Saleh volt a díszvendég, és így szólt a megjelentekhez: „Nagyra értékelem a hagyományokhoz való ragaszkodásukat. Egyfelől nem adják fel az alapértékeiket, másfelől képesek mindenkivel együttműködni”.

A közösségi központ építése a tervek szerint másfél évet vesz igénybe.

zsido.com

Forrás: Arutz7

 

 

 

 

Megszakítás