Már több mint 4000-en írták alá azt a petíciót, amely arra kéri a magyar kormányt, hogy az amerikai példát követve ismerje el Izrael fővárosaként Jeruzsálemet.

Németh Sándor lelkész, Gerő András történész és Olti Ferenc zsidó közösségi aktivista aláírásgyűjtést kezdeményezett annak érdekében, hogy a magyar kormány kövesse az amerikai példát, és Jeruzsálemet tekintse Izrael fővárosának.

Az alábbiakban közöljük a nyilatkozat szövegét, csatlakozni a lenti linkre kattintva lehet.

 

NYILATKOZAT

 

Üdvözöljük az Amerikai Egyesült Államok elnökének döntését, amely Izrael fővárosaként ismeri el Jeruzsálemet.

Úgy gondoljuk, hogy ez az elismerés garantálja a különféle – zsidó, keresztény, muszlim – vallási hitekhez tartozó emberek számára a szakrális helyek tiszteletét és szabad hozzáférését, amely a térség és a világ lelki békéjének egyik legfontosabb biztosítéka. Meggyőződésünket arra alapozzuk, hogy Izrael, mint a térség egyetlen demokratikus állama eddig is mélyen elkötelezett volt ebben az ügyben, és nincs jele annak miszerint ez az elkötelezettség változna. 

Úgy gondoljuk, hogy ez az elismerés másfelől a tudati és politikai realitás tudomásulvételét jelenti, hiszen a zsidóság számára elébb spirituálisan, 1967-től ténylegesen is Jeruzsálem mindig kiemelt jelentőségű város volt. 

Reményeink szerint minél több állam – beleértve Magyarországot is – követni fogja az amerikai példát. 

Csatlakozzon hozzánk, küldje el erre vonatkozó e-mailjét a JeruzsalemIzraelfovarosa@gmail.com címre, vagy kattintson ide: https://www.peticiok.com/jeruzsalem_izrael_fovarosa

 

 

Budapest, 2017. december 10.

Aláírók:

Gerő András                         

történész

 

Németh Sándor          

vezető lelkész, Hit Gyülekezete

 

Olti Ferenc                                        

zsidó közösségi aktivista                  

 

Megszakítás