Nem mernek kipában az utcára menni a németországi Bochum vallásos zsidó közösségének tagjai, mert muszlim fiatalok támadásaitól tartanak.

Abraham Cooper rabbi a Simon Wiesenthal Központ tisztségviselője a The Jerusalem Postnak nyilatkozva elmondta: „a németeknek, ahogy a többi európai népnek is, meg kell érteniük, hogy ami a zsidókkal kezdődik, az soha nem ér véget a zsidókkal”. Az újjonan érkezők integrációjának ezt a részévé kell tenni – hangsúlyozza Cooper rabbi és hozzátette: „a XXI. században a német hatóságoknak, az egyházi vezetésnek és a civil szervezeteknek erkölcsi kötelességük biztosítani azt, hogy a zsidóknak ne kelljen titkolniuk az identitásukat Németország utcáin”.

Abraham Cooper nem tapasztal semmilyen erőfeszítést a szövettségi kormány részéről, hogy fellépjenek a muszlim közösség körében tapasztalható antiszemitizmus ellen – olvasható a jpost.com cikkében. Először egy bochumi rádió számolt be arról, hogy a városban élő zsidók nem fogják ezentúl nyilvánosan viselni a kipát, mert rendszeressé váltak az őket ért attrocitások.

Ali Utlu török származású ex-muszlim aktivista azt írta közösségi oldalán: „Micsoda szégyen ez, 72 évvel a Shoah után”. Bochum az izraelellenes és antiszemita incidensek egyik központja lett az elmúlt években. A város zsidó lakosságának jelentős részét 1941-től Teheresienstadtban és Auschwitzban gyilkolták meg a nácik.

zsido.com

Kép: jpost.com

 

Megszakítás