Ez egy bocsánatkérési gesztus – mondta a Menóra-projekt kezdeményezője.

Hamarosan Izraelbe érkezik az az aranyozott menóra, amit 11 német keresztény csoport kezdeményezésére szállítanak Izraelbe. A 120 kilogrammos és 150 centiméter magas menórát hétfőn tették hajóra, hogy Róma érintésével továbbvigyék Izraelbe. Az ajándékot május 5-én Haifa kikötőjében veszik át, majd május 9-én kiállítják Jeruzsálemben.

A zsidó Szentély gyertyatartóinak mintájára tervezett menórát másfél év alatt készítették el Németországban, és a „Menóra Projekt” tagjait tömörítő szervezet beszámolója szerint 120 ezer eurót költöttek rá — amit magánadományokból finanszíroztak.

„A hétágú menóra Izrael Államának a szimbóluma” — fogalmazott Luca-Elias Hezel, a projekt kezdeményezője, aki a The Jerusalem Post-nak mesélt a részletekről, aki elmondta, hogy a gyertyatartó elkészítéséhez Titus diadalívét vették mintául, amely az egykori római hadvezér zsákmányaként örökítette meg a menórát.

Hezel közölte, azt szeretnék, hogy Izrael 71. Függetlenségi Napja alkalmából — ha csak jelképesen is — visszakerüljön az elrabolt tárgy.

Rómában máig látható az a másolat, ami a Birodalom egykori győzelmére emlékeztet a jeruzsálemi hadjárat idejéből. Titus csapataival i. sz. 70-ben rombolta le a zsidóság szent helyét — és magával vitte annak kincseit.

„Az egyház sosem adta vissza a szent tárgyakat a zsidóságnak” — szerepel a Menóra Projekt honlapján. „Ehelyett inkább egy új, spirituális Izraelnek kezdte magát beállítani. Mi most szeretnénk tenni egy nyilatkozatot. És szeretnénk beismerni a hibáinkat az egyház nevében. Ez nyilvános kiállás a zsidó nép mellett, egyben egy bocsánatkérési gesztus” — mondta a projekt vezetője.

neokohn/zsido.com

Megszakítás