Lehet, hogy rémesek, de nem jelentenek a demokráciára tényleges veszélyt – ez a német alkotmánybíróság álláspontja.

A régóta várt döntés, amely a héten született meg az NPD sorsáról, csalódást váltott ki a zsidó szervezetek körében Németországban és külföldön egyaránt – írja cikkében a jta.org. Ez már a második alkalom, hogy egy magas jogi fórumon elbukik a próbálkozás. Legutóbb 2003-ban utasították el a kezdeményezést, miután a legfelsőbb bíróság megállapította, hogy az ügyben a kormányzat jogi hibákat vétett. A kérdés most is az volt, hogy a becslések szerint 7 ezer tagot számláló párt valós fenyegetést jelent-e a német demokráciára. Az alkotmánybíróság szerint nem.

A Zsidó Világkongresszus elnöke Ronald Lauder úgy reagált: a döntés lehetővé teszi, hogy az NPD tovább folytassa destruktív, antidemokratikus tevékenységét és terjessze az antiszemita, rasszista gyűlöletet. Ez egy rossz jelzés – tette hozzá Lauder. Charlotte Knobloch a bajorországi zsidó közösség vezetője, aki egyben a Zsidó Világkongresszus biztosaként a holokauszt emlékezetének ápolásáért is felel, kifejtette: megérti, hogy a jogi érvelés szerint nincs „konkrét fenyegetés”, ám mégis jobb lett volna, ha a betiltásról születik döntés, mert a háttérben folyamatosan növekszik a jobboldali populizmus.

Az NPD eddig még soha nem jutott be a szövetségi törvényhozásba, de egyik meghatározó, hírhedt politikusuk, Udo Voigt 2014-ben az Európai Parlament tagja lett. A párt képviselői jelen vannak még két tartományi törvényhozásban, ez lehetővé teszi, hogy állami támogatást is kapjanak.

 

Kép: jta.org

 

 

Megszakítás