A városi tanács leszavazta az emlékév tervezetét, melyet az UNESCO is támogatott volna.

Leszavazták a białystoki városi tanács tagjai azt az ötletet, hogy 2017-ben az eszperantó nyelv kidolgozójának állítsanak emléket az UNESCO támogatásával. Ludwik Zamenhof, zsidó származású orvos 1859-ben született az észak-keleti lengyel városban és közel 100 évvel ezelőtt, 1917-ben hunyt el Varsóban. Az általa univerzálisnak szánt eszperantó nyelvet 1885-ben dolgozta ki.

A városi tanács képviselői 12-11 arányban utasították el az emlékévről szóló tervezetet – írja a Times of Israel. Przemyslaw Wierzbowski, a białystoki Eszperantó Közösség vezetőjének beszámolója szerint az ellenszavazatokat a tanácsban többséget helyet foglaló jobboldali képviselők, a Jog és Igazság Pártjának (PiS) tagjai adták le.

Konrad Zieleniecki, a PiS białystoki szóvivője nyilatkozatában elismerte, hogy Zamenhof “megérdemelné az elismerést”, ugyanakkor mégis a javaslat ellen szavazott. Indoklása szerint a város Josef Pilsudski lengyel szabadságharcos számára kíván emléket állítani jövőre. Szerinte a város vezetője “politikai célokra” kívánja felhasználni Zamenhof emlékét. Ezek szerint szabadságharcosnak emléket állítani nem politikai cél.

Zbigniew Nikiforowicz ellenzéki képviselő úgy látja, hogy a döntés jól rávilágít arra az ellenséges magatartásra, ami a PiS-t belülről jellemzi mindazzal szemben, ami “etnikailag nem lengyel”. A képviselő hangsúlyozta, hogy Białystok lakosainak csaknem fele zsidó volt a 19. és a 20. században egészen a második világháborúig.

zsido.com

Megszakítás