A túlélőknek nagy a felelőssége a zsidóság ápolásában, a veszteség pótlásában, mondja Oberlander Báruch rabbi, a magyarországi Chábád Lubavics mozgalom alapítója. A rabbit a pittsburgh-i merénylet kapcsán többek között arról kérdeztük, hogyan engedheti Isten a mészárlásokat. A Kibic interjúja

A világsajtó a pittsburgh-i mészárlástól volt hangos néhány hete. Tizenegy ember vesztette életét a támadás során. Sokakban felmerülhet a már a Holokauszt kapcsán is feltett kérdés, hogy miért. Hogy engedhette ezt az Örökkévaló?

Oberlander Baruch: Erre a híres mondás szavait tudjuk idézni: „Isten útjai kifürkészhetetlenek”. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy itt nem Isten ölt, hanem egy ember, egy gonosz ember. Isten szabad akarattal teremtett bennünket, Mózes ötödik könyvében egyenesen könyörög az embernek: „eléd tettem a mai napon az életet és a jót, a halált és a rosszat… válaszd tehát az életet”. Ez a gonosz ember a szabad akaratával a halált választotta, ezért halt meg 11 zsidó. Látszólag egy logikai bukfenc, hogy elvárjuk Istentől, hogy egyszerre adjon szabad akaratot, és védje meg az ártatlan embereket. A zsidóság szerint mégis így van, az Örökkévaló felelős mindenért, de mivel nem tudjuk megérteni minden útját és cselekedetét, ezért ezt a kérdést emberi ésszel, emberi logikával megválaszolni nem tudjuk.

Báruch Oberlander

Ön szerint, a merénylet halottai tekinthetők mártíroknak? Nem önként adták életüket a hitükért, egyszerűen rosszkor voltak rossz helyen. Egyáltalán, a zsidó vallásban van-e szerepe a mártír-kultusznak? Ha igen, miben tér el ez a keresztény mártír-kultusztól?

 Oberlander Baruch: A Holokauszt után több rabbi tette fel a kérdést, hogy ki számít mártírnak. Vajon csak az, aki önként adta az életét a zsidóságért, noha esetleg lett volna más megoldása (pl. kitérni), vagy mindenki mártír, akit megöltek, csak azért, mert zsidó. Én magam többször foglalkoztam a kérdéssel. Az elfogadott vélemény, hogy mindenki, akit azért öltek meg, mert zsidó, mártírnak számít.

Egyébként a mártírokról azt írja a Talmud, hogy olyan magas spirituális szinten van a lelkük, hogy „senki nem tud hozzájuk felérni”. A zsidó vallás szerint a halottakért mondott ima a lelket feljebb emeli a túlvilágon, de Áron Rokéách rabbi, aki a holokauszt alatt Budapesten is bujkált, úgy vélte, hogy a mártírokért kádist se kell mondani, mert ők elérték már a legmagasabb szintet. Egyesek ezt követik, de az elfogadott szokás az, hogy a mártírok után is mondunk kádist, hogyha a cselekedetei által mégis valami „folt” ragadt rá az élete során, azt megtisztíttathassuk

Ide kívánkozik egy történet: Grünwald Lévi Jichák (1893–1980) célemi (Németkeresztúr) rabbinak valaki egy listát adott az elhunyt rokonairól, megörökítse őket egy megjelenő könyvben. Születési sorrendben sorolta fel őket, függetlenül attól, hogy a holokauszt előtt, alatt vagy után hunytak-e el. A rabbi azonban ezt elutasította, mondván: a holokausztban elhunyt mártírokat kell előre írni, ők egészen más szinten vannak, mint a többiek.

Isten mindent okkal tesz. Hogy lehet megmagyarázni a halottak rokonainak az ártatlanok halálát? Mit tehet egy hitközség rabbija ilyen esetben? Hogy segíthet a történtek feldolgozásában? Mit tanácsolna az áldozatok hozzátartozóinak?

Oberlander Baruch: Még ha lenne is egy jó, ésszel felérhető válaszom, az se segítene semmit – a gyász, a fájdalom érzelmi dolog, amire nem lehet észérvekkel hatni. Talán valamivel csökkentheti a hiány fájdalmát, ha belegondolunk abba, hogyha a test meg is hal, a lélek tovább él, és tudunk tenni eltávozott szeretteink lelki üdvéért és ők fentről figyelnek minket.

A teljes interjú itt olvasható el.