A felháborodás elsöpörte az ötletet.

Ahogy beszámoltunk róla, botrányt kavart az Angol labdarugókupa (FA-kupa) igazgatója, amikor nemrég be akarta tiltani a Dávid-csillag megjelenését a mérkőzéseken, mert szerinte ez a szimbólum éppúgy megosztó mint a horogkereszt.

Martin Glenn azóta az FA etikai bizottságának szervezésében találkozott zsidó szervezetek vezetőivel – írja cikkében a jewishnews.timesofisrael.com. Az igazgató nyilvánosan bocsánatot kért a szerencsétlen kijelentés miatt. Kijelentette, hogy a zsidó játékosok, edzők, önkéntesek, stb. természetesen használhatják a pólókon a Dávid-csillagot.

Arról is beszámolt, hogy készítettek egy vallási útmutatót a megyei szintű szövetségeiknek. A Community Security Trust (CST) nevű szervezet, ami a zsidó közösségek biztonsága érdekében jött létre 1994-ben, szintén ott volt a szövetségi megbeszélésen. A CST kommunikációs igazgatója Dave Rich azt nyilatkozta: fontos volt a találkozó, ahol az FA vezetőjének elmagyarázták, hogy a nyilatkozata tágabb kontextusban vizsgálva miért volt problematikus. Már csak azért is, mert a szövetség egyébként sokat tesz azért, hogy különböző vallási hátterű embereket bevonjon a labdarúgásba és küzd a diszkrimináció ellen – mondta Dave Rich.

Kép: jewishnews.timesofisrael.com

zsido.com

Megszakítás