A francia elnök nagy botrányt kavart azzal, hogy első világháborús tettei miatt „nagyszerű katonának” nevezte a Vichy-kormányzat antiszemita vezetőjét.

„Legitim” volna Philippe Pétain számára emlékművet emelni – jelentette ki szerdán Emmanuel Macron arról a személyről, aki az első világháború során csatát nyert Verdunnél, de a második világháború alatt együttműködött a nácikkal.

A köztársasági elnököt másnap többen kérdezték arról, hogy miért nevezte „nagyszerű katonának”  az egykori marsallt. A riporterek kérdéseire Macron azt válaszolta, hogy valójában az újságírók forgatták ki szavait.

„Úgy tűnik, kifinomult érzékük van a haszontalan polémiákra. De úgy érzem, az országnak nincs szüksége olyan őrült TV show-ra, amit önök kreálnak” – fogalmazott nyilatkozatában.

„Nem bocsátok meg semmit, de nem is törlök el semmit a történelmünkből” – mondta később Macron. „Mindig harcolni fogok az antiszemitizmus ellen” – tette hozzá a politikus. Franciaországban szombaton ünneplik az első világháború végének 100. évfordulóját.

Az Elysée Palota azóta megerősítette, hogy öt hadvezérnek kívánnak emlékművet állítani, és Pétain nincs közöttük – derül ki a The Jewish Telegraphic Agency cikkéből.

zsido.com

Megszakítás