Jövő szerdán, október 20-án, a Magyar Tranzakcióanalitikus Egyesület (HATA) által rendezett, „A haza mint otthon” elnevezésű beszélgetéssorozat soron következő találkozóján, Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija és Horváth Árpád, a Jézus Szíve Jezsuita Templom igazgatója beszélgetnek majd.

Az előadók, a magyarságukhoz és a zsidósághoz való viszonyukról, az identitásukat, hovatartozásukat formáló eseményekről, élményekről beszélnek az általuk előzetesen kiválasztott, a teremben kivetített 4-4 fotó alapján.

A beszélgetéssorozat különböző nemzedékekhez tartozó és eltérő származású – zsidó és nem zsidó – magyar állampolgárok együttélésének optimalizálását vette célba, az összetartozás örömeinek és feszültségeinek mélyebb megértésére törekedve, nyíltan megbeszélve az identitásalakulás személyes élményeit, s azok családi és történelmi gyökereit. 

A kölcsönös megértésről és a toleranciáról szóló diskurzus moderátorai Járó Katalin pszichológus és dr. Nagy Gábor ügyvéd.
 
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A részvételi szándékot legkésőbb 2021. október 18. 12:00 óráig kell jelezni. Az eseményen oltottsági igazolás felmutatási mellett lehet részt venni. A rendezvényen maszk viselése kötelező. Az eseményről videófelvétel készül.

Időpont2021. október 20. (szerda) 17:30 – 19:30

Helyszín: ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar, II. em. 215

(1075 Budapest, Kazinczy utca 23-27.)