„Zsidóság-körkép” sorozatunkban annak járunk utána, hogyan látják a zsidóságot a közösség tagjai, illetve a közélet különböző szereplői. Borgula András színházi rendezővel, a Gólem színház alapítójával beszélgettünk.
Ha egy lakatlan szigetre mennél, kit válogatnál magad mellé a minjenbe a magyar zsidó közösség közéleti szereplői közül?
Egy egalitárius minjent hoznék össze, nők és férfiak egyaránt részt vennének benne. Magammal vinném Balázs Gábort, Toronyi Zsuzsát, Fritz Zsuzsannát, Darvas Istvánt, anyukámat, a Verő-Bán házaspárt, Berényi Pétert és a barátnőmet, Marcsa Barbarát.
Ha egy névtelen adakozó 10 milliárd forintot adna neked, hogy azt fordítsd a magyar zsidóság javára, mihez kezdenél?
Létrehoznék egy szép, nagy előadóművészeti központot, ami magába foglalná a színházat, mozit, tánc- és zenetermet. És miután adományozásra fordítanám az összeg tíz százalékát, ami persze zsidó szervezetekhez kerülne, az össztársadalom javára is fordítanék egy jelentős összeget: építtetnék egy hatalmas hajléktalanszállót közkonyhával.
Ha egy társadalmi párbeszéd indulna arról, hogy épüljön egy holokauszt emlékmű Budapesten, te mit javasolnál?
Ne épüljön még egy holokauszt-emlékmű! Ápoljuk a meglévőket!
Az alábbi értékek közül melyik a legfontosabb ahhoz, hogy valaki hiteles közösségi vezető legyen?
Egy jó vezető a szememben karizmatikus és megbízható. Egy jó zsidó vezető ezen felül még jártas a zsidó vallásban, hagyományban és kultúrában. A hitelesség fontos kérdés, legyen önazonos, átlátható.
Milyen számodra egy ideális zsidó iskola? Ha rajtad múlna, hogyan alakítanád?
Olyan zsidó iskolát csinálnék, ami a zsidó értékek alapján működik, de nyitott, nem zsidók is látogathatják. Elsősorban nem adatokat, eseményeket oktatnának itt, hanem zsidó gondolkodásmódot és vitakultúrát. Ezek a dolgok egyébként is a zsidóság oszlopai.
Csinálnál-e valamit másképp a munkádban, hivatásodban, mint ahogy az elmúlt évtizedekben tetted?
Biztosan megfontoltabb lennék. Amikor 2003-ban, a Színművészeti Egyetem elvégzése után visszaköltöztem Izraelből Magyarországra, nagyon belecsaptam a lecsóba, anélkül, hogy ismertem volna a magyar zsidó és színházi viszonyokat. Nem mértem fel azt, hogy a magyar zsidó közösség és a magyar színházi közösség nagymértékben különbözik az izraelitől. Fejben még 2003 után is legalább öt évig Izraelben éltem. És valamennyire ma is ott élek, talán nem is akarok teljesen azonosulni a hazai viszonyokkal. De ma már bölcsebb vagyok.
Tíz év múlva hogyan szeretnéd látni magadat a zsidóságban, magad körül a zsidóságot?
Aktív, tevékeny zsidóként szeretném látni magamat, aki részt vesz a magyar és európai zsidó életben, önkénteskedik, fesztivált szervez… Magam körül pedig egy sokkal önállóbb közösséget szeretnék látni, amely nyitott a külvilágra.
Ha a Siratófalnál lehetne három kívánságod, ami teljesül, mit kérnél a magyar zsidó közösséggel kapcsolatban?
Több jókedvet, vibráló közösségi életet és nyitottságot kérnék. Ha ez a három megvan, minden más jönni fog…
Melyik a hozzád legközelebb álló zsidó tanítás?
A peá törvénye. Amikor learatják a termést, meghagyják a szélét, amikor hazafelé viszik, ami leesik a szekérről, nem veszik föl, szintén otthagyják a szegényeknek. Azért tartom fontosnak ezt a törvényt, mert Magyarországon a zsidóság a legjobb helyzetben lévő „kisebbség”. Mint ilyen, fontos szerepet játszunk abban, hogy mit kezdünk azzal, amink van. Az értékeinkkel, szerepeinkkel. Támogatnunk kell a nehezebb helyzetben lévőket!
Lefkovics Zsófi
A sorozat eddigi részei: