Hetiszakaszunk a következő szavakkal veszi kezdetét: „…Noé igaz, feddhetetlen férfiú volt nemzedékében; az Istennel járt Noé.” (1Mózes 7:9.)
A Talmud bölcsei elmélkednek azon, hogy vajon mi szüksége volt a Bibliának a „nemzedékében” szót is tórai versbe foglalni.
Vannak, akik ezt a Noé érdemeire való utalásként értelmezik: ha még saját nemzedékében is igaz ember volt, vajon mekkora cádik lehetett volna belőle egy erényesebb nemzedékben?
Mások azonban ugyanezt Noéra nézve kritikaként értelmezik: bár saját romlott nemzedékében igazként tartották számon, Ábrahám korában csak átlagembernek számított volna.”
A Talmud bölcsei fogalmazzák meg az elvet, miszerint „minden embert az érdemei, és nem hiányosságai alapján kell megítélni.” Ezek alapján felvetődik a kérdés, hogy ha a versben foglalt „nemzedékében” kifejezést annak pozitív vonatkozásában is értelmezhetjük, akkor maradt-e még bármi létjogosultsága annak az értelmezésnek, ami azt a Noéval szembeni kritikaként értelmezi.
Ha elfogadjuk hogy Noé lehetett volna még nagyobb cádik, mint amekkora volt, annak számunkra egyetlen fontos üzenete van: nem kell tökéletesnek lenni ahhoz, hogy olyan tettekre legyünk képesek, mint Noé. Az embernek még tökéletlenségével együtt is megadatott a lehetőség, hogy sikerrel kerekedjen felül az őt körülvevő negatív környezeten, vagy hogy akár a teljes világot az alapjaitól építse fel újra – ahogy azt Noé is tette.
A kommentár másik fontos üzenete, hogy bár nekünk nincs okunk elmarasztalni Noét, amiért kudarcot vallott nemzedéke megmentésében – tudván, hogy az milyen romlott volt –, az ő felmentése minket még nem mentesít a saját kötelességeink alól.
Sosem nyugtathatjuk magunkat azzal, hogy „egy ilyen romlott világban ez a legtöbb amit elérhetünk.” A mi feladatunk éppen abban áll, hogy a körülményekkel nem törődve, megalkuvást nem ismerve munkálkodjunk a világ jobbításán és azon keresztül a megváltásán.
Kovács Jichak rabbinövendék cikke Yanki Tauber rabbi írása nyomán.
