A beszéd – tegyük az bármilyen nyelven – könnyen vezethet hazugsághoz. Hazudni pedig csúnya dolog, ezt tanultuk a szüleinktől… Vagy mégsem? Egy olvasói kérdés nyomán a hazugság nyomába eredünk, hogy kiderüljön az igazság: mit mond a Tóra az igazmondásról, az elhallgatásról és a hazugságról?

„Mikor elfogadható eltérni az igazságtól, mikor ajánlott és mikor szinte kötelező? Jákob és Ézsau1… engem zavart a hazugság… Hogy van, hogy az Örökkévaló megváltoztatja Sára szavait és mást mond Ábrahámnak?2 Ez egy példa, hogy szabad a kegyes hazugság?” – többek között ezek a példák szerepeltek az olvasói levélben. Lássuk, mint mond mindezekről a háláchá!

 

Tartsd távol magad a hazugságtól

Azt mondja a Tóra3: „Tartsd magadat távol a hazugság szavától, ártatlant és igazat halálra ne adj, mert Én nem mentem föl a gonosztevőt”. Hogyan kell értelmezni azt, hogy „tartsd magad távol”?

Ha megnézzük ennek a mondatnak a szövegkörnyezetét, akkor kiderül, hogy az előző mondat a bírókra vonatkozik, ebből adódik, hogy van olyan vélemény4, miszerint az igazmondás kötelezettsége csak az ítélkezésre vonatkozik, akiknek igazságosan kell ítélniük és távol tartaniuk magukat a hazugságtól. Hasonlóképpen az a parancsolat, hogy „Ne hazudjatok egymás ellen!”5, olyan hamis esküre vonatkozik, amiből az embernek pénzhaszna lesz6.

Emellett arra a hazugságra, amiből az embernek haszna lehet, egy másik utasítás vonatkozik: „Igaz mérleg, igaz súlykövek, igaz éfa, igaz hin legyen nálatok”7, vagyis, ha valakinek boltja van, akkor a súlyai, amivel mér, igazságosak legyenek, ne csaljon velük. A Talmud szerint8 a mélyebb értelme ennek az, hogy az „igened” legyen igazságos, mivel a ןיה (hin) szót olvashatjuk ֵןה (hén)-nek is. Ez is lehet egy utasítás a hazugság ellen.

Mi a helyzet azzal a hazugsággal, amiből semmi haszna nem lesz annak, aki mondja? Az ilyet egy rossz tulajdonságnak fogjuk fel, ahogy van, aki hirtelen haragú vagy rossz szívű, úgy van, aki hazudós. Alapja pedig a következő versek: „szeressétek az igazságot és a békét!”9 és „Aki hazugságot beszél, nem állhat szemem előtt”10.

A legtöbb vélemény szerint11 azonban a hazugság tilalma mindazokra a helyzetekre vonatkozik, amikor haszna származik a nagyotmondónak a hazudozásból, akár anyagi, akár más téren nyer vele valamit azáltal, hogy másnak okoz vele kárt. Azonban a tét nélküli lódítást ez a vélemény is csak rossz tulajdonságnak tekinti12.

Az elfogadott vélemény13 azonban úgy tartja, hogy a Tóra, amikor arról beszél: „Tartsd magadat távol a hazugság szavától”, azt nem csak a bíróságokra vonatkoztatva mondja, hanem általában a hazugságra. Eszerint a vélemény szerint tehát semmilyen körülmények között nem szabad hazudni.

 

Hogy lehet közel lenni a hazugsághoz?

Vizsgáljuk meg alaposabban ezt a tilalmat! A Tórában rengeteg tiltás van, ám itt nem egyszerűen az szerepel, hogy ne hazudj, hanem az, hogy „tartsd magadat távol a hazugság szavától”. Más dolgokkal ilyet nem mond a Tóra14, pl. nyugodtan lehet egy tál tréfli étel mellett álldogálni, nem kell eltávolodnunk tőle, elég, ha csak nem esszük meg.

A Talmud15 egy nagyon plasztikus példával demonstrálja, mit jelent a hazugság közelében lenni. A példa alapja egy kölcsönadás, amiről nem született írásbeli szerződés. A Tórában16 szerepel, hogy egy tanú vallomása nem bizonyíték ilyen esetben, két tanúra van szükség. Esetünkben, ha a kölcsönt kapó kijelenti, hogy a kölcsön meg sem történt, akkor a másik félnek tanúkat kell állítania, hogy igazolják őt. De mi történik, ha mindössze egy tanú állítja, hogy a kölcsönadás megtörtént? Ilyenkor legfeljebb arra lehet kötelezni az alperest, hogy tegyen esküt, hogy nem tartozik17. A felperes azonban – a talmudi példázatunkban – cselhez folyamodik: megkér valakit, hogy üljön oda, ahol a tanúknak kell várakozni. A felperes arra játszik, hogy ha bejön az alperes és meglátja, hogy ketten ülnek a tanúk padján, akkor rögtön megijed és elismeri a tartozást, mielőtt még bárki bármit mondana – mivel azt hiszi, két érvényes tanú fog ellene vallani, és ez alapján a bíróság már tud ítéletet hozni. Ebben a helyzetben nem hazudott a felperes, „csak” hamis látszatot keltett. Azonban éppen erre vonatkozik, hogy „tartsd magad távol a hazugság szavától”: még a hazugság látszatát is el kell kerülni. Hasonlít ehhez a peszáchi tilalom, amikor nemcsak megenni tilos a chomécot, de birtokolni is18.

 

Az igazság a szívedben van

Vegyünk egy másik helyzetet! Mi történik, ha valakinek azt ígérem, hogy fogok adni neki egy ajándékot, de eszem ágában sincs megtenni? Ez semmiképpen nem tartozik az előbb említett hazugság tilalmához, hisz nem mondtam olyasmit, ami nem felel meg a tényeknek, sőt még igaz is lehet, ha a végén teljesíteni fogom az ígéretem19. Mégis tilos ez: a Talmud azt mondja, hogy az „igened legyen igen” előírás alá vonatkozik. Ha viszont terveztem odaadni, csak meggondoltam magamat, arra megint egy másik bibliai írás vonatkozik, miszerint „Izraél maradéka nem cselekszik hamisan, és nem beszél hazugul”20.

Úgy szól Dávid király a Zsoltárok könyvében21: „Örökkévaló, ki lakhat sátradban…? Aki feddhetetlenül él, törekszik az igazságra és igazat beszél szívében…”. A Talmud22 hoz egy a példát, ami ráv Száfrával meg is történt. Ráv Száfrá épp imádkozott, amikor jött egy vevő a boltjába, és egy árura mutatva valamennyi pénzt kínált érte. Ráv Száfrá azt gondolta, hogy annyiért eladná a portékáját, de az ima miatt nem tudott válaszolni. A vevő félreértette a hallgatását, azt hitte, kevesli a kínált összeget, így magasabb árat kínált, majd – hiszen ráv Száfrá még mindig nem felelt – egyre magasabbat és magasabbat. Mire ráv Száfrá végzett az imával, már jóval többért tudta volna eladni az áruját. Megtehette ezt, kihasználhatta a félreérést? Nem. Az igazságot kellett cselekednie aszerint, ami a szívében volt, vagyis eladni a terméket az eredeti áron, mivel, ha meg tudott volna szólalni, elfogadta volna azt. Ugyanez igaz fordítva is: ha a vevő imádkozik és az eladó megy egyre lejjebb az árral, mert nem felel a vevő, de a szívében eldöntötte az első árnál, hogy megveszi, akkor úgy is kell tennie, valamint akkor is, ha a boltban nézelődve valamiről magában már eldöntötte, hogy megveszi, akkor nem visszakozhat23.

Mesélik24 Rafael Brecster rabbiról (1751–1827), a híres chászid mester, a koreci Pinchász rabbi (1726–1791) tanítványáról, hogy kínosan ügyelt rá, hogy sose hazudjon. Egyszer, amikor bement a zsinagógába úgy, hogy folyt a ruhájából a víz, annyira elázott, és megkérdezték tőle: ezek szerint esik? azt felelte, nem tudom, amikor kint voltam, még esett…

Személyesen is ismerek ilyen embert. Kfár Chábádban a jesivában volt egy tanárom, Zálmán Gopin rabbi, aki sosem válaszolt azonnal ösztönösen semmilyen kérdésre. Mindig 2-3 másodpercet várt, hogy átgondolja a legelemibb kérdésre adott választ is, nehogy hazugság csússzon ki a száján.

A fentiekből látjuk, hogy nem szabad sem hazudni, sem valaminek a látszatát kelteni, még hallgatással sem. Nem szabad az igazságtól eltérni még kétértelmű mondással sem, beépítve egy igaz állításba a lehetőséget, hogy a másik fél félreérthesse25. Nem szabad elhallgatni az igazság egy részletét, még akkor sem, ha így is minden igaz, amit elmondott az ember26.

Ez az előírás mindenkire vonatkozik, nemtől, kortól és vallástól függetlenül, kikötések nélkül. 

 

Kivétel erõsíti a szabályt

Csakhogy van egy kivétel. Mégpedig az, hogy el szabad térni az igazságtól a békesség érdekében27 – sőt, egyenesen kötelező28, mert a békesség nagyon fontos dolog29.

Például nem szabad megmondani az igazat, ha ez ahhoz vezet, hogy kitör a háborúskodás. Ilyen eset, amikor tudom, hogy ha mondok valamit, akkor emiatt össze fogok veszni valakivel vagy a másik fél fog összeveszni egy harmadikkal30.

Ugyanúgy, ahogy meg szabad változtatni az igazságot, hogy megelőzzünk egy vitát, hasonlóképpen szabad ezt tenni annak érdekében, hogy egy már meglévőt elsimítsunk.

Ennek a leghíresebb gyakorlója Áron volt, Mózes testvére, akiről azt mondták31: „békeszerető, békére törekvő, emberszerető”. A béketeremtő módszereit is leírja a Talmud32, például, ha látta, hogy ketten veszekedtek, odament az egyikhez, és azt mondta, hogy a másik fél már megbánta az egészet és sajnálja, hogy olyan mérges volt és csúnyát mondott stb. Aztán ugyanezt elmondta a másiknak is. Így, amikor legközelebb találkoztak, már nem volt köztük harag, mert azt gondolták, a másik már meggondolta magát. És hiába nem volt ez igaz, az emberek közötti békesség annyira fontos, hogy ebben az esetben a „cél szentesíti az eszközt.” Még akkor is így kell eljárnunk, ha nem nagy csatározást, csak a szívünkben tartott haragot lehet vele megszüntetni33.

Nem kell különbséget tenni, hogy kiskorú, nagykorú, zsidó, nem-zsidó az, akit megóvhatunk a veszekedéstől: a békesség fenntartása mindennél fontosabb34.

 

A kegyes hazugság korlátai

Azonban mégis óvatosnak kell lennünk, hiszen sokan erre hivatkozva úton-útfélen hazudnak, noha a háláchá ezt nem minden esetben teszi lehetővé.

Az Álter rebbe szerint35 csak a múltban történt dol­gokról szabad elferdíteni az igazságot a békesség

ked­vé­ért, a jövőre vonatkozó dolgokkal kapcsolatban nem. Mi a különbség? Az egyik magyarázat szerint36 az emberek inkább a jövőről szoktak hazudni (pl. hamis ígéretekkel), nem a múltról, így ennek kapcsán nem kell attól tartani, hogy az emberek megszoknak majd hazudni és összevissza beszélni.

Ugyanígy a jelenről sem szabad szerinte hazudni37, pl. ha kölcsönkér tőlem valaki, és félek, nem fogja visszaadni, akkor nem lehet azt mondani, hogy „nincs nálam pénz”38, noha egyértelmű, hogy ha azt mondom, „ne haragudj, nem adok, mert nem fogod megadni”, akkor azonnal össze fogunk veszni. Egy másik vélemény szerint azonban39 mindenképpen szabad kétértelműen fogalmazni a béke kedvéért még a jelenről és jövőről is.

Azonban Maimonidész40 nem tesz különbséget az időben: a múltra, a jövőre és a jelenre vonatkozóan is el szabad szerinte ferdíteni az igazságot, a békesség megőrzése érdekében.

A béke kedvéért hazudni csak akkor szabad, ha ez az egyetlen lehetőség elkerülni a vitát és széthúzást. Ha van más lehetőség a veszekedés megelőzésére, még akkor is, ha az jóval nehezebb, azt a megoldást kell választani41. Ha nem lehet elkerülni, akkor is csak annyira szabad őszintétlennek lenni, amennyire feltétlenül muszáj, nem kell teljes történeteket kitalálni. Megint más vélemény szerint akkor szabad ferdíteni, ha véletlenül alakul úgy, rutinból tilos, és csakis akkor, ha kifejezetten a helyzetet kell menteni42.

 

Hazudni szerénységbõl, hazudni kedvességbõl

Ugyancsak szabad hazudni a micva miatt43, és a feltűnés elkerülése érdekében. Például, ha egy nagy cádik hétfőn és csütörtökön böjtöl, és valaki rákérdez, miért nem eszik, akkor szerénységből mondhatja, hogy nincs étvágya44. Ugyancsak, ha egy talmudtudóstól megkérdezik, hogy tudja-e az egész Talmudot, akkor mondhatja, hogy nem, szerénységből45. (Ismert az anekdota a rabbiról, aki azt mondta egy ilyen kérdésre, hogy csak a Talmud felét tudja, hogy amikor visszakérdeztek, melyik felét, azt mondta: bármelyik felét…) Azonban, ha egy kérdést akarnak feltenni, amire az illető tudja a választ, akkor nem szabad szerénykedni, válaszolni kell46.

Szabad hazudni azért, hogy valakit megdicsérjünk, és ezáltal jó érzést keltsünk benne47. Például a Talmud említi48, hogy egy menyasszonyról a násznépnek mindig azt kell mondania, hogy szép és istenfélő, még akkor is, ha egyik sem igaz rá valójában, mivel micva a fiatal párt boldoggá tenni. Szabad megdicsérni egy új beszerzést akkor is, ha ronda és drága volt49. Bár nem szabad rábeszélni valakit egy rossz üzletre, ugyancsak nem szabad elkedvteleníteni, ha már úgyis megvette és nincs mód visszacserélni50. Ezek mögött az az elv áll, hogy minek szomorítsuk el a másikat fölöslegesen.

Lehet hazudni azért is, hogy elkerüljük a kárt. Mint abban a talmudi történetben51, amely elbeszéli, hogy Jehudá rabbi és Joszé rabbi őrzésre odaadtak valamit a vendéglátójuknak, aki azonban, amikor visszakérték a tárgyat, azt állította, neki nem adtak semmit. A két rabbi ekkor elment a feleségéhez és azt mondták neki, hogy a férje küldte őket hozzá és kéri, hogy adja oda a tárgyat. Hogy hihetőbb legyen, amit mondtak, még hozzátettek egy „titkos jelet” is, úgy téve, mintha az a férj üzenetének része lett volna. Ez a „titkos jel” az volt, hogy aznap a házaspár rizst evett ebédre, amit onnan tudtak, hogy pár szem a férj száján maradt. Az asszony ezek után örömmel teljesítette „férje kérését”52

 

Mik az abszolút értékek?

Ahogy az olvasónk levele is mutatja, ez a hozzáállás sokakat meglep, hiszen azt tanuljuk gyerekkorunktól kezdve, hogy nem szabad hazudni és az igazság mindennél fontosabb. Hogy lehet, hogy a zsidóság bizonyos körülmények között mégis megengedi a hazugságot? Hogy lehet erre nevelni a gyerekeket?

Távolodjunk el egy kicsit a hazugság-igazság kérdésétől!

Tegyük fel, hogy találkozom egy éhező emberrel, és nekem van bőven ételem. Kell-e adnom neki ennivalómból? A válasz az, hogy igen, az éhezőt feltétlenül segíteni kell. De mi van akkor, ha ez az éhező ember diabéteszes, és nálam csak sütemény van? Oda kell neki adnom az ételt akkor is, ha az rosszat tesz neki vagy tovább kell küldenem, hogy keressen máshol ennivalót, ami nincs kárára? Egyértelmű, hogy a második válasz a helyénvaló, de ezek szerint nem mindig kell az éhező embernek ételt adni?

Hadd mondjak erről egy drasztikus példát. Gyerekkoromban csak holokauszttúlélő felnőttek vettek körül, akik nagyon hálásak voltak azoknak az amerikai vagy szovjet katonáknak, akik felszabadították őket. Mégis sokszor mondták, milyen buták voltak az amerikai katonák, akik – az éhezők embereket megsajnálva – dobálták a túlélőknek a csokoládét. Volt, aki helyben meghalt a hirtelen cukorbeviteltől, voltak, akik kómába estek és vagy felépültek vagy meghaltak. A katonák jót akartak, mégis az lett volna a jó, ha lassan, szakszerűen táplálták volna fel az embereket. Ebben az esetben sem volt helyes az éhezőknek enni adni.

Amikor alapvetőnek tartott értékekről beszélünk, akkor mindig meg kell vizsgálni, hogy az egy abszolút érték vagy olyan valami, ami valamilyen célért van. Kiváló példája ennek az, hogy olyanok, akik egyetértenek azzal, hogy tilos gyilkolni, hívei tudnak lenni az aktív eutanáziának vagy az abortusznak – olyan cselekedeteknek, amiket a zsidóság tilt, mert az élet védelmét abszolút értéknek tekinti53. Létezik egy arámi szó: chámár, ami jelenthet bort is és szamarat is. Egy talmudi szóvicc szerint attól függ, mit jelent, hogy a pincében van-e vagy az istállóban… Számos abszolútnak hitt érték is ilyen, a helyzettől függ, hogy valóban érték vagy bűn-e.

Vegyük a korábban említett szerénységet, ami szintén általánosan elfogadottan szép erény. Tegyük fel, hogy valaki, aki nagyon jó úszó, látja, hogy egy ember fuldoklik a Dunában. Ha elkezd szerénykedni, hogy jaj ugyanmár, hogy lennék én képes kihúzni, nem is úszom elég jól hozzá, akkor ezzel a legnagyobb hibát követi el, mert szerénységből hagy megfulladni egy embert.

Tórai példa erre, hogy noha Isten nevét nem szabad leírni és kitörölni54, mégis előírás, hogy ha egy nőt házasságtöréssel gyanúsította a férje, akkor el kellett mennie a Szentélybe, ott leírták Isten nevét, majd lemosták a pergamenről, és ezt a vizet kellett meginnia a nőnek, aminek hatására fény derült a valóságra55. „Isten azt mondja itt, hogy inkább töröljék el a nevét, csak derüljön ki az igazság, és legyen békesség a felek között”56.

Így van ez az igazmondással is. Az igazság nem érték, ha rombol, vitát szít, kárt okoz. A békesség fontosabb érték, mint az igazság. De ha továbbmegyünk, azt is látjuk, hogy a béke, hiába fontosabb az igazságnál, mégsem abszolút érték – nem szabad pl. szombatot szegni azért, hogy ne bántsunk meg valakit. Vagyis a szombat még a békességnél is fontosabb.

A fentiekből látjuk, hogy az igazságnak, ami egy nagyon fontos dolog, annak van egy célja: az, hogy az emberek nyugalomban, békében éljenek egymással.

Az emberek mindig a saját, szubjektív szempontjuk szerint vizsgálják, miben lehetnek „rugalmasak” és mi az abszolút érték számukra. Valójában állandó etikai dilemma az ember életében, hogy milyen körülmények között szabad engedni bizonyos fontos elvekből. A Tóra ebben segít helyes döntést hozni, és iránymutatást ad, hogy tudjuk, mik az abszolút értékek és mik azok, amik valamilyen cél érdekében használva értékek csak: megmutatja, hogy önös érdekből semmiképpen nem szabad hazudni, de a béke megőrzéséért szabad eltérni az igazságtól.

 

A teljes isteni igazság

Azt mondja a Talmud57, „Isten pecsétje az igazság (תמא, emet)”. Az emet szó a héber abc első, középső és utolsó betűjéből áll, ami arra utal, hogy az igazságnak mindenhol jelen kell lennie58. Ezzel szemben a hazugság (רקש, seker) szó három egymás mellett álló betűből áll, jelezve, hogy a hazugságnak csak nagyon kicsi és korlátozott helyen szabad megjelennie. Ha pedig az igazságból csak egy kicsit is elveszünk, máris minden megváltozik: az első betűje nélkül az emet azt jelenti, halott (תמ, mét)59. (Érdekes, hogy a magyarban is megjelenik ez: ha elvesszük az igazságból az első betűt, akkor gazság lesz belőle.) Az igazságnak teljesnek kell lennie, nem hiányozhat belőle semmi.

 

Oberlander Báruch rabbi írása

A cikk az Egység 128. számában jelent meg. 

 

1 1Mózes 27:19.; 2 Uo. 18:12–13. és RáSI uo.; 3 2Mózes 23:7.; 4 Orách mésárim, Mainz 1878, 9. fejezet 1. lábjegyzet. Lásd még Niv szfátájim 1. alapelv 6. lábjegyzet és 1. fejezet; 5 3Mózes 19:11.; 6 Orách mésárim uo. a Talmud, Bává kámá 105b. alapján; 7 Uo. 19:36.; 8 Bává möciá 49a.; 9 Zchárjá 8:19.; 10 Zsoltárok 101:7.; 11 A metzi Rábénu Eliezer ben Smuel (12. század Franciaország): Széfer Jöréim 235. parancsolat; 12 Lásd még Niv szfátájim 1. alapelv 1. paragrafus és lábjegyzetei; 13 Lásd Niv szfátájim uo. 5. lábjegyzet; 14 Széfer háchinuch 74. parancsolat; Niv szfátájim uo. 2. bekezdés; 15 Svuot 31a.; 16 5Mózes 19:15., lásd még uo. 17:6.; 17 Talmud uo. 40a.; 18 2Mózes 12:15., 13:7.; 19 Niv szfátájim uo. és a 9. lábjegyzet; 20 Cfánjá 3:13.; Talmud, Pszáchim 91a.; 21 15:1–2.; 22 Mákot 24a. és RáSI uo.; 23 Lásd Talmud, Bává bátrá 88a., Sulchán áruch JD 331:95.; 24 Likuté szupurim–Perlov 20. oldal; 25 Chátám Szofér a Ktubot 17a-hoz Ubét Hilél omrim bekezdése; Niv szfátájim uo. 24. lábjegyzet; 26 Niv szfátájim uo. 5. paragrafus; 27 Talmud, Jövámot 65b.; 28 SÁ RSZ 156:2.; Niv szfátájim 2. alapelv 2. lábjegyzet; 29 Ennek egyik forrása az a tórai történet, melyben Józsefnek üzentek a testvérei apjuk, Jáákov halála után, apjuk nevében olyasmit, amit soha nem mondott (1Mózes 50:15–17.); 30 Niv szfátájim uo. 2. paragrafus; 31 Az atyák bölcs tanításai 1:12.; 32 Ávot dörábi Nátán 12:3.; 33 Niv szfátájim uo. 4. paragrafus; 34 Uo. 5. paragrafus; 35 SÁ RSZ uo.; 36 Niv szfátájim uo. 16. lábjegyzet; 37 Lásd MáHáRSáM responsum 7. kötet 152. fejezet; Niv szfátájim uo. 17. lábjegyzet; 38 Széfer Chászidim 426. paragrafus; 39 Niv szfátájim uo. 24. lábjegyzet a Ráv pöálim responsum 3. kötet CM 1. fejezet alapján. Lásd még Niv szfátájim uo. 9. és 13. paragrafus; 40 A rablás és az elveszett tárgyak szabályai 14:13. Lásd Niv szfátájim uo. 20. lábjegyzet; 41 Niv szfátájim uo. 8. paragrafus; 42 Chájim Palaggi rabbi: Hecháféc Chájim 19:14., Lév Chájim responsum 1. kötet 5. fejzet; Niv szfátájim uo. 41. lábjegyzet; 43 Rábénu Joná: Sááré tsuvá 3. kapú 181. paragrafus. Lásd Talmud, Bráchot 53b.; 44 Turé záháv és Mágén Ávrahám a SÁ OC 565. fejezet végéhez; 45 Talmud, Bává möciá 23b. végén; 46 Toszáfot uo. bimszechet bekezdése; 47 Niv szfátájim 3. alapelv 4. paragrafus; 48 Ktubot 17a.; 49 Uo.; 50 Lásd Niv szfátájim uo. 12. lábjegyzet; 51 Jomá 83b.; 52 Lásd még Niv szfátájim 4. alapelv; 53 Lásd írásom erről: Egység 92. szám 19–21. oldal; 54 5Mózes 12:4.; Talmud, Mákot 22a.; 55 4Mózes 5. fejezet; 56 Talmud, Sábát 116a.; 57 Uo. 55a.; 58 Lásd RáSI uo. a Midrás Dvárim rábá 1:10. alapján; 59 A prágai Löw rabbi: Drásot HáMáHRáL miPrág, Pardesz kiadása, Tel Aviv 1996, 152. oldal végén.

Megjelent: Egység Magazin 30. évfolyam 128. szám – 2020. március 1.

 

Megszakítás