Akkor inkább itt maradunk a Földön.

Egyelőre nincs lehetőségük a kóserság szabályainak megtartására a Nemzetközi Űrállomás asztronautáinak, viszont létezik pár köztes megoldás a zsidó űrhajósok számára – derült ki abból a beszámolóból, melyet a Space.com nevű oldalon tettek közzé a közelmúltban.

A világűrben tartózkodó asztronauták számára a houstoni központ laboratóriumának munkatársai készítik el és csomagolják az ételeket, majd juttatják el azokat az űrállomásra. Az ételekről a NASA űrhajósainak étkeztetéséért felelős laboratórium vezetője, Vickie Kloeris mesélt a lapnak.

Eszerint a labor dolgozói kisebb speciális kéréseknek eddig sikeresen eleget tettek – amikor például laktóz-mentes vagy csökkentett glutén tartalmú ételeket kértek az űrhajósok, de szigorúbb előírásoknak sosem kellett megfelelniük. És Kloeris elmondása szerint a NASA munkatársainak egyelőre nincs is lehetőségük rá, hogy küldetésük ideje alatt teljes mértékben megtartsák a zsidó kóserság (vagy akár az iszlám hálál) szabályait – mivel az ételek előállítására használt helyiség nem felel meg a vallásos előírásoknak.

„A fedélzet tagjainak többsége hat hónapig marad az űrállomáson” – mondta Kloeris. „Nagyon nagy erőfeszítést igényel, hogy változatosságot biztostsunk annak érdekében, hogy ne unják meg az ételt, amit hat hónapon át fogyasztanak. Rengeteg pénzbe kerülne, hogy azonosítsuk, beszerezzük és tároljuk azokat a termékeket, amikre egy űrhajósnak szüksége lenne ilyen helyzetben” – tette hozzá.

Ugyanakkor akadt már példa arra, hogy valaki kóser ételt vitt magával az űrbe. Amikor Ilan Ramon izraeli asztronauta a Columbia nevű űrhajóval felszállt, vitt magával némi kóser eledelt a fedélzetre. Habár elvileg a NASA űrhajósai vihetnek magukkal személyes táplálékot – az étrendjüknek mindössze 10 százalékát –, Kloeris szerint az eset egyedinek tekinthető és olyanról például nem tud, hogy valaki a hálálnak megfelelő ételekkel indult volna útra.

A Pészách kapcsán a szakember azt mondta, a macesz feljuttatása nem okozna gondot számukra. „Ha lenne egy űrhajósunk, aki kovásztalan kenyeret kérne, azonnal elküldenénk számára” – fogalmazott Kloeris. „Az egy különleges időszakra vonatkozna. Nem olyan lenne, mint az átlagos menü hozzávalói, amelyeknek néha 18-24 hónapig is állniuk kell a polcokon, és sokszor hosszú ideig ott maradni, amíg elfogyasztják őket” – tette hozzá.

zsido.com

Kép forrása: Ynetnews

Megszakítás