Mi történt az elmúlt héten Izraelben?

Az izraeli rakétavédelmi rendszert működtető technológiát elsősorban a Gázai-övezetből kilőtt rakéták elfogására fejlesztettek ki. A britek az Argentínához közeli Falkland-szigetek védelmét kívánják megerősíteni a 90%-os találati aránnyal bíró technológiával, melyért 365 millió sékelt (27.3 milliárd Ft) fizettek. Az új brit rakétavédelmi rendszer 2020-ban áll szolgálatba, hogy egy esetleges újabb támadástól megvédje a 3000 főnyi lakosságú, több mint 700 szigetből álló területet. A fejlesztést akkor határozták el, amikor két évvel ezelőtt a Buenos Aires-i kormány ismét megkérdőjelezte a brit fennhatóság jogosságát a szigetcsoport felett. A két ország 1982-ben rövid háborút vívott egymással a szigetekért, melyből Nagy-Britanniai került ki győztesen.

Gyász

Elhunyt Hodájá Nechámá Ászulin, a Mevo Horonból származó fiatal lány, aki még 2011-ben sérült meg egy jeruzsálemi bombamerénylet során. A lány azóta kómában feküdt. A támadáskor 14 éves volt. 2011. március 23-án arab terroristák robbanószerkezetet helyeztek el a 74-es busz kongresszusi központ melletti megállójában, egy trafik közelében. A robbanást következtében egy brit turista életét vesztette, további 39-en megsebesültek, köztük Hodájá is. Amikor az orvosok menthetetlennek ítélték a lány állapotát, és fel akarták adni a kezelését, a család közbeavatkozott. Otthonukban kórtermet rendeztek be, és maguk ápolták gyermeküket. „Kétszer kaptunk téged ajándékba. Először 21 évvel ezelőtt, majd hat és fél éve. Ártatlan és tiszta gyermek voltál, érzékeny és figyelmes másokkal.” – mondta a temetésen az édesanya. „Rengeteg jócselekedet, ima és tóratanulás zajlott az érdemedben. Sokan kaptak tőled új erőt.” – tette hozzá az apja.

A temetésre Netánjáhu miniszterelnök is üzenet küldött: „A szívem mélyéről küldöm együttérzésemet az Ászulin családnak. Az egész izraeli társadalom a család mellett áll, mely annyi szeretettel és törődéssel vette körül Hodáját a szörnyű merénylet óta. Áldott emlékét a szívünkben őrizzük.”

A merénylet után elfogták a támadót, egy fiatal muszlim arabot, akit életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek. A terrorista családja a mai napig jelentős összegű havi juttatásban részesül a Palesztin Hatóságtól.

 A helyszínen már 1994-ben is véres merénylet történt: 13-an haltak meg, amikor egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát.

Kibővül a híres „Svil Jiszráel”, az egész Izraelt átszelő turistaút

A Kneszet döntése értelmében a hatnapos háború előtti legjelentősebb történelmi, természeti és kulturális helyszíneket érintő útvonal ezentúl keresztülhalad az 1967-ben felszabadított területeken is. A határozat azért is jelentős, mert a bibliai zsidó emlékek nagy része éppen ezen a vidéken található. Az út kibővítését már rég óta szeretnék elérni, különösen, hogy az eddig még a fővárost, Jeruzsálemet sem érintette. Az útvonalat 1995-ben avatták fel, és a libanoni határtól Éjlátig húzódik, eredetileg 1100 km hosszan. A teljes útvonal bejárásához eddig 45-60 napra volt szükség. Tavaly óta a kirándulásokat virtuálisan is megtehetjük, a Google Maps segítségével. A Golán-fennsík bevonásával az új nyomvonal még északabbról indul, és a számos új látnivaló érintése miatt jelentősen megnő a hossza. Korábban a National Geographic a világ 20 legjobb túraútvonala közé választotta a Svil Jiszráelt.

Szolgálatba álltak az izraeli hadsereg első női harckocsisai

A 13 katonalányt az egyiptomi határ közelében állomásozó tankokba osztották be. A hadsereg szóvivője elmondta, hogy a katonalányokat nem vetik be éles ütközetekben és csak olyan országok határvidékén őrjáratoznak, melyekkel Izraelnek békeszerződése van. Ez a gyakorlatban Egyiptomot és Jordániát jelenti. A nők tankokba való beosztása nagy ellenkezést váltott ki korábban. Ennek egyik eredménye, hogy a képzés lezárultával nem lesznek vegyes személyzetű tankok. Ezzel együtt a tiltakozás nem szűnt meg, és arra is felhívták a hadsereg figyelmét, hogy a hétvégi, 305 emberéletet követelő, Színáj-félszigeten elkövetett merénylet mindössze 100 km-re történt a határtól, tehát a békésnek hitt határszakaszok is hamar háborús övezetté válhatnak.

Ávigdor Káháláni nyugalmazott dandártábornok így foglalta össze véleményét: „A világon semmi nem indokolja, hogy a harckocsiknak női személyzete legyen, és „késsel a szájukban” rohamozzák a lövészárkokat. Elég férfi áll rendelkezésre erre a feladatra.” A hadsereg ütőképességét az esélyegyenlőség elé helyező IFF alapítvány elemzésében felhívja a figyelmet ara, hogy a nők fizikumának túlságosan megterhelő és káros a végrehajtandó feladatok egy része, és veszélyt jelentenek a férfi katonák moráljára és harcképességére is. „Eljött az idő, hogy megálljt parancsoljunk az egyenlőségért folytatott képzeletbeli futamnak, és megvizsgáljuk a nők operatív pozíciókba helyezésének gyakorlati hatásait.” – jelentették ki.

zsido.com

Megszakítás