Az elismerést személyesen Emmanuel Macron adta át.

A Francia Köztársaság Becsületrendjével tüntették ki Serge Klarsfeldet és feleségét, Beatet – közölte vasárnap az Algemeiner. A 83 éves férfi és a 79 éves hölgy számára személyesen Emmanuel Macron adta át a díjat, amiért a házaspár hosszú éveken át rejtőzködő nácik felkutatásában segédkezett.

Serge – akinek édesapja az Auschwitzi haláltáborban veszítette életét – Romániából költözött Franciaországba. Német származású feleségét is ott ismerte meg 1960-ban, majd három évvel későbbi házasságot kötöttek. A hölgy már 2014-ben is részesült kitüntetésében.

A házaspár legnagyobb sikereiként tartják számon, hogy sikerült felkutatniuk az egykori Gestapo-tisztet, Klaus Barbie-t. A lyoni mészárosként is közismert férfi sokáig Dél-Amerikában rejtőzött, majd 1983-ban kiadatták Franciaországnak, ahol rácsok mögé került.

A Klarsfeld házaspár több olyan kollaboránst is megtalált, akik a Vichy-kormánnyal működtek együtt – így Marice Papon, Rene Bouquet és Jean Leguay elszámoltatásában is részt vettek.

 

zsido.com

 

Megszakítás