„Szeretnénk őket visszajuttatni az illetékes tulajdonosokhoz” – mondta a francia múzeum igazgatója.

Harmincegy olyan festményt állítottak ki a Louvre Múzeumban, melyeket nácik tulajdonítottak el eredeti tulajdonosaiktól a második világháború idején. A párizsi intézmény két teremben mutatta be nyilvánosságnak a műveket, azt remélve, hogy így könnyebben visszajuttathatják azok számára, akiket valójában illetnek.

„Ezek a festmények nem a mieink. A múzeumok gyakran ragadozóknak tűnhettek a múltban, de a mi célunk az, hogy visszajuttassuk őket” – hangsúlyozta Sebastien Allard, a Louvre részlegvezetője kedden.

„Az alkotások többségét zsidó családoktól rabolták el a második világháború idején. Az érintettek itt megtekinthetik a műveket, és jelenthetik, ha hozzájuk tartoznak, majd kezdeményezhetik a visszaszolgáltatásukat” – tette hozzá Allard.  

A második világháború óta több mint 45 ezer elrabolt műtárgyat juttattak vissza eredeti tulajdonosaikhoz. Ugyanakkor 2 ezernél is több olyan alkotás maradt, amely eddig nem került vissza a jogos tulajdonosához. Ezek közül 296 festményt máig a Louvre-ban tárolnak.

A nácik által elzsákmányolt tárgyak ügyén a francia kulturális minisztérium korábban létrehozott munkacsoportja is régóta dolgozik – derül ki a The Times of Israel írásából. A Louvre Múzeumban kiállított darabokból – melyek között szerepel például Theodore Rousseau “La Source du Lizon” című alkotása is – online katalógust is létrehoztak, hogy bárki könnyen hozzáférhessen a festmények listájához.

zsido.com

Kép forrása: The Times of Israel

Megszakítás