45 éve gyilkolták meg az izraeli sportolókat.
Kedden adták át azt az emlékművet Münchenben, melyet az 1972-es olimpiai játékok során meggyilkolt izraeli sportolók tiszteletére építettek – közölte a Jewish Telegraphic Agency. A Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) terroristái 11 emberrel végeztek, izraeli atléták és edzők mellett egy német rendőrt is kivégeztek a mészárlás közben 45 évvel ezelőtt.
A bajor fővárosban emelt emlékhelyen az áldozatok életrajza szerepel; a szövegeket német, héber és angol nyelven írták. „A nyilvánosság előtt szerettük volna visszaadni az áldozatoknak saját személyiségüket” – mondta az emlékpark megnyitóján Ludwig Spaenle, bajor kulturális miniszter.
Az eseményen Reuven Rivlin izraeli elnök is részt vett. „Együtt menetelünk a gyermekeitekkel, unokáitokkal, szeretteitekkel és az olimpiai delegációtok tagjaival – akik sosem felejtenek el titeket” – mondta a zsidó állam képviselője az áldozatok fényképei felé fordulva. Továbbá felhívta a figyelmet: vannak, akik máig ünneplik a túszdráma elkövetőit; és a Fatah nemrég „hősies cselekedetként” emlegette a történteket.
Ronald Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke szerint az emlékhely „nemcsak a zsidókról, hanem minden emberről szól”. „Senkinek nincs joga ahhoz, hogy terrorban tartson bárkit is” – fogalmazott beszédében.
Az eseményen a Német Szövetségi Köztársaság elnöke, Frank-Walter Steinmeier is felszólalt, és elismerte, túl későn született meg az emlékhely. „Elsősorban Önöknek tartoztunk mindezzel” – mondta az áldozatok özvegyeinek és családtagjainak.
zsido.com
Kép forrása: SCMP