Roger Waters zenész, a Pink Floyd egyik alapítója az elmúlt években elsősorban arról híres, hogy lelkes támogatója az Izrael ellenes BDS-mozgalomnak. Ezúttal fajsúlyos ellenfélre akadt, mégpedig München polgármesterének személyében.

Dieter Reiter egy sajtónyilatkozatot tett közzé, amiben antiszemitának minősíti Waters megnyilvánulásait. A zenész ügyvédje ennek a nyilatkozatnak a visszavonását kéri. A polgármester hivatala közölte, hogy a városi ügyész megvizsgálja a kérést – olvasható a jpost.com összefoglalójában.

Néhány napja Waters Münchenben lépett fel, a polgármester szerint most nem lehetett megakadályozni, hogy bérbe adják az olimpiai csarnokot a zenésznek, de a jövőben már nem lesz elérhető ez a helyszín számára. Dieter Reiter közölte: világossá akarja tenni, hogy Roger Waters antiszemita propagandája nemkívánatos Münchenben és nem marad válasz nélkül.

A város korábban olyan állásfoglalást fogadott el, ami tiltja a BDS-hez kapcsolódó eseményekhez közösségi létesítmények biztosítását, finanszírozását. München volt az első német város, amelyik BDS-ellenes döntéseket hozott. Roger Waters úgy reagált: ő nem antiszemita, ő csak az emberi jogokért áll ki.

Németországban nem ez az első kiállás Waters propagandájával szemben. Korábban beszámoltunk róla, hogy nem közvetítette a német közmédia több regionális rádiója Roger Waters tavaly júniusi berlini koncertjeit, mivel antiszemitizmusnak tartják a zenész Izrael elleni kirohanásait.

zsido.com

Kép: jpost.com

Megszakítás