Korábban beszámoltunk Oberlander Báruch rabbi angol nyelven megjelent könyvéről, az Early years-ről, mely a lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi ifjúkori éveinek dokumentumait dolgozza fel. Most a szerző és a szerkesztők a kiadó szponzoraival együtt felkeresték a Rebbének, édesapjának és az apósának az életében fontos szerepet játszó helyszíneket. Ennek kapcsán Oberlander rabbival beszélgettünk.
– Hogy lett a könyvből utazás?
– Felmerült, hogy érdekes lenne megnézni azokat a helyeket, ahol a könyv „játszódik”, és a helyszínen ismerni meg a kapcsolódó történeteket. Ebből lett az, hogy a könyvet kiadó JEM (Jewish Educational Media, Zsidó oktatási média, a Rebbéről készült videoanyag feldolgozásával foglalkozó szervezet) támogatóinak szűk köre számára szerveztek egy utat, amihez csatlakoztam én, a könyv szerkesztői és két másik rabbi.
– Mik voltak az utazás állomásai?
– Odesszából innen indultunk Mikolajivbe (Nyikolajev), ahol a Rebbe hatéves koráig élt. A felmenői voltak a város egymást követő főrabbijai. Repülővel továbbmentünk Dnyiproba (Jekatyerinoszláv). Itt volt az első zsinagóga, ahol a Rebbe fiatal rabbiként működött, illetve a Rebbe édesapja, Lévi Jichák Schneerson volt itt a főrabbi egészen 1939-es letartóztatásáig. Innen az ő „útját” követtük: a börtönből száműzetésbe került, majd szabadulása után – nagyon betegen – Almatiba (Alma Ata), Kazahsztán fővárosába ment, itt is hunyt el. Mi tehát Almatiba mentünk. Pár nappal a jorcájtja után érkeztünk meg, ez különlegessé tett a látogatást. Innen az utolsó állomásra indultunk, Szentpétervárra, ahol az előző rebbe, Joszéf Jichák Schneerson rabbi (1880–1950) élt és dolgozott az orosz zsidóság életben tartásáért. Itt tartóztatták le és később innen kiindulva hagyta el 1927-ben a Szovjetuniót.
– Milyen érdekességeket láttak a különböző városokban?
– Mikolajivben például a levéltárban láttuk a születési anyakönyvet, amelyben a Rebbének és a két öccsének a neve előtt szerepelt az „örökös díszpolgár” megjelölés, ami különleges jogokat biztosít a viselőjének (pl. felmentést a hadkötelezettség alól). Ezt az örökletes címet a harmadik lubavicsi rebbe, a Cemách Cedek (1789–1866) kapta.
Dnyiproban elmentünk a KGB utódjának a központjába, ahol megnézhettük a pincében 9-es cellát, ahova a Rebbe édesapját zárták 1939-ben.
Pétervárott látogatást tettünk a Spolerka börtönnél, ahol az előző rebbe raboskodott és a Péter-Pál erődnél, ahol 1798-ban az Alter rebbe raboskodott (az eredeti börtön már leégett).
– Volt lehetőségük találkozni a helyi közöségekkel?
– Természetesen minden városban, ahol jártunk, meglátogattuk a helyi rabbit (aki „véletlenül” mindenhol Chábád haszid volt…), felkerestünk számos zsinagógát és iskolákat is. Hihetetlenül megható volt számomra, hogy a múltat mentünk megnézni, de a jelen bizonyos szempontból sokkal érdekesebb volt.
Ott, ahol ezeket a nagy rabbikat üldözték és börtönbe zárták a zsidóság terjesztéséért, most a Mikolajivben a jelenlétünkben neveztek át azt az utcát ahol a zsidó intézmények vannak, Menáchem Mendel Schneerson utcára.
A Pétervári nagy zsinagóga egy gyönyörű szép épület, valamivel kisebb, mint a budapesti Dohány templom, azzal a különbséggel, hogy ott minden nap a helyi közösség tagjaiból van nagy minjen, fiatalokakkal és jesiva bócherekkel.
– Miből táplálkozik ez a hatalmas megújulás, hiszen a szovjet időkben mindent megtettek a vallási élet eltörléséért?
– Annyira igyekeztek, hogy, mint kiderült, nem nagyon vannak régi temetők, mert szisztematikusan felszámolták őket a ’70-es években. Ehhez képest hiába volt nyár, a zsinagógákban rengetegen voltak, fiatalok és középkorúak is, akik tudták hogy kell tfilint rakni, imádkozni, előimádkozni: ez nagyon megható volt. Mindez a hihetetlen munkát végző lubavicsi rabbiknak köszönhető. A mostaniaknak és az elődeiknek, akik az életüket kockáztatva, föld alatti mozgalomként szervezték a zsidó életet a szovjet időkben.