Jehudit Galili 1954-ben érkezett Marokkóba a Szochnut Zsidó Ügynökség küldötteként, hogy óvodát és héber nyelvet oktató tanfolyamokat nyisson a casablancai zsidó közösségben. Egy napon héberül beszélő idegenek bukkantak fel az óvodának otthont adó épületben… Az asszony visszaemlékezései, benne a megjelentethető információkkal 2022-ben jelent meg Sorsdöntő küldetés címen (héber nyelven online olvasható).
Jehudit 1930-ban született az izraeli Tverján (Tibériás). Tagja volt cionista ifjúsági szervezeteknek, és kiképzést kapott a Pálmáchban, az államalapítás előtti Izrael elit katonai alakulatában. Részt vett több katonai akcióban, és az 1948-as függetlenségi háborúban meg is sérült. Később új bevándorlókat tanított, és 1954-ben egy napon hazafelé menet hallott arról, hogy a Szochnut tanárokat keres egy marokkói misszióhoz. Ugyan nem tudta volna megmutatni Casablancát a térképen, a 24 éves nő azonnal jelentkezett az állásra, és nem sokkal később a Szochnut küldötteként már úton is volt Marokkóba.
Küldetése kezdetben a cionista álom megvalósulása volt: keltse fel a marokkói zsidóság, elsősorban a cionista ideológiától és Izrael Államtól elzárkózó közép- és felső osztály tagjainak érdeklődését.
Az iszlám országok közül Marokkóban élt akkoriban a legnagyobb lélekszámú zsidó közösség, melynek befolyásos és művelt tagjai francia iskolákba járatták gyermekeiket és meg sem fordult a fejükben az Izraelbe költözés gondolata.
Néhány erőszakos cselekménytől eltekintve a francia protektorátus alatt álló Marokkó zsidósága viszonylag kényelmesen és biztonságosan élt. Izraelben azonban másként ítélték meg a marokkói zsidóság kilátásait, és a zsidó állam Marokkóba küldött képviselőinek az volt a feladata, hogy hozza közelebb a helyi zsidókat a cionista eszméhez.
Első casablancai évében Jehudit óvodát és héber nyelvet oktató iskolát hozott létre. Az óvoda teljesen héber nyelvű volt és az izraeli óvodák rendszerét és tanmenetét követte. Üzemeltetésében Jehudit jobbkeze volt egy helyi zsidó lány, Cipóra. A gyerekeket iskolabusszal szállították oda és vissza, az óvoda felszerelését a Joint finanszírozta és Casablanca francia negyedének egyik csinos villájában lelt otthonra. Az épületben Jehudit lakást is kapott, aki az óvoda, valamint az ulpán üzemeltetése mellett gyümölcsöző kapcsolatot épített ki tanítványai szüleivel. E kapcsolatoknak később nagy hasznát vette, amikor a szülők egy része csatlakozott a Miszgerethez (a.m. keret), a marokkói zsidó földalatti mozgalomhoz.
Az izraeli biztonsági szervek már 1954-ben elküldték képviselőiket Marokkóba. A küldöttség élén Slomó Havilio állt, feladatuk a marokkói zsidók helyzetének felmérése volt. A függetlenedés felé haladó országban a francia időszakban viszonylag jó helyzetben élő zsidóknak fel kellett készülniük a változásokra. Ez volt Jehudit küldetésének egyik motívuma is, hogy a marokkói zsidókat felkészítse a költözésre, ha azt a helyzet elengedhetetlenül szükségessé tenné.
Egy évnyi munka után Jehudit néhány napos pihenőre utazott. Visszatérvén a helyzet határozott romlását tapasztalta, és Izraelben is aggódni kezdtek a mintegy 200 000 marokkói zsidó sorsáért. A Moszad felgyorsította a marokkói zsidó földalatti mozgalom szervezését, titokban megalakultak a mozgalom sejtjei, és ezek egyike nem máshol jött létre, mint Jehudit óvodájában. „Ahogy felmentem a szobámba, furcsa hangokat hallottam a második emeletről. Először menekülni akartam, de a beszéd hébernek hallatszott és megnyugodtam. Megdöbbentem, amikor megláttam az idegeneket, de azt hiszem, ők még nálam is jobban megrémültek… Marokkói jelenlétük szigorúan titkos volt. Titokban érkeztek Marokkóba, senki nem tudott a létükről, és egy izraeli nő hirtelen felfedezte őket…” – emlékezett vissza az asszony. A sejt vezetője, Jehudit későbbi férje, Slomó Jechezkeli volt az első, aki magához tért, bemutatkozott és faggatni kezdte az asszonyt. Jehudit dühös lett, a találkozó végére viszont már ő is a földalatti mozgalom tagja volt, óvodája pedig a Moszad marokkói főhadiszállása. A pincében titkos fegyverraktárt rendeztek be, és a tagok itt gyakorolták a fegyverek szét- és összeszerelésének tudományát. Itt tartották azokat a titkos találkozókat is, melyek során feleskették az újonnan csatlakozókat. A Moszad tagjai a Szochnut küldötteinek adták ki magukat. Jehudit mint a Szochnut valódi, hivatalos küldötte jó kapcsolatot épített ki a szülőkkel és a héber tanfolyamok hallgatóival, beszélgetéseikből rengeteg információt szerzett és megismerte a gondolkodásmódjukat. Pozíciója arra is igen alkalmas volt, hogy potenciális tagokat találjon a földalatti mozgalomba. Megtanulta hogyan használja a láthatatlan tintát, hogyan készítsen rejtekhelyet, hogyan gyűjtsön anyagot és információt.
Nora álnéven az egyes csoportok közti összekötőként működött, és a Marokkót elhagyni kívánó zsidók számára útleveleket hamisított.
1956 nyarán a marokkói hatóságok elhatározták, hogy korlátozzák a cionista tevékenységet az országban. Jehudit óvodája, benne a Moszad főhadiszállásával a lehető legtovább működött, végül azonban a hatóságok bezáratták, és a földalatti mozgalom más helyszínekre kényszerült. Az asszony egészen addig folytatta munkáját, míg nem kényszerítették Marokkó elhagyására. Ettől fogva Marseille-ből segítette az illegális bevándorlókat.
Jehudit férjhez ment a földalatti mozgalom vezetőjéhez, Slomó Jechezkelihez. Később Franciaországban telepedtek le, és onnan segítették Izraelt. Miután visszaköltöztek Izraelbe, három gyermekük született. Jehudit tanított, írt, festett, szobrokat készített és filmeket rendezett. Életművéért számos díjat nyert.