A Nyugati Fal Örökségének Alapítványa a legmodernebb technológiával mutatja be a két ezer évvel ezelőtti Jeruzsálem világát.

Évente csaknem tíz millió látogató érkezik a jeruzsálemi Siratófalhoz, hogy láthassa a Második Templomra emlékeztető történelmi maradványokat. Mostantól a Nyugati Fal Örökségének Alapítványa olyan technológiát biztosít a turisták számára, mellyel nemcsak az egykori Templom belseje, hanem a körülötte felépített impozáns korabeli komplexum is körbejárható.

Az Alapítvány mindeddig csupán csoportok számára nyújtott szervezett körutazást a Falhoz kötődő alagutakban; mostantól azonban egyénileg is bárki részesülhet a különleges élményben. A látogatóknak mindössze egy fülhallgatóra és egy virtuális valóság szemüvegre van szükségük ahhoz, hogy „időutazást” tegyenek a helyszínen.

temple

A Templomon kívül a résztvevők láthatják a korabeli zarándoktömegeket, a munkájukat végző papokat és a Templom-hegy több híres épületét is – a délnyugaton fekvő Robinson-ívet, a Templom udvarát vagy akár a Szentélyt is.

temple_2

A modern technológiával kiépített programot történészek, rabbik és archeológusok segítségével készítették el a részletekbe menő pontosság érdekében – olvasható a Ynetnews honlapján.

zsido.com