Most már mindnyájan szabadon

Az Egyiptomi kivonulás történetének sok sok részletét a különböző Midrásokban(Tóramagyarázatok) talaláhatjuk, a midrás szerint a kivonulásban távolról sem Jákob összes leszármazotjának volt része mindazok akk egy kicsit is meginogtak hitükben az, hátra maradtak Egyiptokban és nem volt a megváltásban részük.

Mindez azonban Jákob leszármazotjainak néppé formálása előőt történhetett így azok után, hogy a zsidók együttesen elfogadták a Tórát és a Szináj hegy lábánál kimondták: „elfogadjuk és meghallgatjuk” a zsidó nép egy egységgé forrt amelynek minden részlete nélkülözhetetlen.

Ahoz hasonlítja ezt a chászídizmus mint egy ember teste ahol csak az összes részlet mindenestül ad ki egy teljes egészet.

Ez mindannyiunk feladata nem megfeledkezni senkiről sem, és törekedni arra, hogy mindenkihez eljusson a Tóra és a zsidóság tanítása. Egyesületünk köszönettel tartozik mindazoknak akik munkákat segítík íly módon.

Mindnekinek Boldog Sávuotot – Tóra-adás ünnepét kívánunk!
Oberlander Báruch

Megjelent: Egység Magazin 11. évfolyam 45. szám – 2014. július 31.

 

Megszakítás