Hosszú út a zsidósághoz
Joszéf Zeév Afganisztánban Sayed Yousef Hashimiként kezdte életét. A Sayed – Mohamed közvetlen leszármazottainak neve, s Joszéf Zeév apai ágon valóban Mohamed leszármazottja. Joszéf ma szakállas, fekete kalapos lubavicsi chászid…
Joszéf Zeév anyja orosz-lengyel chászid család lánya. Amerikában a család minden tagja tartotta a vallást, csak Joszéf nagyszülei nem. Anyja Detroitban és az arizonai Phoenixben növekedett fel, s Tucsonban járt egyetemre. Apja, Hashimi, Afganisztánban született gazdag család gyermekeként, Egyiptomi elitiskolában tanult, majd huszonnégy éves korában megérkezett Arizonába, a Tucsoni Egyetemre, hogy ott folytassa tanulmányait. Itt ismerkedett meg egymással a két fiatal, s itt határozták el, hogy egybekelnek. 1966 decemberében Afganisztánba utaztak, és mohamedán szertartás keretében kötöttek házasságot. A következő évben megszületett első fiuk, aki a Sayed Yousef nevet kapta.
Joszéf szülei még a házasságkötés előtt úgy határoztak, hogy ha Afganisztánban fognak élni, akkor mohamedánként nevelik föl gyermekeiket, ha pedig Amerikába vetné őket a sors, akkor zsidóként. A gyermekek a zsidó törvény szerint természetesen zsidók voltak.
Joszéf két éves volt, amikor szülei úgy döntöttek, hogy elhagyják Afganisztánt (ahol apja állami tisztviselőként az ország vízműveinek fejlesztését irányította), és Phoenixbe költözne, ahol Joszéf nagyszülei éltek. Nem sokkal a család letelepedése után Joszéfnak két lánytestvére született. A megállapodásnak megfelelően a szülők zsidó hitben nevelték fel a gyerekeket. A család meg-megünnepelt egy-egy zsidó ünnepet, de nem a hagyományos zsidó módon.
Mint sok hasonló származású zsidó fiatalnál, a következő lépés Joszéf zsidóságtudatának fejlődésében is az volt, hogy hazájának tekintette Izraelt. Egy mohamedán apa fiától már ez is elég meglepő, de Joszéfet apja mindig arra ösztönözte, hogy legyen büszke zsidó mivoltára.
Joszéf Izrael iránti érdeklődése nagy vargabetűt követve bontakozott ki. Hétéves volt, amikor egy idősebb unokatestvére odaköltözött hozzájuk. Jónéhány évvel később, egyetemi évei elején ez az unokatestvér cionista csoportokkal került kapcsolatba. Olyankor, amikor vissza-visszalátogatott Joszéfékhez, mindig vita kerekedett Izraelről.
Joszéf apja mindig fontosnak tartotta, hogy Izrael erős legyen, s eleinte épp Joszéf volt az, aki emiatt vitába szállt vele és az unokatestvérével. Ezek a viták rákényszerítették, hogy álláspontja alátámasztása érdekében mind többet és többet tudjon meg Izraelről, aminek hatására egyre inkább magáénak kezdte érezni a Zsidó Államot.
Ez idő tájt történt, hogy a tudást, amelyet Joszéf a judaizmusról szerzett, az isteni gondviselés is gazdagította. Történt egy nap, hogy Zálmán Levertov, Phoenix chábád rabbija használt autót keresett magának megvételre. Valaki azt mondta neki, menjen el Hashimihez, mivel ő garázstulajdonos. Levertov rabbi elment a garázsba, és látta, hogy a tulajdonos muzulmán. Amint azonban megtudta, hogy Hashimi zsidó lányt vett el, rájött, hogy idejövetele nem volt véletlen. A két férfi idővel szoros barátságot kötött.
Levertov rabbi hetente egyszer chászid filozófiát tanított abban a középiskolában, ahová Joszéf járt. (Joszéf akkoriban még úgy érezte, ezek az előadások nemigen hatnak rá, évek múltán azonban meglepetten tapasztalta, hogy mennyi minden maradt meg benne).
Joszéf az Arizonai Állami Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol végül repülőmérnökként diplomázott. Zsidó önazonosság-tudatának középpontjában még mindig Izrael állt, ezért belépett az egyetemen működő apró cionista diákcsoportba.
Körülbelül ekkortájt történt, hogy a Chábád új „követének”, Káhánov rabbinak és családjának érkezése megújította Joszéf és a Chábád kapcsolatát. Joszéf tevékeny részesévé vált a szombati tevékenységeknek és előadásoknak. Kipát kezdett hordani, s átállt a kóser étkezésre.
Joszéf tizenkilenc éves korában, Crown Heights-et érintve utazott először Izraelbe. Az indulás előtti szombaton elment a Rebbe farbrengenére (chászid összejövetelére), ahol egyszer csak magán érezte a Rebbe átható tekintetét. Joszéf még ma is emlékszik rá, hogyan látott valósággal a lelkébe a Rebbe, hogyan érezte meg zavarodottságát.
Joszéf elutazott hát Izraelbe, ahol a gépből kiszállva, megcsókolta a repülőtér kifutóját. Ezután buszra szállt, amely egy közeli katonai táborba vitte, ahol három hétig szolgált önkéntesként. Önként vállalt szolgálatának végeztével Joszéf részt vett az Ifjú Cionista Szövetség egyik országjáró körútján, majd három hétig járt a jeruzsálemi Héber Egyetemre. Utána, immár ismét a repülőgépen, elgondolkodott: vajon mikor tud legközelebb visszajönni?
Joszéf átformálódásának végső szakasza öt évvel később kezdődött, a bostoni Harvard posztgraduális tanfolyamán. Úgy érezte, hogy valamiféle üresség van a lelkében. Támárral, azzal a lánnyal, akivel már korábban megismerkedett, megbeszélték, hogy mindketten szeretnének erősebb kapcsolatba kerülni a zsidósággal. Együtt kezdtek eljárni a bostoni Chábád Ház programjaira. Egyre sűrűbben jártak, s két év múltán, mikor már annak rendje s módja szerint gyakorolták a hitet, egybekeltek. Tavaly született első gyermekük, Gávriél.
Joszéf és Támár jelenleg Baltimore-ban laknak. Joszéf a Nemzeti Tudományos Alap washingtoni körzetének munkatársa, magasszintű kutatómunkát folytató csoportok anyagi támogatásának folyósításával foglalkozik. Igazi örömöt azonban az okoz számára, hogy a baltimore-i lubavicsi közösség aktív tagja, s hogy Támárral együtt egy vallásos zsidó otthon építője.
Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 19. szám – 2014. július 28.