A lubavicsi Rebbe, Menáchem Mendel Schneerson közismert volt arról, hogy minden zsidó felé egyforma szeretettel fordult, akár vallásos volt, akár nem. Segített megtalálni az embereknek a saját útjukat és mindenkiben meglátta az Örökkévaló szikráját. Akkor is, ha az illető újságolvasással töltötte az időt a zsinagógában.
Isten kegyelméből
támuz 16. [1960. július 11.]
Brooklyn, N.Y.
Nagy örömömre szolgált, hogy hosszas kihagyás után kézhez kaptam a június 17-én kelt levelét, melyben beszámol nagy boldogságban megtartott esküvőjéről. Megelégedéssel olvastam, hogy a Tórán, tehát az élet törvényén nyugvó családi élet mellett kötelezték el magukat.
Humorosan megírt beszámolója alapján meggyőződésem, hogy mind önnek, mind a feleségének az az eltökélt szándéka, hogy autentikus zsidó életet éljenek, mely a boldog és harmonikus élet biztosítéka, anyagi és spirituális értelemben is. A legfontosabb dolog a komoly elhatározás, majd – ahogy bölcseink mondják – az egyik parancsolat hozza magával a következőt. Ez teremti meg annak a lehetőségét, hogy fogadni és élvezni tudják Isten áldásait.
Levelében említést tett egy zsidóról, akivel utazása közben találkozott, és aki ugyan elmegy a zsinagógába, hogy kiegészítse a minjent, ám az időt újságolvasással tölti. Természetesen mindenki a saját habitusa alapján ítéli meg az illetőt. Én, a magam részéről a következő két szélsőséges jellemzőre hívnám fel a figyelmet: Először is a zsidósághoz való rendkívül erős kötődést látom benne, mely minden zsidóra jellemző. Hiszen egy olyan emberről van szó, aki a világ egy távoli pontjára sodródott és nagyon eltávolodott a gyökereitől. Nemcsak földrajzi értelemben, hanem mentálisan és intellektuálisan is. Nem tudja, mi az ima jelentősége, mit jelképez Isten háza stb…
Mégis ott pislákol benne a zsidó szikra, ahogy az Álter Rebbe, a Chábád megalapítója fogalmazott: „Az isteni lélek az Örökkévaló egy valóságos darabja”. Az isteni lélek, mely minden zsidóban megtalálható, megpróbál minden áron megmutatkozni. Ebben az esetben úgy, hogy az említett zsidó a jelenlétével lehetővé teszi mások számára a közösségi imát. Erőfeszítést tesz, hogy segítse őket és hogy közéjük tartozzon.
A másik észrevételem az elsőből következik: ha egy olyan helyzetben, melyben minden a vallásos zsidó életvitel ellen szól, valaki mégis képes megőrizni zsidó önazonosságát, könnyű belátni, hogy milyen nagy dolgokat érhetett volna el akkor, ha fiatal korában megfelelő zsidó oktatáshoz jut vagy legalább megfelelő spirituális útmutatást kap felnőtt éveiben. Ez a meglátás is a zsidók között fennálló kölcsönös felelősséget hangsúlyozza, különösen azok tekintetében, akiknek módjukban áll segítséget nyújtani másoknak.
Nem tagadom, a fent leírtak könnyen tűnnek puszta filozofálgatásnak, a célom azonban az volt, hogy gondolkodásra késztessem azzal kapcsolatban, hogy mit tehetne a lehetőségeit felhasználva a saját környezetében és mi lenne az ehhez szükséges megfelelő hozzáállás.
Nem szabad lemondanunk egyetlen zsidóról sem. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a képességeinket és lehetőségeinket maximálisan kihasználva erősítsük a zsidó identitást minden zsidóban, akivel csak találkozunk. Senki sem tudhatja ugyanis, hogy a másokra gyakorolt hatása milyen eredményeket hoz a későbbiekben.
Levelem végén visszatérnék ahhoz az örömteli eseményhez, mellyel soraimat kezdtem: az esküvőjéhez. Ismét kifejezem imával teli jókívánságaimat, hogy a Tóra és a parancsolatok örök érvényű alapjaira építse fel otthonát, és ennek érdemében legyen boldog és termékeny élete, anyagiakban és szellemiekben egyaránt, hiszen e két dolog kéz a kézben jár.
Bízom benne, hogy Ön és a felesége is érdekesnek és hasznosnak találja soraimat. Remélem, mindig jó híreket kapok Öntől.
Megjelent: Egység Magazin 31. évfolyam 136. szám – 2020. november 1.