Svát hónap 22 – Chaya Mushka Schneerson rebecen halálozási évfordulója. Hagyományosan e nap köré csoportosul a Kinus Ha Shluchos – a küldöttnők gyűlése – elnevezésű, tegnap befejeződött esemény, melyen a Chábád női képviselőinek ezrei vesznek részt évről évre, akik a világ legkülönbözőbb tájairól érkeznek.

A nagyszabású rendezvény célja, hogy összehozza és összekapcsolja a lubavicsi mozgalom női küldötteit, éljenek a világ bármely pontján is, segítsen nekik feltöltődni és újult energiákkal folytatni a megkezdett utat. A Rebbe több beszédében is hangsúlyozta, hogy a Chábád küldöttek feleségei és gyermekei nem csupán egy küldött hozzátartozói, hanem ők maguk is küldöttek.

A nagyszabású esemény apropóján mutatjuk be, mit is csinálnak ezek az asszonyok.

  1. Közösségi vezetők

Számos esetben közösségi vezetői szerepet töltenek be. A közösség tagjait látják el tanácsokkal, illetve támogatják őket, oktatnak és tanítanak felnőtteket és gyerekeket egyaránt, kisebb-nagyobb, esetenként hatalmas intézményeket működtetnek, igazgatnak, szervezik a programjaikat. Sokszor ők maguk azok, akiknek közösséggé kell kovácsolniuk a környékükön élő, közösséghez nem tartozó zsidókat.

  1. Oktatók

A Chábád sluchák oktatókként, tanárokként és szakértőkként is működnek a világon mindenfelé, hogy a tudásra szomjazó közösségekhez elvigyék a Tóra időtlen üzenetét. A zsidó oktatás a zsidó identitás kialakulásának alapvető eleme. A Chábád oktatási intézményeinek hálózata – bölcsődék, óvodák, iskolák – jelentős erőt képvisel a közösségen belül. Ezen intézmények jelentős részét sluchák igazgatják, illetve működtetik, feladatuk, hogy a tanulás egyaránt legyen hatékony, érdekes, izgalmas és tartalmas.

  1. Feleségek

A küldött-pár két tagja, a sliách és a sluchá egységet alkot, egy egész két felét jelentik. Akárhova kerülnek is küldöttként, közösen, párként hozzák meg azt a döntést, hogy ezt a feladatot elfogadják, és bárhogy is alakul, támogatják egymást az úton.

  1. Anyák

Ha azt gondolnánk, hogy ez a sok tennivaló is sok egy embernek, akkor ne felejtsük el, hogy a Chábád sluchák számára gyermekeik felnevelése elsődleges feladat, hiszen a család a zsidó élet alapköve, melyre minden más épül. Ez sokszor nehézségekbe ütközik, olyan távoli helyeken például, ahol nincsen zsidó iskola. A Chábád küldöttnők otthona és gyermekeik nevelése autentikus példaként áll azok előtt, akik szintén szeretnének vallásilag elkötelezett életet élni.

  1. Szakácsok

A szombati asztal nem lenne teljes különleges, ünnepi fogások nélkül. A sluchák főznek, vagy felügyelik a konyhájukban folyó főzést a kóserság szabályainak legszigorúbb betartása mellett. A Chábád küldöttek általában számos vendéget fogadnak a szombati étkezésekre. A sluchák sokszor főzés közben is tanítanak. Az otthon kóserságának fenntartása – melyet a chálá levétele jelképez – egyike az ún. három női micvának. Ezek az ünnepi étkezések általában csodálatosan ötvözik az egzotikust a hagyományossal, ám igen nagy kihívást jelenthetnek olyan helyeken, ahol nehéz kóser hozzávalókat találni.

  1. Az imádkozás mesterei

Ő meg, Chana, a szívében beszélt, csupán ajkai mozogtak, de hangja nem hallatszott.” (I Smuel 1:13)

Bölcseink számos következtetést vontak le Cháná prófétanő e csendes imájából. Ezek a hangtalan, személyes beszélgetések Istennel inspirációt jelenthetnek azok számára, akik szeretnének Istenhez kapcsolódni.

  1. Táborigazgatók

Zsidó gyerekek és családjaik élik meg életük első zsidó élményeit a Gan Israel táborokban. A táborokkal járó szervezési-koordinálási feladatok sokszor a sluchákra hárulnak. Ők jelentik a program motorját és lelkét, sok-sok zsidó gyerekek mutatva utat és adva lehetőséget gyökereik megismeréséhez.

  1. Vendéglátás és közösségi események

Legyen hétköznap, szombat, vagy ünnepnap, a sluchák mindig készen állnak a vendégfogadásra, vagy éppen egy-egy pár száz fős közösségi esemény levezénylésére.

  1. Kapcsolatépítők és úttörők

A sluchák testvérekként tartanak kapcsolatot egymással. Kapcsolataikból valóságos hálózat jön létre, mellyel segítik és támogatják egymás munkáját és küldetését. Rengeteg slucha a szülővárosától igen messze végzi küldetését, távol a szervezett zsidó élettől, számára ismeretlen városokban és kulturális körülmények között.

  1. Barátnők

A slucha önmagát adja. Barátnő, akivel nevetni lehet, akinek a vállán sírni lehet, és aki mindig készen áll, hogy meghallgassa azt, akinek erre van szüksége. A szombati gyertyák meggyújtásával a sluchák otthonuk nyugalmát is megteremtik, és példát mutatnak közösségük nőtagjai számára. Az elmúlt több mint negyven évben a női küldöttek több millió szombati gyertyát osztottak ki, számtalan zsidó lányt és asszonyt inspirálva arra, hogy szombati gyertyát gyújtson.

 

Megszakítás