Összefoglaló cikkünkben az Egyenlőség című zsidó hetilapból szemlézzük az 1921 áprilisában megjelent fontosabb írásokat, érdekesebb történeteket.
Vázsonyi visszatért a nemzetgyűlésbe
Vázsonyi Vilmos (szül.: Weiszfeld, 1868–1926) ügyvéd, liberális-polgári demokrata politikus először 1901-ben jutott be a parlamentbe, mint Terézváros országgyűlési képviselője, mely hivatalában többször újra is választották. 1917-ben a harmadik Wekerle-kormány igazságügyi minisztere volt, az első zsidó származású és vallású magyar ilyen magas állami pozícióban. 1918-ben antibolsevista kijelentései miatt Bécsbe emigrált, s Budapestre csak jóval a Tanácsköztársaság bukása után költözött vissza, mikor régi választókerülete – melyet időközben a IX. kerülethez csatoltak – újra képviselőjének választotta meg. Amikor 1921 tavaszán besétált a parlamentbe, megjelenése nagy feltűnést keltett, ahogy az Egyenlőség erről beszámolt:
„Gratz Gusztáv külügyminiszter beszél, épp egy fontos interpellációra válaszol. Mély csönd figyeli, de egyszerre valami kis izgalom borzolja föl a csöndet. Néhány képviselő bejön, mond valamit a szomszédjának, többen kimennek… Valami van a folyosón. Dél felé egy új képviselő jön a terembe.
– Ki ez? – kérdik különösen a jobboldalon. – Nem tudom…
A külügyminiszter is odafordul, ő fölismeri… minisztertársa volt: Vázsonyi Vilmos.”
Egy antiszemita pap ceglédi vendégszónoklata
Az újság április 2-ai számában adták hírül Cegléd március 20-ai népgyűlését, melyet az Ébredő Magyarok Egyesületének ottani csoportja rendezett a Kossuth téren és fő szónokául dr. Kmoskó Mihály (1876–1931) antiszemita római katolikus papot, a „zsidókérdés legalaposabb ismerőjét” hívták meg. Kmoskó a beszéde fő témájának az akkor közelgő Purim ünnepét választotta, melyben kifejtette a Megilá lényegét is, vagyis, hogy „Áhásvéros király megértvén a kor szellemét, elhatározta, hogy kiírtja az összes zsidókat. Erre azonban a zsidók megfizetett kémje, bizonyos Eszter királyné, elkezdett intrikálni a bölcs, de gyenge királynál és addig intrikált, míg Áhásvéros a zsidók helyett a saját embereit ölette meg. Így volt ez már akkor is és a zsidók azóta is ilyenek maradtak.” – magyarázta a gyűlöletet szító pap, aki az újabb testamentumot sem hagyta ki beszédéből, s emlékeztette a hallgatóságot, hogy nem csak Purim, de a Virágvasárnap is közeledik és hát „Krisztus virágvasárnapján verte ki a kufárokat a templomból. Nézzetek körül, s ha láttok magatok körül kufárokat, verjétek ki őket.” No, éppen láttak is egyet, egy zsidó mészárost a hallgatóság szélén, aki kapott is a kíváncsiságáért…
A hajdúszoboszlói rabbi fia, a budai hitközség titkára
Bár Weiszmann Noé (1852–1921) még március 5-én megtért Teremtőjéhez, valamilyen okból kifolyólag halálhíre csak egy hónappal később érte el a fővárosi zsidók szélesebb rétegeit. Weiszmann Ávrahám (1805–1879), a szoboszlói orthodox rabbi fia volt, aki az apai házban szívta magába a klasszikus zsidó tant, de ismereteit világi műveltséggel bővítette és tanítói oklevelet szerzett, testvérbátyja, Weiszmann Jákov Cvi (1843–1889) pedig apjukat követte a rabbiszékben.
Pesten egy magániskolát nyitott, utána Gyöngyösre került, ahol az ottani status quo ante hitközség jegyzője lett és az addigi német dokumentumvezetést magyarosította, sőt még a zsinagógába is ő vezette be a magyar szót, miután a hirdetményeket a hon nyelvén adta elő. A budai hitközség, chevra kadisa és nőegylet titkári székét 1896-ban foglalta el, ahol az adminisztrációt valósággal forradalmasította, mely példaként szolgált sok hasonló intézmény számára is. Emellett pedig több középiskolában hitoktatói tevékenységet is ellátott. Megemlékezésében azt írták, hogy „a községi életről való évi jelentései irodalmi nívón állottak és előadásai zsidó ünnepszámba mentek. A Talmudról tartott előadásai nyomtatásban is megjelentek és éveken át szerkesztette a hitközség élet iránt nagyobb érdeklőség felkeltésére a község által kiadott «Hitközségi Értesítőt». Minden ténykedésével, tollával, nagy szónoki erejével a község apraja-nagyját igyekezett a zsidósághoz közelebb hozni.”
A Pesti Chevra Kadisa 8000 új tagja
Száz éve az áprilisi hónap azzal telt a neológ hitközségben, hogy a Chevra Kadisa szervezetébe 8000(!) új tagot avattak fel. A meglepően magas szám oka egyébként többek között az is volt, hogy az ezt megelőző öt évben nem volt lehetőség a Szentegylet soraiba lépni. A szinte egész hónapban zajló eseményre a Síp utcai dísztermet még inkább ünnepélyesebbé varázsolták különféle Tóra-díszekkel és frigyszekrény takarókkal. A Szentegyleten belül pedig külön csoportokat alakítottak ki a jelentkezők foglalkozása szerint, így lett például írói, újságírói, színészi, képzőművészi, sőt még katonai csoport is.
A 8000 jelentkező között volt Sándor Pál (szül.: Schlesinger, 1860–1936) nemzetgyűlési képviselő is, aki 13 éves János fiával jelentkezett az ősi egylet kötelékébe. Az illusztris apa fiát dr. Endrei Simon Henrik (1879–1960) főtitkár köszöntötte az alábbiakkal:
„A Chevra Kadisa kötelékébe való fölvételeddel tagja lettél annak, a nagy zsidó erkölcsi közösségnek, amely a legmagasztosabb erkölcsi célokat tűzte ki céljául és a legnemesebb cselekedeteket gyakorolja. Testvérünkké lettél a hitben és szeretetben, mert a zsidóság adta az emberiségnek az Egy-Istent és hirdette elsőnek a szeretet vallását. Szeretetet gyakorol a Chevra Kadisa az árvákkal és özvegyekkel, betegekkel és szegényekkel szemben. Mindazok, akik e megszentelt falak között dolgoznak, szívük minden dobbanásával és agyuk minden rezdülésével a gyámoltalanok és szenvedők kínjainak megszűntetésére törekszenek. De nem csak a szeretetet hirdeti ez az intézmény, hanem hirdeti a zsidó öntudat, önérzet, a hithez való ragaszkodás szent érzéseit. Kérjük és elvárjuk tőled, hogy büszkén valld magad zsidónak, amint a nagynevű és mindnyájunk által hódolattal tisztelt édesapád a legsúlyosabb időkben és válságos percekben cselekedte. Vésd emlékezetedbe a most hallott szavakat és vidd ki az életbe, munkádba, örömeidbe és bánatodba. Az Ég vezéreljen és segítsen, hogy öröme és büszkesége légy szüleidnek és dísze a zsidóságnak és az emberi társadalomnak.”
Hazafi ünnepség az orosházi zsinagógában
Sajnos ebben, a száz évvel ezelőtti időszakban csak kevés pozitív történetet lehet olvasni a békés együttélésről, ezen kevés közül viszont kiragyog az az orosházai eset, amikor az ottani hitközség a románok a városból való kivonulásának évfordulójára díszes ünnepséget szervezett. Az orosházai hitközség híres volt „aranyszájú” rabbijáról, dr. Büchler Mártonról (1865–1939), aki az akkori beszédében a Tóra egy mondatát állította párhuzamba a magyar szabadsággal, és a következőket mondta:
„[…] gazember mindenki, aki ezek láttára még az előtte legdrágább, legbecsesebb kincsét is nem a szent haza megmentésére kész feláldozni! A zsidók erre való készségüket a román megszállásból kifolyólag fokozottan beigazolták: zsidó polgárt vertek el a románok Orosházára történt bevonulásuk napján és zsidó polgárt inzultáltak elvonulásuk napján, csak azért, mert az oláhok a zsidókban látták a magyarság legexponáltabb közegeit!”
Az ünnepség után egy keresztény előkelőség állítólag a következőt mondta: „Ha az ember hazafias fellángolást akar élvezni és hazaszeretetet hallani, akkor csak a zsidó templomba menjen.” Ezt bizonyítja az is, hogy azon a délután, a parasztegyesület küldöttsége tisztelgett a főrabbinál, hogy kifejezzék köszönetüket a briliáns szónoklatért, s hogy biztosítsák afelől, hogy bármit is írjanak az újságok, ők tudják, hogy a magyar zsidók becsületes hazafiak.
Orosházánál maradva, az ottani Orosházai Friss Ujság április 6-ai vezércikkei között találjuk az Egyenlőség által kommentár nélkül újraközölt beszámolóját, mely Weinberger Izidor borkereskedő névnapi köszöntéséről számolt be, mikor is barátai és tisztelői serege kereste fel otthonában, „akiket magyar vendégszeretettel fogadott Izidor barátunk. A névnapi gratulálók soraiban ott volt s Izidor barátunk vendégszeretetét élvezte az orosházai Ébredő Magyarok Egyesületének három-négy vezetőembere is. No, ugye-e hogy nem minden zsidó gazember? S ha enni, inni lehet az asztalánál, még az Ébredő Magyarok is kibékülnek a zsidóval.”
Peszáchra készülés
Száz évvel ezelőtt – miután akkor két ádár hónap volt – még csak április elején kezdték meg a peszáchi készülődést. A fővárosban sok helyen lehetett beszerezni a maceszt, a számos orthodox hely mellett a pesti neológ hitközség a következő helyszíneken árusított pászkát reggel 8 és délután 2 óra között, kilógrammonként 65 koronáért:
- A Lipótvárosi Imaegyesületben a Csáky (ma: Hegedűs Gyula) utca 3. szám alatt.
- A Szív utca 63. szám alatti „Mazoth-elosztóhelyen”.
- A Zsidó Kórházban a Szabolcs utca 33. szám alatt.
- A Dob utca 4. szám alatti „Mazoth-elosztóhelyen”.
- A Rózsa utca 30. szám alatti „Mazoth-elosztóhelyen”.
- Az Erzsébetvárosi Imaegyesületben az Aréna (ma: Dózsa György) út 7. szám alatt.
- A Zuglói zsinagógában a Hajtsár (ma: Nagy Lajos király) út 117. szám alatt.
- Az Utász utca 8. szám alatti imaházban.
- A Teleki tér 5. szám alatti „Mazoth-elosztóhelyen”.
- A Ferencvárosi zsinagógában a Páva utca 39. szám alatt.
A zalaegerszegi internálótábor 225 lengyel és orosz zsidó, és 265 magyar zsidó foglyai azzal a kéréssel fordultak az ottani hitközséggel, hogy Peszáchra számukra maceszt biztosítsanak, de mivel az egerszegi hitközség ezt önmaga egyedül fedezni nem tudta volna, ezért a foglyok megsegítésére sikeres országos akciót indított.
A ferencvárosi orthodoxok imaháza
A budapesti orthodox hitközség a ferencvárosi konzervatív zsidók régi óhajának tett eleget, amikor a Tompa utca 17. szám alatt Talmud-Tórával és mészárszékkel felszerelt imaház megnyitásához szerzett ingatlant. A fiókhitközség első vezetősége a következő tagokból állt: Stern I. Imre elnök, Kepes Sándor alelnök, Sonnenschein A. Jakab I. gabe, Kiss Adolf II. gabe, Ganzl Gyula pénztárnok, Kaszer Zsigmond I. ellenőr, Lang Ignác II. ellenőr, továbbá megválasztottak egy 15 tagú választmányt is.
Sebestyén Károly negyed évszázados jubileuma
Sebestyén Károlyt (szül.: Schosberger, 1872–1945) az utókor elsősorban, mint műfordítót, irodalomtörténész-kritikust tartja számon, aki 1928–1930 között a Színművészeti Akadémia igazgatója is volt. 1921-ben viszont nem ezeknek, hanem a tanári jubileumát ünnepelték, azt a 25 évet, melyet a budapesti VII. kerületi állami főgimnáziumban töltött el, mert a katedra zsidó embernek csak nagyon ritkán járt, pláne maradt a numerus clausus után.
Róma zsidó polgármestere
Az Egyenlőség megemlékezett Ernesto Nathan (1848–1921) olasz politikus április 9-ei haláláról is, aki 1907–1913 között Róma főpolgármestere volt, az első zsidó, aki Olaszországban ilyen magas tisztséget viselt. Londonban született angol apa és olasz anya gyermekeként és családjával 1861-ben költöztek Olaszországban, ahol később a pisai egyetemre járt. Már fiatalon Róma városi tanácsába került, ahol a jótékonysági bizottság egyik fő intézője volt. Republikánus nézetei ellenére a királyi családnál is nagy népszerűségnek örvendett, akik számos kitüntetésben is részesítették. 1915-ben, a majd’ 70 éves aggastyán jelentkezett az olasz hadsereghez, ahol huzamosabb ideig tisztként harcolt a fronton. Amikor polgármesternek választották, akkor sok külföldi zsidó hitközségtől, közöttük a pécsitől is kapott üdvözlőlevelet, melyre a következőt válaszolta:
„Zsidónak születtem és mindenkor büszke is voltam arra, hogy a zsidósághoz tartozom. Remélem és választásom talán előfutárja is annak, hogy nemsokára bekövetkezik ama idő, amelyben a haladás szellemében egyesült népek a vallásbeli különbségeket nem fogják többé superioritás vagy inferioritás jeleinek tekinteni, hanem mint szabad és egyenlő emberek közös törekvéssel lesznek eltelve aziránt, hogy az emberi észt műveljék és nemesítsék.”
Rímelés magányról és megbánásról
Végezetül pedig álljon itt Somlyó Zoltán (1882–1937) egyik verse, mely még az összefoglaló köteteiben sem található meg, s melyet az akkoriban „divatos” kitérések és az azok következményében jelentkező magány ihletett meg:
Ballada a kitért zsidóról.
Volt egyszer egy ember, semmi furcsa rajta,
amolyan szokásos kisemberke-fajta.
Hát egyszer mi történt, halljátok-e, véle:
egy s más dolgában új szokásokra tére.
Régi szokásait ő biz abbahagyta,
az atyafiságát, azt is megtagadta.
Volt neki pár régi furcsabetűs könyve,
amikkel a szekrény teli vala tömve:
azokat egy napon mindet összefogta,
a szemétkosárba, vagy a tűzbe dobta,
mintha már azokra szüksége se lenne…
Szóval nagy változás esett vala benne.
Summa és summárum, mese, mese mákos,
szóval: nem az volt már, aki volt: világos,
Világos… világos.
De azér’ csak úgy élt, mint azelőtt régen,
csöndes kispolgári, szürke békességben.
Vasárnap el-eljárt a kis kaszinóba,
ahol is jókedvre hangolá a nóta.
Hétfő, kedd, meg szerda, csak úgy, mint csütörtök,
minden egyes napot dolgozgatva töltött.
Csak az az egy péntek, a pénteki este…
ilyenkor nyugalmát hiába kereste.
Valami sötétség borult a szemére…
… A nagy csillár gombját fölcsavarta végre,
vakító fényárban úszott a lakása –
de csak sötétség volt, nem volt maradása.
S szólt: summa, summárum, mese, mese mákos,
ez az én lakásom nem elég világos!
Világos… világos…
A hold már Fenn sétált az ég tetejében,
fogta magát s lement az utcára szépen.
S a csarnok, amerre oly kevesen járnak
két kis viaszgyertyát vásárla magának.
Gondosan, becézva rejti a zsebébe
s hazafelé indul, sietős a lépte.
Otthon a nagy csillárt csöndben lecsavarta,
két kis viaszgyertyát meggyújtá alatta.
És feltett kalappal az asztalhoz lépett:
a két kis gyertyácska gyönyörűen égett.
Szinte gyökeret vert a padlón a lába
s a fejét csóválva így hümmögött magába:
Summa és summárum, mese, mese mákos,
most már elég világos… most már elég világos…
Világos… világos…
Cseh Viktor
Források:
Feleky Géza dr., „Sebestyén Károly.”, Egyenlőség, 1921. 40. évf. 16. szám, 9–10. old.
Somlyó Zoltán, „Ballada a kitért zsidóról.”, Egyenlőség, 1921. 40. évf. 15. szám, 7. old.
„Cegléden megtámadták Esztert.”, Egyenlőség, 1921. 40. évf. 13. szám, 6. old.
„Érdekes ünnep Orosházán.”, Egyenlőség, 1921. 40. évf. 14. szám, 5–6. old.
„Hirek – A pesti izr. hitközség elöljárósága”, Egyenlőség, 1921. 40. évf. 14. szám, 12. old.
„Hirek – A zalaegerszegi internáltak maceszt kérnek.”, Egyenlőség, 1921. 40. évf. 14. szám, 12. old.
„Hirek – Hatalmas népgyülés”, Czeglédi Hiradó, 1921. 3. évf. 22. szám, 1. old.
„Hirek – Orthodox izraelita imaház a Ferencvárosban.”, Egyenlőség, 1921. 40. évf. 15. szám, 12. old.
„Hirek – Weiszmann Noé emlékezete.”, Egyenlőség, 1921. 40. évf. 13. szám, 8. old.
„Ernesto Náthán, Róma polgármestere.”, Egyenlőség, 1921. 40. évf. 17. szám, 8. old.
„Minden zsidó gazember?”, Egyenlőség, 1921. 40. évf. 15. szám, 4. old.
„Sándor Pál beszéde a Pesti Chevra Kadisa tagavatásán.”, Egyenlőség, 1921. 40. évf. 14. szám, 7. old.
„Vázsonyi a folyosón”, Egyenlőség, 1921. 40. évf. 13. szám, 4–5. old.
„8000 uj zsidó testvér.”, Egyenlőség, 1921. 40. évf. 13. szám, 9. old.