Nem ritkán előfordul, hogy a Chukát és a Bálák szakaszt egyszerre olvassák fel a diaszpórában, hogy így hozzák be azt a lemaradást, ami pészahkor vagy sávuotkor keletkezett. Izraelben az ünnepek egynaposak, ám Izraelen kívül két napig tartanak, így előfordul, hogy a diaszpórában még ünnepi szakaszt olvasnak szombaton, Izraelben azonban a szombat már nem ünnepnap, ezért az éppen soron következő szombati párását olvassák. (Izraelben ilyenkor csak a Bálákot olvassák, és következő héttől, a Pinchász szakasztól fogva ismét ugyanaz lesz a párásá Izraelben és azon kívül egyaránt.)
És elérkeztek Izrael fiai, az egész község Cin pusztájába az első hónapban és a nép maradt Kádesben. Ott meghalt Mirjám és eltemették ott. És nem volt vize a községnek; és összegyülekeztek Mózes meg Áron ellen. (4Mózes 20:1-2)
A meglehetősen tömör idézet a Chukát szakaszból származik. A Tóra nagyon gyakran szűkszavúan fogalmaz, és sokszor egy-egy szóból vagy félmondatból, vagy éppen a mondatok egymásutániságából kell levonnunk a tanulságot és megértenünk a történéseket. Itt is éppen egy ilyen helyzettel találkozunk. Mirjám, a prófétanő, Mózes és Áron testvére meghal a Cin pusztájában fekvő Kádesben, a közösségnek pedig nincs vize, ezért lázadozni kezdenek. Bölcseink ebből azt a következtetést vonták le, hogy a víz hiánya minden bizonnyal Mirjám halálával függött össze, hiszen a két eseményről közvetlenül egymás után tudósít a Tóra. Innen ered tehát Mirjám kútjának története, mellyel kapcsolatban néhány hagyományt mutatunk be az alábbiakban.
Bölcseink azt mondják, hogy a zsidó nép Mirjám prófétanő érdemében csodálatos ajándékot kapott a sivatagban: egy kutat, mely követte őket, bárhova mentek, így nemcsak a táplálékukról nem kellett maguknak gondoskodniuk, hiszen minden nap hullott az égből a manna, hanem a szomjukat is bármikor olthatták a kútból nyert vízzel. Mirjám korábban már többször is kapcsolatba került a vízzel. Először akkor, amikor újszülött öccsét, Mózest a Nílus vizére bízta, majd a kellő pillanatban közbelépett, hogy gondoskodhasson számára a világ legtáplálóbb folyadékáról, az anyatejről. Másodszor pedig a Nádas-tengeren való átjutás után zenélt és táncolt az asszonyokkal a tenger vize által történt csoda feletti örömét kifejezve. Mirjám táncáról korábban itt írtunk.
A kút emellett nemcsak az éltető vizet adja, hanem gazdag szimbolikával is bír. A kút a múltat, a gyökereinket, a hagyományainkat jelképezi, ez a tiszta forrás, melyhez bármikor visszanyúlhatunk, és ezen a ponton ismét kapcsolódik Mirjámhoz, aki oly nagy elszántsággal védte a hagyományainkat és ragaszkodott hozzájuk a legnehezebb pillanatokban is. Hite, mondják a magyarázók, olyan volt, mint a víz. Ahogyan a víz is kitölti a rendelkezésre álló teljes teret, legyen az bármilyen furcsa és tekervényes alakzat, ugyanúgy Mirjámot is teljes mértékben megtöltötte az Örökkévalóba vetett tökéletes és megingathatatlan hit.
A Misna (Pirkéj Ávot, 5/6) leírja, hogy az Örökkévaló tíz csodálatos dolgot teremtett a teremtés hatodik napjának (péntek) délutánján, alkonyat idején. Ezek közül az egyik volt annak a kútnak a szája, mely a zsidóknak vizet adott a pusztában. A midrás elmondja, hogy a kút egy hatalmas, szitához hasonlatos szikla volt, mely követte a zsidókat a pusztában, bárhova is mentek. Amikor elindultak, a néppel együtt görgött végig az úton, amikor pedig megálltak, besüppedt a földbe. Amikor az emberek inni akartak, a törzsek vezetői körülállták a helyet, ahol a kút volt, és énekelni kezdtek, mivel Mirjám is tánccal és dallal érdemelte ki a kút csodás ajándékát. Mások azonban úgy vélik, hogy a kút mindvégig egy helyben maradt, és csak a belőle eredő vízfolyás bukkant elő, valahányszor a zsidók letáboroztak, és vízre volt szükségük.
A hagyomány úgy tartja, hogy a kút nem tűnt el, amikor a zsidók bevonultak Izrael Földjére. A Talmudban arról olvashatunk, hogy Mirjám kútja a Földközi-tengerben található, és a Kármel-hegyről látható is a tengerben egy hatalmas szikla. Egy másik hagyomány szerint a Kineret-tóban (Genezáreti-tó) található a mai napig. A szent életű kabalista, a cfáti Jicchák Lurja rabbi tanítványai leírták, hogy mesterük így tanította, és ők magukat is többször tanúi voltak annak, hogy a víz a Kineret egy bizonyos pontján beteg embert gyógyított meg. Ráv Chájim Vitál, Lurja rabbi egyik legkiemelkedőbb tanítványa úgy vélekedett, hogy a tudását és a dolgok mélységének megértésének képességét is a kútból kiáradó víznek köszönheti. Ma azonban már nem tudjuk, hogy a tónak pontosan melyik részét tartották Mirjám kútjának a XVI-XVII. századi kabalisták.
Még egy érdekes hagyományról tudunk a kúttal kapcsolatban, ez azonban annyira régi, hogy már az Álter Rebbe (1745-1813) is csupán arról írt, hogy hallotta, hogy létezett ilyen tradíció, és ugyan nem vetette el teljesen a lehetőséget, ám nem is támogatta a gondolatot. Úgy vélték ugyanis korábban, hogy Mirjám kútjának a vize a világ minden kútján és forrásán átfolyik a szombat kimenetelekor, ezért sokan különös figyelmet fordítottak arra, hogy szombat este húzzanak vizet a kútról, vagy forrásról, hátha a kút csodálatos és gyógyító vize kerül éppen a vödrükbe.
A Chukát hetiszakaszról szóló film megtekintéséhez és további magyarázatok megismeréséhez kattintson ide. A filmben láthatják, hogy fakasztott Mózes vizet a sziklából, és a rézkígyó modelljét is megtekinthetik. A Bálák hetiszakaszt erre a linkre kattintva érik el. Ebben a kisfilmben Bileám (Bálám) áldásainak hiteles történetét is láthatják.