Újabb sikeres évet zárt a Zsidó Tudományok Szabadegyeteme. A nyári szemeszter lezárultával befejeződött a Zstsz tanéve.
A Judaizmus Gyorstalpaló egyedülálló lehetőséget kínál: magyar nyelven mélyedhetnek el a résztvevők a zsidóság alapjaiban, megismerkedve gyökereikkel. A nyári intenzív kurzus során azok is kipróbálhatják magukat a zsidó tanulás izgalmas világában, akiknek év közben nincs lehetőségük ilyen irányú tanulmányokra.
„Szkeptikusan vágtam neki a tanfolyamnak egy barátom unszolására. Azt gondoltam, felesleges a nyári szabadságomból erre áldoznom, de kiderült, hogy nem is tévedhettem volna nagyobbat.” – meséli az egyik résztvevő. „Mintha egy új világ nyílt volna ki. Nem csak, amit mondtak, az volt új, de ahogy mondták – az egész hangulat, szemléletmód, az, hogy vallásos emberekkel lehetett nyíltan, tabuk nélkül beszélgetni hihetetlen élmény volt.”
A tanulás azonban nem áll meg, szeptember elsején már elkezdődött az új tanév. Az előadások külön-külön is látogathatóak, valamint folyamatosan lehet csatlakozni a Szabadegyetem programjához.
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.