A Tett és Védelem Alapítvány elemzése

2017. első hat hónapjában a Tett és Védelem Alapítvány összesen 18 antiszemita gyűlöletcselekményt azonosított hazánkban. Ezek közül 2 esetben rongálást és 16 esetben gyűlöletbeszédet követtek el. Az előző év azonos időszakával összehasonlítva ez minimális csökkenést jelent: 2016-ban 23 eseményt regisztrált a TEV. Nemzetközi összehasonlításban is érdemes megvizsgálni a hazai adatokat. Nagy-Britannia tekintetében például kiugróan magasak a számok: az azonos időszakra eső antiszemita gyűlöletcselekmények száma 2016-ban 557, míg 2017-ben már 767 volt, ami azt jelenti, hogy negyvenkétszer több ilyen eset történt a szigetországban, mint Magyarországon. Ezzel szemben Franciaországban csökkenést láthatunk, de még így is ijesztően magasak a számok: 2015 első hat hónapjában 565, míg tavaly 295 esetet regisztráltak ebben az időszakban. Visszatérve a hazai adatokra, a nemek szerint eloszlásban egyértelmű, hogy az antiszemita bűncselekmények kapcsán a férfi elkövetők vannak túlsúlyban. 18-ból 8 esetben nem derült ki az elkövető neme, ugyanakkor 9 esetben férfi és csupán egy alkalommal volt női tettes.

 

A Tett és Védelem Alapítvány (TEV) havi rendszerességgel, szakmailag megalapozott módon figyeli a magyar közéleti eseményeket, a különböző médiumokat, és azonosítja az antiszemita megnyilvánulásokat és cselekedeteket. A csatolt féléves jelentésben a 2017. januártól júniusig terjedő időszak monitoring tevékenységének részletes eredményei láthatóak. A felmérés módszertana az Európában használt EBESZ normákkal összhangban került kialakításra. (További információ a csatolt elemzés „Módszertan” c. fejezetében.)

 Antiszemita Gyulolet Buncselekmenyek 2017 első félév TEV elemzés 

Megszakítás